A nyolcvanas évek elején még mindig kapósak voltak a magyar futballedzők, hogy csak két legendát említsünk: Baróti Lajos a Benfica, Csernai Pál a Bayern München kispadján ült. (1981 novemberében össze is csaptak a Bajnokcsapatok Európa Kupájában, Csernai 4-1-re nyert, be is jutott a bajorokkal a sorozat döntőjébe.)
Néhány hónappal később, 1982. márciusban az Afrika Kupán a rendező Líbia nemzeti csapatát Göltl Béla irányította, aki azon túl, hogy itthon szakkönyveket írt, Várhidi Pál másodedzője volt Újpesten a klub legsikeresebb korszakában, amikor sorra nyerték a bajnokságokat. Göltlről a nemrég megjelent, a Dénes Tamás–Szabó Tamás szerzőpároshoz köthető Világszám című könyvben olvashatunk, sok más ismertebb légióssal és edzővel együtt.
Róla egyébként el szoktak feledkezni itthon, amikor az egykor külföldön sikeresen dolgozó kapitányokat veszik számba. Ennek az is lehet az oka, hogy a líbiai fociválogatott Wikipedia-oldalán Gutalnak írják a nevét, de több külföldi forrás is tévesen írja (Goll, Gotl stb.).
Az edző az állampárt jóváhagyásával, 1978-ban szegődött Líbiába, ahol eleinte kluboknál kapott munkát. A forráshiányban szenvedő Kádár-rendszer nyitott volt Moammer Kadhafi és a dollárjai iránt, különösen, mert az ország vezére Moszkva barátságát kereste. Magyarország és Líbia között egyébként 1966 óta létezett diplomáciai kapcsolat, amikor még királyság volt, aztán Kadhafi puccsot hajtott végre. Magyar vállalatok is meg akartak jelenni a térségben, 1980-ban arra szerződtek, hogy ezer lakóházat építenek, de annak csúfos bukás lett a vége.
Göltl sztorija viszont kis híján páratlan tündérmesévé vált, pedig hatalmas feladatot kapott. Neki kellett úgy összekapnia a líbiai válogatottat, hogy az elkápráztassa a hazai nézőket az Afrika Kupán. Líbia addig egyszer sem jutott ki a kontinensviadal döntőjére, de Kadhafi hatalmas, 50 ezres stadiont építtetett, és a szurkolók meg is töltötték. Akkor még csak a kontinens nyolc csapata jutott ki a tornára, de a hazaiak így sem számítottak esélyesnek. Kadhafi persze kihasználta az alkalmat önmaga és rendszere népszerűsítésére, a BBC beszámolója szerint kétórás beszédet mondott a megnyitón.
Az első meccsen a házigazdák az előző két kiírás döntősével, Ghánával találkoztak, ami egy ideig bojkottálni akarta a tornát, de aztán az ország élére 1981. december 31-én Jerry Rawlings került egy puccsal, aki nagyon is szívesen látta volna a csapatot a legjobbak közt. 2-2 lett a végeredmény, Ghána a 89. percen egyenlített. A második körben Líbia 2-0-ra megverte Tunéziát, majd gól nélküli meccsen biztosította be a továbbjutását Kamerunnal szemben. Az elődöntőben Zambiát 2-1-re múlták felül, és jöhetett a döntő, ismét Ghána ellen.
Mint utólag kiderült, Kadhafi nem bízott semmit a véletlenre, azt szerette volna, hogy népünnepély legyen Tripoliban, ezért fejenként ötezer dollárt ajánlott fel a ghánai játékosoknak, hogy hagyják magukat megverni. Néhányan hajlottak is alkura, Rawlings tábornok viszont, miután megneszelte ezt, közbelépett, és maximális erőbedobást kért a nemzeti csapattól.
Ghána vezetett, Líbia egyenlített, a hosszabbítás nem hozott döntést, jöttek a tizenegyesek. Az első öt párból senki sem hibázott, aztán a hatodiknak rúgó ghánai Mensah igen. Ha a líbiai Ghonaim berúgja a következőt, nemzeti hőssé válhatott volna a magyar edzővel együtt, de hibázott. A nyolcadik sorozatban aztán Zeiyu lövését hárította a ghánai kapus, így Ghána a tizenegyesekkel 7-6-ra győzött. A stadionban nem tudták megünnepelni a sikerüket, mert a tömeg a pályára tódult, a trófeát a ghánaiak végül a szállodájukban vehették át. (Idén is botrányos volt egyébként a döntő, csak ma már sokkal nagyobb visszhangot kapott, mint a ’82-es.)
Kadhafi egyébként elégedett volt a magyar szakember munkájával, jutalomból elutaztatta a ’82-es vb-re tanulmányútra. Egy évvel később az edző a Népsportban számolt be az ott szerzett tapasztalatairól. Ebben a cikkben egyébként úgy elevenítik fel a büntetőpárbajt, hogy a nyolcadiknak kijelölt rúgó nem vállalta, és más ment oda, akinek végül meg is remegett a lába.
Göltl a vb után elhagyta Afrikát, visszatért a Testnevelési Főiskolára adjunktusnak, tanszékvezető is volt egyidőben, de aktívan később már nem edzősködött, 2020. januárban érkezett a halálhíre, 83 évet élt. Líbia azóta kétszer jutott ki az Afrika Kupára, és mindkétszer kiesett a csoportmeccsek során – olyan sikerre esélye sem volt, mint 1982-ben.
