A világ egy rohadt rejtély
2021. augusztus 8. – 21:55
Kourtney Roy kanadai származású fotóművész, színész és rendező választhatott volna magának egy másik életet is. A fagyos vidéken született, közel a vadonhoz és távol mindentől. Kisgyermekként hamar megtanult a baltával bánni, és tizenkét éves korára már könnyedén használta apja lőfegyvereit, tizenhárom éves korában helyi sífutóbajnok lett.
Zűrös kamaszkorát többnyire ivással és kocsmai csetepatékkal töltötte, emellett az is megesett, hogy prémet vagy juharszirupot csempészett át a kanadai határon. Az Emily Carr Művészeti Egyetemen tanult Vancouverben, első évében még festőnek készült, egy felvett fakultáció hozta be a fotográfiát. Miután végzett, Párizsban telepedett le, és azóta is ott él. Fotóművészeti munkásságát nemzetközi szinten jegyzik, számos díjjal és ösztöndíjjal is elismerték, az utóbbi tíz évben rendszeresen kiállít, és már több könyve megjelent.
De vajon mit is kell látnunk, amikor Kourtney Roy I Drink (Iszom) című anyagát nézzük? François Chevalnak a sorozathoz írt szövege szerint a műben keveredik a fotográfia és a fikció határának vizsgálata, szól a magányról és az alkoholizmusról, de keresi a kapcsolatot a sorscsapások és azok egyéni következményei között.
A fotós, aki színész és rendező is, a saját testét használja fel, de mindig valaki más bőrébe bújik. Ő lesz a hétköznapi főhős, akivel a rossz dolgok megtörténnek. A mesebelire színezett háttér New Orleans, ami még mindig nem heverte ki saját tragédiáját, a Katrina hurrikán pusztítását. A hely elmaradt rendbetétele a főszereplő életének megoldatlanságához kapcsolódik. A fotográfiai tér egybeolvad egy színházinak tűnő térrel. Az Iszom cím a valóság elkerülését jelzi, de nem a valóság elvesztésével, hanem a jövőt száműző állandó jelennel foglalkozik csak. Az alkohol itt is arra szolgál, hogy megváltoztassa az ember lelkiismeretét, ennek az állapotnak önkéntelenül a része az unottságig visszafogott erotika is.
Lehet, hogy nekünk innen nézve az elhagyott benzinkút, a tipikus amerikai bevásárlóközpont és a már-már franchise rendszerűnek tűnő bárok belső terei egzotikumnak tűnnek, de arrafelé ennél hétköznapibb látványok talán nincsenek is.
A képekben a fotós nem rejtett el egyedi megfejtéseket, a szerzői rögtönzés ugyanúgy fontos, mint a spontán értelmezés a befogadói oldalról. Kourtney Roy munkáit a többértelműség és a filmes plánok jellemzik leginkább. Minden, amit látunk, egyenlő távolságban van a képzelettől és a valóságtól, eseti, és rajtunk múlik, mikor merre billen inkább el.
Humora fanyar, és gyakran fekete, a kissé provokatív szándék csupán játékos felfedezésre ösztönzi a nézőt, de ez a felfedezés a legritkábban komfortos a befogadónak. Éppen elég, ha az érzékeinkre hagyatkozunk, nem kell semmit sem túlbonyolítani. A szereplő nélküli képek inkább a valóság felé tolják a jeleneteket, talán arra figyelmeztetnek, hogy nem tudni, mikor és miért történik meg velünk a rosszabbik forgatókönyv. Saját bevallása szerint az sem véletlen, hogy képeinek világa időnként szürreális, és a helyszínekről is a klasszikus filmes plánok jutnak az eszünkbe. Korai Spielberg, Herzog, Alfed Hitchcock, az egész film noir, de talán akkor se lövünk nagyon mellé, ha David Lynchre gondolunk, ezek mind fontos hatással voltak a művészre.
„A műveim jelentései elég illékonyak, és folyamatos mozgásban vannak, és ezek emberi konstrukciók, a jelentés nem létezik a műtől elkülönülten a világban. Szeretem ezt a fajta nihilizmust alkalmazni a munkáimban, mert a világ egy rohadt rejtély: értelmezhetetlen és zavaros” – teszi helyre a valóságot Kourtney Roy.
Felhasznált források:
François Cheval: Kourtney Roy – I Drink, 2018. június
Metal Magazin: Kourtney Roy – The Cracky in the Veneer