A Nobel-díj születésének eredettörténete legendás és közismert, a magyar nyelvű interneten is rengeteg forrás van rá, és ebből adódóan a mesterséges intelligenciás csetbotok is hajlamosak tényként közölni a sztorit. Eszerint amikor 1888-ban egy franciaországi utazáson szívinfarktusban meghalt Alfred Nobel testvére, Ludwig, egy francia lap tévedésből Alfred nekrológját hozta le. Ebben pedig nem finomkodtak, konkrétan „a halál kereskedőjének” nevezték a híres vegyészt, aki a dinamit feltalálásával „abból gazdagodott meg, hogy kitalált egy módszert, amivel sokkal hatékonyabban lehet embereket megölni, mint eddig valaha”. A sztori úgy folytatódik, hogy az amúgy is gyászoló Nobelt mélyen megdöbbentette, hogy milyen kép alakult ki róla az emberekben, és hogy ezen javítson, elhatározta, hogy a végrendeletében a vagyonát a tudományban elért legnagyobb teljesítményeket díjazó alapítványra hagyja. Így született a Nobel-díj.
A történet több Nobel-életrajzi könyvben is szerepel, egy interjúban a Nobel Alapítvány szóvivője is megerősítette, hogy így történt (igaz, itt Nobel másik testvére, Emil 1864-es halálhíréről volt szó).
A témával foglalkozó történészek szerint azonban semmilyen bizonyíték nincs a sztorira, gyanús körülmény viszont annál több. Először is az ominózus nekrológ semmilyen sajtóarchívumban, levéltárban, fennmaradt újságkivágás formájában nem lelhető fel, sőt maga a lap, a L'Idiotie Quotidienne („Napi ostobaságok”) létezésének sincs nyoma. Az egyik legnagyobb francia lap, a Figaro viszont tényleg lehozott egy pár soros téves hírt arról, hogy meghalt Nobel, a dinamit feltalálója (az archívumban itt, az első oldalpár végén kezdődik), de messze nem fogalmaz olyan erősen, ahogyan a sztori szól, a halál kereskedője helyett csak annyit ír, „aligha lehet az emberiség jótevőjének nevezni”.
Nobel fennmaradt naplóiban és levelezéseiben nincs említés arról, hogy az elbaltázott francia nekrológ megütötte volna lelkileg, vagy hogy egyáltalán tudomása lett volna róla. Ezekből a levelekből egyébként egy elég depressziós ember képe rajzolódik ki, aki például retteg attól, hogy egyedül, barátok és család nélkül fog megöregedni és meghalni. Egy ilyen pszichés traumát, aminek hatására a végrendeletét is megváltoztatja, jó eséllyel megemlített volna – de ennek nyoma sincs.
A történet első dokumentált felbukkanása 1959-re datálódik, egy magyar származású amerikai újságíró-történész, Nicholas Halasz (Halász Miklós) a Nobel-életrajzi könyvében írt róla, de forrást már itt sem találunk hozzá. A halál kereskedője („merchant of death”) egyébként a korabeli angolszász sajtóban a görög fegyverkereskedő, Basil Zaharoff állandó jelzője volt, ő arról lett hírhedt, hogy különféle konfliktusokban, háborúkban mindkét oldalnak egyszerre adott el fegyvereket. Halasz a könyvében valószínűleg egy városi legendát írhatott le ellenőrzés nélkül, amiben a fegyverkereskedőre alkalmazott jelző keveredett össze a Figaro valóban elrontott nekrológjával.
(Források: Smithsonian, History.com, Daily Telegraph)
