Sokan a régészet legnagyobb szélhámosának tartják a műkedvelő multimilliomost, aki megtalálta Tróját

Kevés olyan megosztó régész létezik a történelemben, mint Heinrich Schliemann, a német műkedvelő multimilliomos, aki végül felfedezte Tróját. Bár Schliemannak kétségkívül sokat köszönhet az emberiség, sokan egyszerűen hazugnak, sarlatánnak és szélhámosnak tartják, aki sokszor inkább a saját nagy történetét kereste, mintsem a bizonyítékok által alátámasztott történelmet kutatta. Munkája közben ráadásul elpusztította a keresett város nagy részét.

Schliemann szegény német családból származott, fiatalon kezdett el dolgozni, majd kereskedőként jelentős vagyont szerzett, ami lehetővé tette, hogy kedvenc témájának, az ókor kutatásának szentelje életét. Egyes források szerint már ekkoriban megmutatkozott a megbízhatatlansága: William Calder és David Traill professzorok arról írtak, hogy az a banki tevékenység, amivel 1851-ben Kaliforniában pénzt csinált, meglehetősen kétes hátterű volt; hogy 1868-ban hazudott annak érdekében, hogy megszerezze az amerikai állampolgárságot és elválhasson; valamint hogy publikációiban eltúlozta azt, hogy Trója feltárása mennyire volt egész élete meghatározó célkitűzése. Volt, hogy azt állította: először hétéves korában találkozott Trója történetével, amikor egy könyvben meglátta az égő várost ábrázoló illusztrációt. Aztán meg azt, hogy tizennégy évesen, amikor fűszeresinasként hallotta az Iliászt ókori görög nyelven szavalni.

1869-ban Ithaka, a Peloponnészosz és Trója címmel doktori disszertációt írt, amiben azt állította, szerinte a város a kis-ázsiai Hisarlık helyén állt, és hogy Agamemnón mükénéi királyt, a Trója ellen induló seregek vezérét és feleségét Mükénében nem a várfalon kívül, hanem a fellegvárban temették el. Az biztos tehát, hogy eltúlzott lelkesedés ide vagy oda, az ókori görög források, különösen Homérosz művei alapján hitt abban, hogy a trójai háború helyszíne valóban létezett. Végül valóban megtalálta Tróját, de az ásatás közben a város egy jelentős része megsemmisült, és már addig is több gyanús történet kapcsolódott a nevéhez, mire idáig eljutott.

Kutatók megállapították például, hogy a Schliemann által keltett látszattal ellentétben nem ő volt az első, aki azonosította a Törökországban, a Dardanellák közelében található Hisarlık-dombot az ókori Trója helyszíneként, és nem ő végezte ott az első szisztematikus ásatásokat sem. Frank Calvert, egy Hisarlıkban élő brit emigráns már korábban megkezdte az ásatásokat egy, a birtokán található dombon, és feltehetően ő győzte meg a hozzá látogató Schliemannt arról, hogy ez lehet Trója helyszíne.

Ez persze még nem óriási vétség, és alapvetően nem is számít tőle megbízhatatlannak egy régész. Schliemann 1869-ben kezdte meg az ásatásokat a dombon, először mindenféle engedély nélkül vájt ki két lyukat a földben. A valódi, már engedéllyel végzett ásatás három évvel később kezdődött meg, és Schliemann 1872-ben nagyjából egy méter magas romfalakra bukkant, amik egy őskori városhoz tartoztak. Arra a következtetésre jutott, hogy ezek a falak egykor Trója erődítményeinek részét alkothatták.

A dombon több városréteg épült egymásra, amik különböző korokból maradtak hátra. A régész úgy gondolta, hogy a legmélyebb rétegben kell keresgélnie Tróját, így mindenféle vizsgálat nélkül, nagy lendülettel eltávolította a felső rétegeket. 17 méter mélyre ásott, 40×30 méteres árkot vájt és robbantott ki, ami helyrehozhatatlan károkat okozott, és a bronzkori Trója jelentős részét elpusztította. Arról már megoszlanak a források, hogy tulajdonképpen mennyit tüntetett el robbantgatásokkal a városból. Szakértők szerint azonban a módszerei még a 19. század egyébként sem kifejezetten finom megoldásaihoz képest is brutálisak voltak.

Schliemann részletes ásatási naplót vezetett, minden edényt, tálat, díszített kődarabot pontosan lerajzolt benne. 1873. május 27-én a naplója szerint 7–10 méter közötti mélységben egy vöröses-barnás réteget talált, amiben Priamosz leégett városát azonosította. Priamosz Trója legendás királya volt, akit Homérosz művei is említenek. További ásatásai során jelentős arany- és ezüstleletekre bukkant, amiket ennek megfelelően Priamosz kincsének nevezett, később azonban kiderült, hogy a leletek valószínűleg nem Priamosz királyhoz kapcsolódnak.

Schliemann maga is elismerte később, hogy kicsit kiszínezte a felfedezés körülményeinek leírását, ami enyhe kifejezés ahhoz képest, hogy kiderült: a leletek Trója II. rétegéből származtak, amit nagyjából i. e. 2400 körülre datálnak – vagyis jóval a trójai háború feltételezett kora előtt keletkeztek. Homérosz Trójájának romjai ezzel szemben több réteggel feljebb találhatók, Trója VI. rétegében. Felmerül a kérdés tehát, hogy Schliemann miért állította róluk, hogy Priamoszhoz tartoztak, amikor a domb egy teljesen más rétegéből kellett előkerülniük. Mindenesetre a hibát Schliemann még életében, az 1890-ben bekövetkezett halála előtt beismerte.

Egyes kritikusai szerint nem is egyetlen helyről, a trójai falakon belülről került elő a kincs, hanem Schliemann különböző helyeken, egyes esetekben a falakon kívül talált, illetve eltérő időpontokban előkerült tárgyakat utólagosan állított össze egy leletegyüttessé. Az is kiverte már Schliemann idejében is a biztosítékot, hogy a régész feleségéről készült egy olyan kép, amin az általa Priamosznak tulajdonított, Heléna nevéhez kötött ékszereket viseli. Ráadásul Priamosz palotáját, ami viszont valóban létezett, ő maga pusztította el az ásatások során.

Problémák akadtak a Mükénében megtalált, Schliemann egyik leghíresebb leleteként számontartott maszkkal is, amit ő Agamemnón maszkjaként mutatott be. Korábban még arról is felröppentek a hírek, hogy a maszk talán nem is eredeti, hanem modern kori hamisítvány. Ma a régészek úgy gondolják, hogy valóban lenyűgöző bronzkori lelet, de nem Agamemnóné, hanem valószínűleg több száz évvel korábbi.

Annyi biztos, hogy a Priamosznak tulajdonított kincseknek egy részét Schliemann később titokban kivitte az Oszmán Birodalomból, ami akkoriban is vitatott húzás volt. Nem csoda, hogy emiatt konfliktusba keveredett a török hatóságokkal. A török kormány pert indított Schliemann ellen, és követelte, hogy a leletek felét adják át Törökországnak. A per lezárulta után csak néhány darab maradt nála, és arra is kötelezték, hogy tízezer aranyfrank pénzbírságot fizessen. A kincseket felajánlotta a párizsi Louvre-nak és a szentpétervári Ermitázsnak is, de kevés sikerrel járt. Végül a németeknek ajándékozta a leletet, amiért a Berlini Antropológiai, Etnológiai és Őstörténeti Társaság tiszteletbeli tagjává választották.

Miután Schliemann visszaszolgáltatta néhány leletét – feltehetőleg a kevésbé fontos darabokat, amiket később vissza is vásárolt –, engedélyt kapott arra, hogy folytassa a munkát Hisarlıkban. Felkérte Wilhelm Dörpfeld német régészt, hogy segítsen az ásatások irányításában. Dörpfeld éppen akkor győzte meg Schliemannt arról, hogy a figyelmét Trója II. rétegéről a magasabban fekvő rétegekre kellene áthelyeznie, amikor Schliemann 1890. december 25-én váratlanul összeesett, majd a következő napon meghalt. Dörpfeld, aki Schliemann özvegyének kérésére folytatta az ásatásokat, végül kilenc különböző réteget azonosított a lelőhelyen. Ezek között volt egy olyan is, ami látszólag alátámasztotta azt az elképzelést, hogy a trójai háború végén a görögök valóban teljes pusztulást mértek a trójaiakra.

Megoszlanak a vélemények arról, hogy Schliemann tulajdonképpen mennyit hazudott szándékosan, és mennyit tévedett jóhiszeműen az élete során. Sokan a legnagyobb szélhámosnak tartják a régésztörténelemben, sokan viszont elismerik a munkáját. Az kétségtelen, hogy ő találta meg a legendás Tróját, az viszont már kérdés, hogy nem járt volna-e az utókor jobban akkor, ha később valaki más tárja fel a bronzkori város romjait, anélkül, hogy jelentős részét elpusztította volna.

(Források: The New York Times, The Classical World, Múlt-kor, DW, The Guardian, Smithsonian Magazine, Archaeology)