Egy éve halt meg Najmányi László, akinek a neve mögé képtelenség bármilyen kifejező titulust odabiggyeszteni. Létezése és életműve kolosszális és végtelenül szerteágazó volt, ahogy térben is folyamatos mozgásban volt, hiszen életét összefoglaló önéletrajza szerint 60 éves koráig 116 lakásban élt, mindezt 4 kontinensen, folyamatos mozgásban. Az időhöz való megszállott viszonyát ismerve az embernek olyan érzése támad, mintha a sok mozgással az időzónákon keresztül menekülve próbálná azt kijátszani, megúszni a halált, és még egy kis időt nyerni, hogy szövevényes életművét tovább tudja duzzasztani.
Joyce, Bowie, Muslimgauze, Charles Manson, Anton Szandor LeVey, bécsi akcionizmus, Clash, Mississippi Fred McDowell, Elvis, Genesis P-Orridge, rastafarianizmus, tibeti miszticizmus, szovjet dalok, és a még sorolhatnánk a végtelenségig, hogy mi minden foglalkoztatta, és mi mindent olvasztott össze, amiből aztán videóesszék, színpadi díszletek, dalok, könyvek, színdarabok, filmek születtek, attól függően, hogy az adott pillanatban mit társított a leghatásosabb médiumnak az adott üzenethez.
A Najmányi-életműben elmerülve nem tudok nem párhuzamot vonni az elmúlt száz év egyik legizgalmasabb művészével, Sun Ra-val, akinél költészet, filozófia, vallás, zene, színház annyira koherensen olvadt össze, hogy ha ezekből bármit elvennénk, szétesne az életmű. Ami Sun Ra esetében a Nap és az űr volt, Najmányinál az idő, és amíg Sun Ra a harsány űrkosztümökkel hívta fel az emberek figyelmét létezésére, addig Najmányi rideg elegancia mögé rejtette életművét. Najmányi írt természetesen Sun Ra-ról az amerikai absztrakt expresszionizmus kapcsán. Amikor azt írja, hogy
a képzőművészek fő inspirációját a zene, a szabad, csavargó, bohém életforma és a sodródó, kiszámíthatatlanul, folyamatosan irányt, fókuszt változtató, a logika helyett az érzelmek hullámzásának engedelmeskedő kreativitás kontrollálhatatlan kitörései jelentették,
akarva, akaratlanul önmaga lényegét is összefoglalja egy kicsit.
A feldolgozhatóság határait feszegető életművét (több tucatnyi álnéven alkotott) és szobákat beborító archívumát, talán soha nem fogjuk teljes egészében átlátni. Az évtizedeken, kontinenseken, és a minden létező kifejezési formákon átívelő életmű megértését nehezíti, hogy korai naplóit kódírással írta, aminek kulcsai szintén kódírással voltak titkosítva. Azonban az életmű egy szeletéhez hozzáférhettünk az örökös által, így a többtucatnyi, kontextust és jelölést mellőző doboz képeiből válogattunk, emlékezve Magyarország egyik legproduktívabb szellemére.
Szöveg: Pándi Balázs; képszerkesztő: Barakonyi Szabolcs; külön köszönet: Vályi Gábornak