Egyetlen ország van a Földön, amit egy nőről neveztek el
Szent Lúcia – Fotó: Getty Images
Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!

Jó néhány ország van a Földön, amit emberekről neveztek el, ott van például Kolumbia (Kolumbusz a névadó), Bolívia (Simon Bolívar), a Fülöp-szigetek (II. Fülöp spanyol király), a Wikipédia vonatkozó oldala összesen 22 ilyet sorol fel, köztük olyan meglepő nevekkel, mint Peru vagy Azerbajdzsán. Ezek között egyetlenegy van csak, ahol egy nőről nevezték el az országot: egy apró sziget a Karib-tengeren, Saint Lucia.

Az alig 600 négyzetkilométeres (kicsit nagyobb, mint Budapest) sziget igazi turistaparadicsom, jellemző adat, hogy a 180 ezer lakójára évente nagyjából másfél millió turista jut. A nevét pedig a 3. században élt szicíliai szent, a mártírhalált halt Szent Lúcia után kapta. A keresztény ünnepi naptárban a nevét viselő hivatalos ünnepnap december 13-a, ez a magyar hagyományban Luca-napként ismert, és össze is fonódott egy csomó néphagyománnyal, amiknek inkább a téli napfordulóhoz van közük, mint magához a szenthez.

Na de hogy kerül Szent Lúcia a Karib-tengerre? A helyi legendák szerint egy francia hajó legénysége szenvedett hajótörést a közelben valamikor az 1500-as évek legelején, éppen december 13-án, és a megmenekülésükért hálából nevezték el a szentről a szigetet. Ez valószínűleg nem fedi teljesen a valóságot, és az eredeti elnevezők spanyol felfedezők lehettek, legalábbis erre utal, hogy a térképeken, amiken először felbukkan a sziget, spanyolul, Santa Lucia verzióban szerepel a neve. A sziget felfedezője egyébként egy spanyol hajós, Juan de la Cosa volt 1499-ben, de ő a hajónaplója szerint az El Falcon nevet adta neki. Később a sziget hol francia, hol angol fennhatóság alá került, és végül 1979-ben lett független, bár máig a brit nemzetközösség tagja, és a hivatalos uralkodója III. Károly. A hivatalos nyelve is az angol, de gyakorlatilag mindenki beszéli a franciából kialakult helyi kreol nyelvet is.

Írországot szokás még nőről elnevezett országnak tartani, de itt azért kicsit billeg az indoklás, hiszen az csak az eredeti, ír nyelvű névre (Éire, a kelta mitológia egyik istennője, Ériu után) vonatkozik, aki ráadásul mitológiai alak, nem dokumentáltan létezett történelmi személy. Még ennyire sem szilárd a Virgin-szigetek jelölése ebbe a kategóriába, ami Szent Ursula és a 11 ezer szűz legendája nyomán kapta a nevét, de úgy általában a szüzekről (akik kétségtelenül nők voltak), nem egy konkrét személyről. Ráadásul hiába van belőle amerikai, brit, és spanyol verzió is, egyik sem önálló ország.

(World Atlas, Times of India)

Kedvenceink
Partnereinktől
Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!
Kövess minket Facebookon is!