A kurtafarkú kenguruval az egyszeri internetező akkoriban találkozhatott a leggyakrabban, amikor a 2010-es évek vége felé nagy divat lett szelfizni vele. A quokka néven is ismert erszényesnek ugyanis olyan virális „mosolya” van, hogy rá is aggatták emiatt „a világ legboldogabb állata” becenevet. Valójában persze nem mosolyog, csak egyszerűen pont olyan az arcberendezése, hogy szemből fotózva tényleg úgy néz ki, mint egy jóllakott óvodás. Nézzék csak meg például ezeket a képeket, de egyet ide is teszünk közülük:
Nem csoda, hogy Shawn Mendestől Chris Hemsworthig egy sor ismert ember szelfizett már quokkával, az internet népének nagy megelégedésére.
Bár a kurtafarkú kenguru nagyjából macskaméretű, európai felfedezőit inkább patkányra emlékeztette: holland hajósok 1869-ben a nyugat-ausztráliai partok közelében egy szigeten találkoztak vele, és patkányféle állatként írták le – így kapta a sziget a 't Eylandt 't Rottenest, azaz Patkányfészek-sziget nevet, amelyből mára némileg módosult szóalakkal Rottnest-sziget lett. Az őslakosok a Wadjemup nevet adták neki, amely nagyjából annyit tesz, hogy „hely a víz túloldalán, ahol a szellemek vannak”, mert a szigetet temetkezési helyként használták. Egyébként a quokka név az őslakosok által használt gwaga vagy gawaga elnevezésből ered.
A quokkák korábban elterjedtebbek voltak Délnyugat-Ausztráliában, de ma már főleg a Rottnest- és a Bald-szigeten élnek. Amikor a velük fotózkodó celebeknek köszönhetően virális jelenség lett a quokkaszelfi, a Rottnest-sziget iránti turistaérdeklődés is megugrott.
Van azonban egy kevésbé vidám sajátossága is kurtafarkú kengurunak, illetve leginkább a nőstény példányoknak: kutatók megfigyelték, hogy ha veszélyben érzi magát, habozás nélkül dobja be csalinak az erszényében hordozott kicsinyét, hogy ő maga nagyobb eséllyel foghassa menekülőre. Ausztrál kutatók egy 2005-ös tanulmányban írták le azt a megfigyelésüket, hogy amikor a csapdába ejtett quokkamamák észrevették, hogy feléjük közelítenek, megpróbáltak elszökni előlük, és eközben a földre pottyantották az erszényük tartalmát.
A kutatók megjegyezték, hogy bár elvileg az is lehetséges, hogy az anya nem direkt löki ki ilyenkor a bébikengurut, hanem az véletlenül esik ki a vadul ugráló anyuka erszényéből, ez azért valószínűtlen, mert a nőstények nagyfokú kontrollal rendelkeznek az erszényt záró izom felett. Ez a pottyantás tehát sokkal inkább tűnik tudatos viselkedésnek, mint véletlen balesetnek. Ha pedig tudatos, akkor remek ragadozóelkerülési stratégia, hiszen a földre pottyanó bébiquokka akkora zajt csap, hogy jó eséllyel magára vonja a ragadozó figyelmét, amely így jó eséllyel inkább őt vadássza le, miközben az anyuka nagyobb valószínűséggel tud meglépni.
Nem a kurtafarkú kenguru az egyetlen állat, amelynél ilyen viselkedést figyeltek meg. Szürke óriáskenguruk is elpottyantják az utódukat, ha rókák kergetik őket, és mocsári kenguruk hasonlóan tesznek, amikor dingók elől menekülnek. A dingók által előszeretettel fogyasztott mocsárikenguru-bébik jó része a kutatók megfigyelései szerint ilyen módon vált prédává.
(Források: Wildlife Research, The Australian Museum, ABC News, Wikipedia 1, 2)
