Száz éve a spanyolnátha mellett pusztított egy titokzatos álomkór is, aminek a mai napig nem tudják az okát
1918-ban pusztított világszerte a spanyolnátha, ami a történelem egyik legnagyobb világjárványává nőtte ki magát. Az influenza A vírus okozta, és két év alatt a Föld teljes lakosságának 3-5 százalékát megölte. Már 1918-ban több áldozatot követelt, mint az egész első világháború.
Volt viszont ugyanebben az évben egy másik járvány is, ami főként Európában és az Egyesült Államokban ütötte fel a fejét, és a mai napig nem tudják megmagyarázni, mi okozhatta: az encephalitis lethargica még most is olyan rejtélyes, mint több mint száz évvel ezelőtt.
A betegséget először 1916 telén írta le Európában Constantin von Economo bécsi orvos. A korabeli feljegyzések alapján a betegség tünetei először nem mutattak különösebb egyezést, az influenzaszerű tünetek, vagyis a torokfájás, a levertség, az enyhe láz, a szédülés és a hányás után különböző állapotok jelentek meg, köztük néhány furcsa neuropszichiátriai viselkedés is, mint a letargikus álmosság, ami kómaszerű állapottá romolhatott, vagy az erős izommerevség. A betegek sokszor a tudatuknál voltak és érzékelték a külvilágot, mégsem voltak teljesen ébren, egész nap mozdulatlanul, némán ültek a székükben, energia, lendület, motiváció, étvágy, érzelmek vagy vágyak nélkül – legalábbis a korabeli feljegyzések így jellemezték az állapotot.
Nem mindegyik betegnek voltak ilyen erősen elkülöníthető, egységes tünetei, és nem mindegyiknek voltak ugyanolyan súlyosak a problémái. Az orvosi szakirodalom szerint a halálozások egyharmadát légzőszervi rendellenesség okozta. Néhány betegnél Parkinson-szerű betegség is fennmaradt a fertőzés után.
A túlélő betegek egy része évekkel később is letargiáról és álmosságról számolt be, és sokaknak az izommerevség is fennmaradt pihenés közben. Néhányuk jól reagált a levodopa nevű Parkinson-gyógyszerre.
A betegségről azt mondják, hogy több mint félmillió halálozáshoz vezetett, 1917 és 1925 között világszerte egymillió embert érintett, és a koronavírushoz hasonlóan újabb és újabb variánsokat gyártott. 1919–1920 körül Olaszországban és Svédországban egy új törzs bukkant fel, amelyet hiperkinetikus és álmatlansággal járó szakaszok, valamint olyan idegfájdalom jellemzett, amelyet még a morfium sem enyhített.
Variánsokról és törzsekről beszélünk, de valójában a kutatóknak a mai napig fogalmuk sincs, mi okozta a betegséget. A spanyolnátháért az influenza H1N1 törzse volt a felelős, de nem tudni, hogy ennek van-e köze a sokszor csak álomkórnak nevezett betegséghez. Kutatók modern immunológiai és molekuláris biológiai módszerekkel olyan betegek agyszövetmintáit vizsgálták meg, akik encephalitis lethargicában szenvedtek, és nem sikerült kimutatniuk az influenzavírus RNS-ét, de még mindig tartják magukat elméletek azzal kapcsolatban, hogy a H1N1-nek mégis köze volt valahogy a betegséghez.
Azt sem tudni, hogy egyáltalán vírusfertőzés állt-e a betegség hátterében, az is lehet ugyanis, hogy az encephalitis lethargica és a spanyolnátha egyszerre pusztítottak, nem együtt – ezt támasztja alá az is, hogy az Egyesült Államokban a városok fertőzöttségének elemzésénél nem találtak összefüggést.
Nagyon kevés olyan esettanulmányt ismerünk, ami a napjainkból ír le encephalitis lethargicát, vagy arra utaló tüneteket. Az egyik ilyen leírás egy HIV-fertőzött kisgyerekről számol be, akinél aluszékonyságot, akinetikus mutizmust és szemizombénulást írtak fel. Az akinetikus mutizmus egy ritka, de súlyos neurológiai állapot: a beteg ébernek tűnik, de nem beszél, és nem is mozog, csak ha mozgatják. Tünetei időszakos láz után kezdődtek, ami a klinikai kórképpel együtt az encephalitis lethargicára utal. A beteg szteroidokra és immunglobulin-kezelésre reagált, ami arra utalhat, hogy az állapot hátterében autoimmun folyamat is állhatott.
