Az egész úgy kezdődött, hogy érdekelni kezdett a nagy haszid zarándoklat Bodrogkeresztúrra és ezzel Reb Sájele Steiner személye, akinek a sírja immár több mint száz éve egyre több ortodox zsidó zarándokot vonz. Életrajzából kiderül, hogy nem sokon múlt, hogy ő legyen Olaszliszkán a Friedländer dinasztia rebbéi után az első Steiner. Annak, hogy Olaszliszkáról inkább Bodrogkeresztúrra ment, talán szerepe lehetett az 1925-ös, híres koronahamisítási botránynak is. Történetünk erről a botrányról szól.
Nyúlüregkutató legyen a talpán, aki napilapok tudósításaiból szeretné rekonstruálni az eseményeket. Dolgozzanak helyi avagy országos terjesztésű lapnak, a szenzációhajhász zsurnalisztáknak semmi se szent. Még egy Európa-szerte elismert rabbi sem. 1925. szeptember elején szinte minden újság a címlapon számolt be az ügyről, a címekből pedig egyszerűen nem hiányozhattak a „csodarabbi” és a „millió koronás” szavak. De mi történhetett valójában?
A legtöbb korabeli újság szerint Sátoraljaújhelyen bukkant fel az első hamis egymillió koronás bankjegy. 1925-ben ez volt a legnagyobb címletű, Magyarországon készült papírpénz. Az Osztrák–Magyar Monarchia szétesése után az utódállamok – jobb híján – tovább használták a koronát, amíg a saját pénzük nem állt rendelkezésre. Hogy meg lehessen különböztetni például a csehszlovák és a magyar koronát, egyedi jelekkel látták el őket. A példánál maradva a csehszlovák pénz csehszlovák bélyeget kapott, míg Magyarországon megelégedtek egy primitív gumibélyegzővel és piros tintával. A háború utáni zavarosban ez rengeteg visszaélésre adott lehetőséget – de ne szaladjunk előre.
Szóval 1925-ben Sátoraljaújhelyen, egy augusztus végi napon Friedländer Sámuel bement a városi bankfiókba, hogy apja kezessége mellett 41 ezer korona kölcsönt vegyen fel. Ekkor 24 éves volt, apját, Friedländer Hermannt ő követte volna a szolgálatban. A kolozsvári rabbi lányát készült feleségül venni, a házukat már megvették, ennek berendezéséhez volt szüksége pénzre, sokra. A sátoraljaújhelyi bankban megkapta a kölcsönt.
Míg a papírmunkára vártak, elpanaszolta a bankfiók vezetőjének, Bettelheim Izidornak, hogy a helyi postahivatalban nem tudott pénzt váltani, mert állítólag az egymillió koronás, amit átadott, hamis volt. Egyes források szerint Bettelheim csak vállat vont és kiment, mások szerint megjegyezte, hogy „kíváncsi vagyok, én felismerném-e”, és úgy ment ki. Mindenesetre a helyiségben később egy összetépett, hamis egymillió koronás darabjait találták meg a detektívek.
Pink Dezső színre lép
A következő napokban több hamis bankjegy is felbukkant. Az említett bankfiókban, a postahivatalban és később iparosoknál is. A detektívek hamar akcióba léptek. Az összekötő kapocs Friedländer Sámuel volt. Keresték Olaszliszkán, de mint kiderült, közben Budapestre ment, apját kísérte el gyógykezelésre. Itt fogták el a csendőrök, és hallgatták ki, több napon keresztül. Ezalatt senki sem látogathatta, csak egy Pink (vagy Cink) Dezső nevű fiatalember, aki kóser ennivalót vitt be neki. Alig pár szót váltottak, héberül. Aztán Debrecenbe szállították, ahol ügye Preiszenberger Jenő vizsgálóbíróhoz került.
A legfontosabb kérdés az volt, hogy hány darab hamis bankjegy kerülhetett forgalomba. A rabbi fia nehezen viselte a fogdát, és bevallotta a vizsgálóbírónak, hogy még június végén találkozott rokonával, Friedländer Frigyessel. Beszélgettek, elpanaszolta neki, hogy nem nagyon fut a szekér, pedig hamarosan nősülni fog. Ekkor Frigyes félrevonta, és felkérte ügynökének, hogy hamis bankjegyeket terítsen. Busás hasznot ígért, és Sámuel átvett 24 (egyes újságok szerint 240) darab hamis, egymilliós bankjegyet, amivel visszatért Olaszliszkára. Aznap, amikor elfogták, Pink Dezső útján megüzente a családjának, hogy a borítékot semmisítsék meg. Preiszenberger ezt hallva azonnal házkutatást rendelt el.
A csendőrök és a detektívek megszállták a rabbi házát, majd azt is, ahová Sámuel a feleségével költözött volna. Pincétől a padlásig, még a hajópadlót is felfeszegették, de nem találtak semmit. A vizsgálóbíró szerint a család többi tagjának is tudnia kellett, hol van a hamis pénz. Elmondta Sámuelnek, hogy ha nem kerül elő a maradék hamis bankó, be kell hoznia a testvérét és az apját is. A boríték nem lett meg, így 1925. szeptember 2-án Sámuelt rabláncon vitték apja házához, szembesítésre. Az ügy kivizsgálása során a megbecsült olaszliszkai rabbi, Friedländer Hermann végig ártatlanságát hangoztatta, így akkor is. Pár órával később mégis bevitték fiával együtt az olaszliszkai csendőrfogdába.
Másnap önként jelentkezett Sámuel testvére, a rabbi legkisebb fia, Chájim. Könnyek között mondta el, hogy apjának, a csodarabbinak semmi köze a hamis bankjegyekhez, mindenért Sámuel és ő a felelős. Pár napja kopogtatott be hozzájuk Pink Dezső, átadva a még Budapesten elfogott bátyja üzenetét, hogy az új háza kályhájában lévő borítékot azonnal semmisítsék meg, mert bajt hozhat rájuk. Chájim kivette a borítékot a kályhából, a zsidó temetőbe vitte, ahol nagyapja sírján elégette azokat. Ezért nem találtak semmit a házkutatáskor. A vizsgálóbíró Chájimmal azonnal a temetőbe ment, hogy az mutassa meg a helyet, ahol elégette a bankjegyeket, viszont ott sem hamut, sem semmilyen más nyomot nem találtak.
A vizsgálóbíró egyéjszakányi gondolkodási időt hagyva elmondta a Friedländereknek, hogy ha reggelig sem jut eszükbe a rejtekhely, mindannyiukat a debreceni börtönbe viteti, és ott folytatódik tovább a vizsgálat. Másnap, az eredménytelen kihallgatás után, megerősített csendőrkülönítmény kíséretében a csodarabbit, fiait és Pink Dezsőt megbilincselve, rabláncon kísérték az állomásig, a megdöbbent haszid közösség sorfala előtt. Időközben a debreceni börtönbe szállították Friedländer Frigyest is, így az ügy minden ismert szereplője együtt volt. A szembesítések közben Frigyes engedélyt kért, hogy négyszemközt lehessen nagybátyjával, a rabbival, hogy feloldozhassa titoktartási esküje alól. Miután ez megtörtént, Frigyes töredelmes vallomást tett.
Az új szál túl messzire visz
Friedländer Frigyes rendes, polgári életében textilkereskedelemmel foglalkozott, mint a zsidóságban akkoriban oly sokan Budapesten. Valószínűleg így találkozott Weingarten Jeromossal is, akinek csak fedősztorija volt a kelmékkel bíbelődés. Weingarten hírhedt hamisító volt, állítólag az összes, háború utáni hamisítási balhéhoz volt valamilyen köze. A világégés utáni káoszban a szervezett bűnözés rengeteg embert károsított meg nosztrált hadikölcsönkötvényekkel, váltókkal, Weingartenék még élelmiszerjegyeket is hamisítottak.
Nem sikerült rájuk bizonyítani, de közük volt az utazásicsekk-botrányhoz is. Egy európai hajóúton két amerikai üzletembertől ellopták az utazási csekkjeiket. Ezek a csekkek tulajdonosuk aláírásával valamennyi európai pénzintézetben beválthatók voltak. Noha Magyarországon tiltott volt az ilyen csekkeket fizetőeszközként elfogadni, mégis, a felfordult Európában a dollár stabilitása nagyon csábító volt. Persze amikor kiderült a lopás, egyre-másra kerültek elő a csekkek és indultak meg a perek. Mivel beváltani még senki sem merte, addigra már jelentős mennyiségű áruforgalom mögött nem volt fedezet.
Szóval ezt a stiklit még megúszták Weingartenék, de a hamis milliósok idején már körözték őt és egy bizonyos Halpert (más források szerint Helpert, Helmer stb.) Jenőt, a Rimamurány-Salgótarjáni Vasművek Részvénytársaság egyesített részvényeinek hamisításáért és az azokkal elkövetett csalásokért.
Friedländer Frigyes Weingartent és Halpertet nevezte meg, illetve Jäger Mihályt (Miksát) mint olyat, aki szintén kapott hamis bankókat, hogy terjessze azokat. Az említettek mindegyike jól ismert figurája volt a budapesti alvilágnak, így az ügy vizsgálatába bevonták a Szathmáry és a Schnell nevű nyomozók által vezetett detektívcsoportokat is, amelynek tagjai eddigre bizonyos hírnevet szereztek a hamisítók lefülelésével. Ők voltak azok, akik 1919-ben felgöngyölítették a bélyegzős maffiát.
Már említettem a háború után kényszerből tovább használt koronákat, amiket az utódállamok más-más módon tettek egyedivé. Több ország módosította a nyomókliséket, a csehszlovákok bélyegeztek, mi pedig pecsételtünk. Azok a koronák, amik éppen forgalomban voltak Magyarországon, egyszerű, vörös tintás pecsétet kaptak. A truváj abból lett, hogy közben mindenki lázasan dolgozott a saját pénzén, és ezzel egy időben vezette ki a régi, monarchiás koronát. Csehszlovákia például 1921-ben már saját koronát nyomott. Egyszerűen meg kellett szerezni a máshol már értéktelenné vált papírpénzeket, hamis bélyegzővel lepecsételni azokat, és máris lehetett velük fizetni Magyarországon.
Back to business
Friedländer Frigyes vallomása után nagy erőkkel indult meg a hálózat felgöngyölítése, nem sok sikerrel. A Kondor Vilmos-könyvekből is ismert hesszelők és fülek leadták a drótot. Weingarten Bécsbe szökött, de Halpert és Jäger is olajra lépett. Viszont Jäger lakásán, egy bőröndben hamis részvényeket, hadikötvényeket és több milliárd koronányi hamis egymillióst találtak. Utóbbi a vizsgálatok alapján megegyezett azokkal a nyomatokkal, amikkel Sátoraljaújhelyen Friedländer Sámuel megbukott.
A bőröndben viszont több notesz és egyéb feljegyzés is volt. A történet feldolgozása a korabeli sajtóban az eddigiekben sem volt mindenben egyező, ezért csak fő vonalaiban írtam le, a nyilvánvaló színezés és az antiszemita kiszólások nélkül. De a bőrönd előkerülése igazi vízválasztó abban a tekintetben, ahogyan a továbbiakban az újságok kezelik az ügyet. Ennek oka a szintén 1925-ben kirobbant frankhamisítási botrány.
A trianoni béke megkötése után Magyarországon szinte mindenki a franciákat okolta a becstelen eljárásért. Nem tudni pontosan, ki volt az értelmi szerző, de az ötlet az volt, hogy hamis frankok tömeges felhasználásával alá lehet ásni Franciaország gazdasági helyzetét. A gondolatot tettek követték, több tízezer ezerfrankos készült. A hamisítványok korántsem voltak tökéletesek, ezért jellemzően magyar diplomatáknak és az arisztokrácia tagjainak nem Franciaországban, hanem más európai országokban kellett volna teríteniük a hamis pénzt. Nem tudni, milyen sikerrel jártak volna, mert a bankókat két hatalmas bőröndben cipelő futár, Jankovich Arisztid ezredes már Hágában lebukott az első elővett ezerfrankossal.
A szálak a legfelsőbb körökig vezettek, nem bizonyított, de valószínű, hogy Bethlen István miniszterelnök is tudott az akcióról. A hamis frankok a Teleki Pál irányítása alatt álló Állami Térképészeti Intézet Retek utcai épületében készültek. Kulcsfigura volt Windisch-Graetz Lajos herceg és az akkori országos főkapitány, Nádosy Imre is. A nyomtatáshoz szükséges gépeket a Pénzügyminisztérium vásárolta. A büntetőeljárás elindult ugyan, de szakszerű, teljes lefolytatását nemcsak a közben kitört nemzetközi botrány, hanem az ügy teljes átpolitizáltsága is lehetetlenné tette.
A frankhamisítási botrány kapcsán Csehszlovákia kormánya jegyzékben fordult Magyarországhoz. Tette ezt azért, mert a háború befejezése után három alkalommal is felbukkant hamisított csehszlovák pénz Európában, és a nyomok mindhárom esetben Magyarországra vezettek. 1919-ben a régi koronát megkülönböztető csehszlovák bélyeget hamisították. Ezután a már csehszlovák százkoronást és ötszáz koronást is. Utóbbi vált ismertté, történelmi munkákban „Szokol-hamisításként” találjuk meg. Az ötszáz koronást Alfons Mucha tervezte, csodálatos szecessziós metszet. Hátoldalán két sólyom látható, ami szláv nyelveken „Szokol” és a pánszlávizmus egyik jelképe is. Innen a név.
Pet Set Korun
Nemcsak a húszas évek Csehszlovákiája, hanem több történész szerint is a Szokol-projekt a frankhamisítás főpróbája volt, noha az ötszáz koronások a francia franknál sokkal jobban sikerültek. Olyannyira, hogy több hamis példányt hosszú évekig használtak.
A nyomatok előállításában, a gyártás megszervezésében és a későbbi terítésben kulcsfigura volt Mészáros Gyula turkológus. (Rejtő Jenőt várják a hangosbemondónál!) 1909-ben szerzett doktorit, Ázsiában tatár, csuvas néprajzi anyagot gyűjtött. A Magyar Nemzeti Múzeum Néprajzi Osztályának munkatársa is volt. Valószínűleg elfogadhatatlannak tartotta a trianoni döntést, és a maga módján keresett elégtételt. A Szokol-hamisítással egyrészt gyengíteni akarták a csehszlovák gazdaságot, másrészt a hamis pénzzel finanszírozott propagandával kívántak éket verni a csehek és a szlovákok közé vagy akár fegyveres felkelést kirobbantani.
A Szokol-ügy teljes kivizsgálása a frankhamisításnál is említett Nádosy rendőrkapitánynál akadt meg. Csehszlovákia más mellett ezért is hangoztatta alapos gyanúját, hogy már a csehszlovák pénz hamisítása sem egyszerű bűntény, hanem szervezett, magyar állami akció volt.
Nos, amiről például a Magyarság nem számolt be, a Népszava viszont igen, hogy a Jäger Mihály Hársfa utcai lakásában lefoglalt bőröndben talált feljegyzésekben felbukkan Kövesdi Ferenc mint a millió koronás klisé készítője, aki valószínűleg Mészáros Gyula csoportjának tagjaként a Szokol kliséit is készítette. A milliósokat pedig Bácsmegyeren nyomták, miután Wottitz Vilmos nyomdája megbukott a Szokollal. Wottitz neve a korabeli újságolvasónak egy másik bűntényből lehetett ismerős, mert hamis hadikölcsönöket és osztrák koronát is készített (a Honvédelmi Minisztérium nyomdájában!), amit a Tanácsköztársaság elől Bécsbe menekült keresztény-konzervatív kör is terített. Minderről a közben Bécsben rendőrkézre került Weingartentől szereztek tudomást.
Ezen a ponton viszont elszabadulni látszik a húszas évek közepén bűntényekről tudósító lapok szerkesztőinek fantáziája. A korabeli lapok több oldalon keresztül számoltak be sikkasztókról, öngyilkosságba menekülőkről, párbajokról. Hatalmas krachokról, a mindenen nyerészkedőkről. Az ország közigazgatása már szilárdulni látszott, de nem volt még teljes bizalom, rengeteg volt a csalódás, mindenki mindenkiben szerencselovagot, csalót, szélhámost látott. Az újságírók egymástól független ügyeket kapcsoltak össze. Katasztrofálisan sok volt az ügy, és ha valaki benne volt egy stikliben, akkor egy hasonlóban is ott kellett hogy legyen, nem igaz? Sok esetben nem igaz.
Történetünk, már ami Friedländeréket illeti, a debreceni bíróságon fejeződött be 1926 májusának végén. (Itt újra bekapcsolódtak a Magyarság újságírói is, igazi mondatszörnyeket írva „suhogó kaftánokról” és „borotválatlan huncutkákról”). Az ítélet Friedländer Frigyesre hat év, Sámuelre két év börtönt szabott ki. Ha ez nem lenne elég, a kolozsvári rabbi lánya is meggondolta magát, nem lett esküvő. A két fiatalembert és Pink Dezsőt ezen felül tetemes, több millió koronára rúgó pénzbüntetéssel sújtották. Ezt biztosan valódi koronákkal fizették be. A további 22 bankjegy sohasem került elő. Friedländer Hermannt és Chajimot felmentették, ahogy Bettelheim Izidort is.
A szokásostól eltérően az ügyön nem sokat csámcsogott az antiszemita sajtó, náluk is inkább a frankhamisítással kapcsolatos újabb és újabb fejlemények töltötték ki a flekkeket. Abban az ügyben, néhány kisebb büntetésen kívül, nagyon nem ütötte meg magát senki.
