A halálból is visszatértek a családi képekre

2021. július 05. – 06:06

A halálból is visszatértek a családi képekre
Fotó: Hórusz Archívum / Kardos Sándor

Másolás

Vágólapra másolva

Vágybeteljesítő képeknek hívja Kardos Sándor operatőr, rendező, fotográfus, a Hórusz Archívum tulajdonosa a most következő fotómontázsokat. Az alábbi képek különlegességét az is adja, hogy ezeket Kardos Sándor és édesapja, Kardos Gyula állította össze, amikor kényszerűségből vándorfényképésznek álltak.

Kezdjük először a vágyakkal és a technikával: amit itt most látunk, az az ötvenes évek egyik képmódosító eljárása. Azért készültek, hogy legalább egy képen szerepeljen rajtuk a megrendelője azzal, akivel együtt többé már nem lehet. A háttérben sok minden állhatott, a leggyakoribbak a szakítás, a válás, a leküzdhetetlen fizikai távolság vagy az örökre elválasztó halál volt. Egyetlenegy esetben a megrendelő szokatlan kéréssel állt elő, szeretett volna az egyik legismertebb táncdalénekessel egy közös esküvői képet.

A montázsok végső mérete egy tizennyolcszor huszonnégy centis, egyben lenagyított papírkép volt. Előtte az összes szereplőről le kellett gyártani a megközelítőleg azonos méretű portrét. Az alapanyag minősége és mérete sokszor különbözött, ilyenkor reprodukciót készítettek, és a sötétkamrában nagyították le a megfelelő méretűre. A családi fotóknál általában mindenkit lefényképeztek egy felvételre, de a hiányzó szereplők helyét kihagyták, így egyszerűsítették az utómunkát. Ezekben az időkben kezdődött, nagyon hasonló technikával, a politikai szándékú képi manipuláció is, ha így vesszük, Kardosék a kor csúcstechnikájával dolgoztak.

Szegénységben éltek

Ahogy az elején kezdtem, Kardos édesapja vándorfényképésznek állt, ennek az oka a család megélhetése volt. Kardos Gyula 1896-ban született, és egy igazi Váci úti proligyerek volt: életében egyetlen napot se töltött az iskolában. Balra volt az iskola, jobbra meg a Lehel téri piac, és ő inkább ide járt magának élelmet szerezni. A harmincas években üzletemberként sajtófotó-ügynökséget vitt, és a hazai lapterjesztésbe is az elsők között vágott bele. Tizenhat teherautóval szállította ki a lapokat a Dunakanyarig, az országos terjesztést légi úton kezdte el, de végül ez a költséges ötlet vitte csődbe a céget. Iskolázatlanságát saját erejéből hozta be, és politikusként a háború után a parlamentben Szakasits Árpád pótképviselője volt. Megrögzött szociáldemokrataként később nem volt hajlandó belépni a kommunista pártba. Innentől kezdve semmiféle munkát nem is kaptak éveken keresztül, és szegénységben éltek.

Kardos Sándor édesanyja, Bíró Ilona orvos szeretett volna lenni, de az ilyen tanulmányokat a zsidótörvények kizárták számára. Nyugatról jött haza, miután egy hirtelen ötlettől vezérelve táncosnőként élt Brazíliában. Kardos Sándor emlékszik rá, hogy édesanyjával Csepelre jártak ki a fémművekhez, és hajnali háromtól álltak sorba munkáért, mindhiába, mert azt sosem kaptak. Sehogy sem jutottak előrébb, egy tizenkettes társbérletben tengődtek.

Életre szóló kapcsolat

A családnak volt egy fényképész ismerőse, aki rendelkezett iparengedéllyel, és ezt bérbe is adta. A bérleti díj egy kisebb vagyon volt, de csak a hó végén kellett megfizetni. A több ezer forintot és egy kevéske hasznot kizárólag temérdek munkával lehetett csak kitermelni. Édesapjának az ügynöksége idejéről sok fényképész barátja volt, köztük Angelo is, tőlük tanulta meg a laborálást esténként a lakások zugaiban kialakított sötétkamrákban. Egy másik szerencsés ismeretség meg a szomszédjuk volt, aki mozgássérültként megtarthatta a kocsiját. De ezt kizárólag a jogosult vezethette, ezért kirándulásnak álcázva járták be az országot, így tudtak a fővároson kívül is megbízásokat vállalni.

A vidéki munkákat egy ügynök hajtotta fel, aki előre bejárta a falvakat, és lekötötte a megrendeléseket. Minden családról egy harminchatos tekercs felét, tizennyolc felvételt csináltak. Ezek közül választhattak egy hatszor kilenc centiméteres képet, tizennyolc levelezőlapot és egy tizennyolcszor huszonnégy centiméteres kézi színezésű anilin képet. Kardos Sándor, ha az iskolai ideje úgy engedte, elkísérte édesapját vidékre. Ilyenkor ő vitte a gömbfejű állványt, és ezt lóbálva próbálta távol tartani az acsarkodó kutyákat. Tevékenységük teljesen illegális volt, viszont egy Kossuth-díjas operatőrt köszönhetünk ennek, Kardos Sándor így került életre szóló kapcsolatba a fényképekkel.

Fotó: Hórusz Archívum / Kardos Sándor
Fotó: Hórusz Archívum / Kardos Sándor

Fotó: Hórusz Archívum / Kardos Sándor
Fotó: Hórusz Archívum / Kardos Sándor

Fotó: Hórusz Archívum / Kardos Sándor
Fotó: Hórusz Archívum / Kardos Sándor

Fotó: Hórusz Archívum / Kardos Sándor
Fotó: Hórusz Archívum / Kardos Sándor

Fotó: Hórusz Archívum / Kardos Sándor
Fotó: Hórusz Archívum / Kardos Sándor

Fotó: Hórusz Archívum / Kardos Sándor
Fotó: Hórusz Archívum / Kardos Sándor

Fotó: Hórusz Archívum / Kardos Sándor
Fotó: Hórusz Archívum / Kardos Sándor

Fotó: Hórusz Archívum / Kardos Sándor
Fotó: Hórusz Archívum / Kardos Sándor

Fotó: Hórusz Archívum / Kardos Sándor
Fotó: Hórusz Archívum / Kardos Sándor

Fotó: Hórusz Archívum / Kardos Sándor
Fotó: Hórusz Archívum / Kardos Sándor

Fotó: Hórusz Archívum / Kardos Sándor
Fotó: Hórusz Archívum / Kardos Sándor

Fotó: Hórusz Archívum / Kardos Sándor
Fotó: Hórusz Archívum / Kardos Sándor

Fotó: Hórusz Archívum / Kardos Sándor
Fotó: Hórusz Archívum / Kardos Sándor

Már egy éve van Telex! 🎉

Ez azt is jelenti, hogy sok támogatónk regisztrációja lejárt. Ha e-mail-címed megadásával kéred, megnézzük, hogy tartozik-e regisztráció az e-mail-címedhez, és ha igen, milyen támogatási adatokkal.

A Telex csak tőled függ. Legyél a rendszeres támogatónk!
Támogatom!