Az autoimmun betegségekkel fizetjük meg annak árát, hogy az emberiség 700 éve átvészelte a Fekete Halált
Az autoimmun kórképek olyan betegségek, amiknek a hátterében az immunrendszer túlműködése áll, a szervezet védekező mechanizmusai a saját sejtjeit, szöveteit támadják meg, mert tévesen betolakodóként, elpusztítandó fertőzésként ismerik fel azokat. Sok fajtája van, ilyen például a sokízületi gyulladás, a sclerosis multiplex, a lupus és a Crohn-betegség. Közös bennük, hogy nem ismerjük pontosan a kiváltó okaikat, nem tudjuk gyógyítani sem őket, a legjobb esetben tünetmentessé tudják tenni őket a kezelések. Az autoimmun betegségeket a modern kor tipikus velejáróinak szokás tartani, pedig valójában mindig is velünk voltak, csak éppen az orvosok nem tudták azonosítani őket. Bizonyos szempontból azonban tényleg igaz, hogy a modern kor termékei: tulajdonképpen az emberiség genetikai evolúciójának melléktermékei.
Amikor genetikusok a középkori nagy európai pestisjárványokat kutatták, meglepő felfedezést tettek: azonosítottak egy olyan génvariációt, ami a járvány túlélőiben jóval nagyobb arányban volt jelen, mint azokban, akik belehaltak a pestisbe. Az 1300-as évek közepén dúló járványok rettenetes pusztítást végeztek Európában, Észak-Afrikában és a Közel-Keleten, nagyjából az akkori lakosság felét irtották ki. Nem véletlenül kapta a betegség a Fekete Halál ragadványnevet. A génvariáció, ami a kutatók szerint nagyjából 40 százalékkal emelte a túlélés esélyét, az ERAP2 nevet kapta.
Ez a gén egy olyan fehérjét kódol, ami a kórokozók fehérjéit bontja le kisebb darabokra, és ezzel segíti az immunrendszert a fertőzések felismerésében. A génnek van egy olyan variációja, ami ebből a fehérjéből egy kisebb, nem teljesen jól funkcionáló változatot termel. Azok az emberek, akiknek az immunsejtjeik ilyen génváltozatot hordoztak, sokkal sebezhetőbbek voltak a pestist okozó baktériummal szemben, és így nagyobb eséllyel is haltak bele az Európában addig ismeretlen fertőzésbe. Emiatt aztán ez a génváltozat kevésbé is öröklődött át a következő generációkra.
Jó 700 évvel később az orvostudomány eljutott arra a szintre, hogy azonosítani tudja az autoimmun betegségeket, és ha a kialakulások és a működésük még nincs is teljesen feltérképezve, a kockázati tényezőkről, amik emelik a megjelenésük esélyét, már egészen sokat tudunk. Kiderült például az, hogy a pestis ellen védő ERAP2 génvariáció a Crohn-betegség és még néhány másik autoimmun kórkép esetében jelentős kockázati tényezőnek számít. Ami még laikus szemmel nézve is logikus: a nagyon aktív, a kórokozókra nagyon kihegyezett immunrendszernél nagyobb az esélye annak is, hogy túlpörögjön, és a saját szervezetére támadjon. Ha úgy tetszik, ezzel fizetjük meg az árát annak, hogy a harminc generációval ezelőtti őseink a genetikai lottón nyertek valamennyi védelmet a kor legborzasztóbb járványával szemben. Az árért viszont járt egy kis bónusz is: egy kutatás néhány éve azt igazolta, hogy az ERAP2 gén évszázadokkal a Fekete Halál után hasonló védőhatást nyújtott a Covid-19 világjárvány esetén is: akik a pestis ellen bevált génvariációt hordozták, azoknál jóval kisebb eséllyel volt súlyos, illetve halálos kimenetelű a koronavírus-fertőzés.
A Fekete Halálnak voltak más, meglepő következményei is. Mivel a pestist túlélők jellemzően a populáció egészségesebb, erősebb tagjaiból kerültek ki, bizarr módon a járvány hosszabb távon jelentősen javította az emberek átlagos egészségi állapotát. Bár a születéskor várható átlagos élettartam továbbra is ijesztően alacsony, 30-35 év maradt a pestis utáni évtizedekben is, ez nem azt jelenti, hogy 30 évesen már öregnek számított valaki – valójában a borzalmas higiéniai állapotokból fakadó extrém csecsemő- és gyerekhalandóság húzta le ezt az átlagot. Azt viszont kimutatták a kutatások, hogy a 70 éves kort megélők aránya a teljes népességben a pestis előtti idők 10 százalékos értékéről rövid idő alatt 20 százalékra nőtt.
(Források: National Institutes of Health, Nature, Journal of Crohn's and Colitis)
