A nyomozók bénázása is kellett hozzá, hogy sose ítéljék el a baltás gyilkossággal gyanúsított Lizzie Bordent
„Lizzie Borden fejszét fogott,
Az anyjának húszat adott.
Szörnyű tettén elrémülve,
Az apját is agyonverte.”
Ez a magyar megfelelője annak a 19. században keletkezett mondókának, amelyet az Egyesült Államok leghírhedtebb, máig megoldatlan bűnügye ihletett. Lizzie Borden 32 éves volt, amikor bíróság elé állt apja és mostohaanyja meggyilkolásának ügyében. Andrew és Abby Borden holttestét egy csütörtöki napon, 1892. augusztus 4. délelőttjén találták meg a massachusettsi Fall Riverben található otthonukban – a testüket ért tucatnyi baltacsapás miatt gyakorlatilag felismerhetetlen állapotban.
A lányt végül döntő bizonyíték híján felmentette a bíróság. Az ítéletben az is bőven közrejátszott, hogy az akkori nézetek szerint egy ilyen brutális gyilkosságot nem követhetett el egy nő – pláne nem egy mélyen vallásos úri hölgy. Pedig nem egy jel mutatott Lizzie Borden bűnösségére.
Nyeletlen balta, véres rongyok és a teszetosza nyomozók
„Maggie, gyere gyorsan! Apa meghalt. Valaki bejött és megölte őt” – Bordenék cselédje szerint így kiáltott neki Lizzie azon a bizonyos délelőttön, amikor ő éppen a harmadik emeleti szobájában pihente ki az ablakpucolás fáradalmait. Andrew Bordent a nappaliban, a kanapén fekve, felismerhetetlen állapotban találták meg, gyilkosa 11 baltacsapást mért rá.
Ekkorra a felesége, Abby Borden már több mint egy órája halott volt: őt kicsit később, az emeleti vendégszobában találták meg, hasonló állapotban. A későbbi vizsgálatok szerint az első ütéskor szemben állt támadójával, aki aztán, miután Mrs. Borden arccal a padlóra zuhant, hátulról további 17 ütést mért a fejére.
A gyilkosság brutalitása miatt a rendőrség eleinte egyáltalán nem gyanúsította a városban szelíd és mélyen vallásos tanárnőként ismert Lizzie-t. Pedig már a nyomozás kezdetétől meglehetősen sok körülmény szólt amellett, hogy ő követhette el a gyilkosságot. Azon a délelőttön a mostohaanyján kívül csupán Lizzie és – a valamiért Maggie-nek hívott – Bridget Sullivan, a család ír származású szobalánya tartózkodott a házban. Lizzie testvére, az akkor 41 éves Emma nyaralt, vendégük, Lizzie anyai nagybátyja más rokonokat látogatott, Andrew Borden pedig szokásos sétájára ment. Ebben az idősávban történhetett az első gyilkosság – a szobalány viszont semmit nem nyerhetett a Borden házaspár halálával, ellentétben Lizzie-vel, aki tetemes vagyont örökölt.
Andrew Borden ugyanis meglehetősen gazdag, de fukar ember volt: meggyilkolásakor 300 ezer dollárra (mai értékén körülbelül 11 millió dollárra, vagyis közel 3,5 milliárd forintra) becsülték a vagyonát, a házukba mégsem volt bevezetve a víz, pedig ez akkoriban már általánosnak számított a tehetősek körében. Lányaira egyáltalán nem költött, feleségére és annak családjára viszont annál inkább. Az ismerősök elmondása szerint a pénzügyek miatt folyamatos volt a feszültség a Borden-házban, de különösen abban az évben – a lányok azon húzták fel magukat, hogy apjuk egymás után ajándékozza az ingatlanjait Abby Borden családjának, miközben ők nem kapnak semmit.
Emma és Lizzie Borden amúgy sem kedvelte a mostohaanyját, és apjukkal is hűvös volt a viszonyuk. Szobalányuk a vallomásában azt mondta, a lányok csak ritkán ültek le egy asztalhoz szüleikkel. Vér szerinti anyjuk akkor halt meg, mikor Lizzie mindössze kétéves volt, apjuk ezután pár évvel házasodott újra – a két testvérnek meggyőződése volt, hogy mostohaanyjuk csupán a pénzért házasodott be a családba. Lizzie később azt mondta, hogy mindvégig Mrs. Bordennek szólította mostohaanyját, és kerülte a választ a viszonyukat feszegető kérdésekre.
A családon belüli feszültségeken kívül az is Lizzie ellen szólt, hogy a nyomozás alatt folyamatosan változtatta a beszámolóját arról, hol volt és mit csinált azon az augusztusi délelőttön. Az egymásnak ellentmondó alibik mellett a rendőröknek gyanús volt Lizzie viselkedése is: egyesek szerint túlságosan nyugodt és higgadt volt.
Mindenesetre az uralkodó nézet az volt, hogy ezt a gyilkosságot nem követhette el nő. Így a rendőrök sem végeztek túl alapos munkát, olyannyira, hogy egy sokat látott Agatha Christie-rajongónak felszaladhat a szemöldöke. Nem vizsgálták meg például, hogy vannak-e vérnyomok Lizzie Bordenen, és a szobáját is csak felületesen kutatták át – utóbbit a későbbi tárgyaláson is elismerték, és azzal magyarázták, hogy a nő nem érezte jól magát.
A pincében több baltát is találtak, az egyiknek ráadásul úgy tűnt, nemrég törött le a nyele. A rendőrök azonban nem foglalták le az eszközöket, és akkor sem fogtak gyanút, amikor egy véresnek tűnő ruhadarabokkal és rongyokkal teli vödröt találtak a balták mellett – Borden a menstruációjával magyarázta mindezt, a nyomozók pedig nem firtatták az ügyet. Pár nap múlva pedig a szobalány bárhogy kereste a mosásra váró ruhákat, a vödörnek már hűlt helye volt.
A véresnek tűnő ruhadarabok aztán több későbbi vallomásban is visszaköszöntek. Alice Russell, Emma és Lizzie Borden barátnője a gyilkosságok után a Borden-házban éjszakázott. Amikor belépett a konyhába, Lizzie egy foltos szoknyát tartott a kezében, és azt mondta, elégeti, mert festékes lett. Pár nappal később pedig egy feltehetően másik, de szintén foltos ruha széttépésén kapta őt rajta.
Lizzie Bordent végül azután tartóztatták le, hogy a helyi gyógyszerész bejelentette a rendőrségen, hogy néhány nappal a gyilkosság előtt a nő mérgező ciánsavat próbált vásárolni. Lizzie azzal védekezett, hogy egy szőrme tisztítása miatt volt szüksége a savra – a helyi törvényszéki orvos tanúvallomása szerint a szer azonban erre nem volt alkalmas. Bár a vizsgálatok alapján is egyértelmű volt, hogy nem méreg végzett a szüleivel, a bíróság gyilkosság miatt vádat emelt Lizzie Borden ellen, a tárgyalását pedig a következő nyárra tűzték ki, amelyet a börtönben kellett kivárnia.
Nem volt elég bizonyíték
„Azt mondják, nem gyászolok. Nyilvánosan persze hogy nem. Soha nem mutattam ki az érzéseimet, és most sem tudom megváltoztatni a természetemet. Azt mondják, nem sírok. Látniuk kellene, amikor egyedül vagyok, vagy néha a barátaimmal” – mondta Lizzie Borden egy interjúban, amelyet még börtönben tartózkodása alatt, tárgyalására várva adott. Azt is mondta, fáj neki, hogy milyen kép alakult ki róla a sajtóban, de tudja, hogy ártatlan, és bármi következik is, bátran fogja viselni.
Joseph Conforti Fall River-i származású történész szerint Lizzie a halott apja pénzéből egy bostoni sztárügyvédet bízott meg a védelmével. Az ügyvéd tanácsára gyámoltalan, feketébe öltözött lányként jelent meg a kizárólag férfiakból álló esküdtszék előtt – egyik kezében egy virágcsokorral, másikban egy legyezővel. Az imázsán valószínűleg az is segíthetett, hogy a tárgyalás egy pontján elájult. Igaz, valószínűleg sokan így reagáltunk volna, ha a tárgyaláson felmutatják nekünk a meggyilkolt szüleink koponyáját.
Érdekes körülmény, hogy a tárgyalás kezdete előtt pár nappal egy másik baltás gyilkosság is történt Fall Riverben. Bár a két ügy között sok volt a hasonlóság, végül bebizonyosodott, hogy más elkövetőről van szó: Bertha Manchester ügyében egy portugál bevándorlót ítéltek el, aki 1892 nyarán nem tartózkodott Fall River környékén.
A tárgyaláson a vád nem tudta megfelelően bizonyítani, hogy a pincében talált csonka balta lett volna a gyilkos fegyver – pedig logikus magyarázatnak tűnik, hogy a gyilkos a vérnyomok miatt távolította el a szerszám nyelét. Alice Russell vallomása a véres ruha égetéséről már egészen meggyőző volt. A védelemnek azonban sikerült találnia két tanút, akik alátámasztották Lizzie történetét, miszerint éppen az apja meggyilkolásának időpontja körül 20 percet töltött a pajtában, és pár perccel 11 óra után lépett be a házba – amikor apja már halott volt.
A korabeli újságbeszámolók szerint az esküdtszék mindössze 40 perc alatt, egyetlen szavazással hozta meg az ítéletét, amelyben felmentették Lizzie Bordent a gyilkosságok vádja alól. Borden a bíróságról kilépve azt nyilatkozta, ő „a világ legboldogabb nője”.
Bár sosem ítélték el, a helyiek élete végéig ferde szemmel néztek Lizzie Bordenre, aki a kiközösítés ellenére is egészen haláláig Fall Riverben élt. Testvérével a szüleiktől örökölt pénzből egy kúriát vettek maguknak, amelyet Maplecroftnak neveztek el, itt éltek együtt több mint tíz éven keresztül. 1905-ben viszont annyira összevesztek, hogy Emma elköltözött, és utolsó két évtizedüket már egymástól elhidegülve töltötték. Lizzie Borden 66 évesen tüdőgyulladásban halt meg, nővére pedig kilenc nappal később követte.
Az ominózus gyilkossági ügy az azóta eltelt 134 év alatt a popkultúra részévé vált, a filmek, versek és regények után nemrég streamingre is megérkezett a sztori, méghozzá Ryan Murphy és Ian Brennan true crime antológiájának legújabb évadában.
