Bár a különböző számítási módok miatt eltérő adatok és becslések vannak arról, hogy hány kilométer hosszú Norvégia tengerpartja – akadnak 25 ezres, 83 ezres, sőt 100 ezres értékek is –, abban nincs vita, hogy az 1190 fjord és mintegy 50 ezer sziget által formált, csipkézett norvég partvonal egyike a világ legkülönlegesebb földrajzi képződményeinek. A part menti látképhez évszázadok óta hozzátartozik az a több mint kétszáz világítótorony is, amelyek közül az első 1655-ben állt működésbe, míg a legújabbakat a 20. század első felében helyezték üzembe. A legnyugatibb ilyen a mindössze 0,2 négyzetkilométeres Utvær szigetcsoporton található: a világítótorony piros, öntöttvas tornya 31 méter magas, fénysugara 45 méterrel a tengerszint felett pásztázza az óceánt, 30 másodpercenként felvillanó fénye pedig akár 35 kilométeres távolságból is látható.
Utværben mindig is a halászat jelentette a fő megélhetési forrást, a környező területek ugyanakkor az észak-európai történelem szempontjából is jelentősek. Az utolsó nagy viking királyként emlegetett III. (Keménykezű) Harald ugyanis 1066-ban Solund térségéből futott ki hajóival, amikor Anglia meghódítására indult. A flotta egy része Utværből vágott neki a tengernek, és úgy tartják, hogy az egyik öböl sziklafalában látható különös nyomokat is ők hagyták hátra, mikor indulás előtt itt élezték a kardjaikat. A hadjárat végül a Stamford Bridge-i vereséggel és Harald halálával végződött, lezárva ezzel a viking korszakot.
A szigetcsoport világítótornya 1900-ban épült, eredetileg két felső galériával, a lencséjét, amely az 1898-as bergeni kiállítás egyik fő látványossága volt, Párizsból szállították ide. A torony építésekor egyaránt fontos szempont volt, hogy part menti világítótoronyként szolgáljon, valamint hogy mutassa az utat a fjordok királyaként emlegetett, az ország leghosszabb és legmélyebb fjordjának számító Sognefjord felé. A toronyhoz egy nagy lakóház is tartozott, amelyben a világítótorony-őrnek és segédjének, valamint azok családjainak biztosítottak helyet. Emellett külön lakrészt kapott az egyedülálló tartalékos segéd, aki évente hat hónapig teljesített szolgálatot.
Az épületegyüttes sorsa a második világháborúban fordult rosszabbra – már 1940–1941-ben kialakítottak egy sziklába vájt óvóhelyet alatta –, sőt kis híján meg is pecsételődött. Bár ekkoriban a norvég partok mentén egyetlen világítótorony sem működött, 1944 elején a megszálló németek stratégiai okokból úgy döntöttek, hogy elfoglalják Utvært, így a személyzetnek el kellett hagynia az épületet. Egy évvel később aztán a létesítmény súlyosan megsérült egy angol légitámadásban. A szövetségeseknek egyszerre volt céljuk a náci csapatmozgások megnehezítése, valamint annak megakadályozása, hogy a németek felfedezzék a norvég ellenállási mozgalom fegyverraktárát az egyik szomszédos szigeten. A bombázás következtében a toronyból füstölgő romhalmaz lett: a lámpaházat és a lencsét szétlőtték, az állomás összes többi épülete, köztük a világítótorony-őr háza, pedig porig égett.
A tornyot és a kiszolgáló épületeket 1952-ben állították helyre teljesen. A világítótorony magasságát pár méterrel csökkentették, és a teteje is új külsőt kapott, mivel csak egyetlen galéria maradt rajta, majd pár évvel később egy vészhelyzeti rádiójeladót is beszereltek. Az 1999-ben műemléki védettség alá vont világítótornyot végül 2004-ben automatizálták teljesen, véget vetve ezzel a világítótorony-őrök több mint egy évszázados jelenlétének Utværben. A torony ma is a Norvég Tengerparti Igazgatóság tulajdonában van, fenntartását a helyi hatóságok és önkéntesek támogatják.
Annak, hogy a ma is működő világítótornyok közül éppen az utværi jól ismert Norvégia-szerte, a 2017-ben indult és 2019-ben befejeződött bankjegycsere az oka. Míg ugyanis a korábbi papírpénzeken norvég kulturális és tudományos hírességek arcképe szerepelt – az 1000 koronáson például Edvard Munch expresszionista festőé –, addig az új sorozat a tengeri tematika köré szerveződik. Az 1000 koronásra egy tajtékzó hullám, a 200 koronásra egy nagy tőkehal, az 500 koronásra egy Colin Archer norvég hajóépítész által tervezett mentőhajó, a 100 koronásra a viking hajóépítők remekeként számontartott gokstadi hajó, az 50 koronásra pedig az ország legnyugatibb világítótornya, az utværi került rá.
Persze nem ez az egyetlen világítótorony a világon, amely bankjegyen díszeleg vagy díszelgett. Hollandiában az 1985-ben kibocsátott 250 guldenes ábrázolt ilyen létesítményt, és egészen az euró 2002-es bevezetéséig törvényes fizetőeszköznek számított. Makaón és Marokkóban viszont a mai napig lehet fizetni olyan bankókkal, amelyeken világítótornyok láthatók.
(Források: Kringom, Life in Norway, Norges Bank, Store Norske Leksikon)
