
Portland az amerikai nyugati part egyik legismertebb városa, a maga 2,5 milliós agglomerációjával a legnagyobb is Oregon államban – de nem a főváros, mert az a tizedakkora Salem. Mármint nem a boszorkányperről hírhedtté vált Salem, hanem egy másik. Ez az USA-ban elég gyakori, szinte minden város neve többször is felbukkan a térképen, plusz elég soknak van megfelelője Európában is. Ennek az a háttere, hogy a kontinenst meghódító, és új városokat alapító telepesek annak idején az óhaza iránti tiszteletből, vagy honvágyból előszeretettel nevezték el az új városokat a saját szülőhelyeikről. Ennél jobban csak híres amerikaiakról szerettek új helyeket elkeresztelni, emiatt létezhet például 31 Washington, 26 Jefferson és 25 Franklin megye az amerikai közigazgatásban.
De vissza Portlandbe, aminek a neve egyébként kikötőföldet jelent, és tényleg van is kikötője, a Columbia folyón. A nevét viszont nem emiatt kapta, hanem egy pénzfeldobás döntött róla.
A mai Oregon és Washington államok területére az 1830-as évektől kezdtek el érkezni akkora tömegben telepesek, hogy új városokat kezdjenek alapítani. Ez a vidék volt a híres Oregon Trail útvonal nyugati vége, amin több ezer kilométert tettek meg a Missouri folyótól induló szekérkaravánok. A végállomás a nem túl fantáziadúsan elnevezett Oregon City volt, nagyjából 120 kilométerre a Csendes-óceán partjától. Innen nem messze, a Columbia folyó közelében figyelt fel egy jó adottságú, városalapításra alkalmas területre 1843-ban egy William Overton nevű felfedező, de nem volt elég pénze a föld megvételére. Ezért aztán összeállt Oregon City polgármesterével, a Bostonból érkezett ügyvéd Asa Lovejoyjal. A települést The Clearing, vagyis a tisztás néven kezdték el emlegetni, mert hát alapvetően az is volt eredetileg a terület, csak aztán némi erdőirtással megnövelték a méretét. Egy évvel később Overton eladta a tulajdonrészét 50 dollárért egy Francis Pettygrove nevű kereskedőnek.

Ekkor már egyre többen költöztek a szépen gyarapodó településre, és az új tulajdonos duó úgy döntött, átnevezi a várost, hogy rendes neve legyen az örökkévalóság számára. Mindketten a saját szülővárosukról akarták elkeresztelni, vagyis Lovejoy a Boston (egyes források szerint New Boston vagy Little Boston) nevet javasolta, Pettygrove pedig a saját otthona után Portlandet, ami egy kis kikötőváros az USA keleti partján, egyébként nem messze Bostontól. De még ez a Portland sem eredeti név, a La Manche csatorna angliai oldalán fekvő Portland szigetről kapta a nevét. Lovejoy és Pettygrove sehogy nem tudta meggyőzni egymást a névadásról, így végül a pénzfeldobás mellett döntöttek.
A fej vagy írás játék kimenetele Pettygrove-nak kedvezett, így a város a Portland nevet kapta, Boston pedig megmaradt a keleti part nagyvárosának (meg még vagy tíz város nevének Amerika-szerte). A névről döntő pénzérmét máig Portland egyik múzeumában őrzik. A város aztán 150 év alatt nagyra nőtt, és összeépült a folyó túlpartján Vancouverrel – ami nem a kanadai nagyváros Vancouver, hanem egy másik, amit szintén a környéket annak idején feltérképező brit tengerész George Vancouver után neveztek el.
(Creating Portland: History and Place in Northern New England, Boston Magazine, National Association of Scientific Materials Managers)