„Akik képtelenek emlékezni a múltra, arra vannak ítélve, hogy megismételjék” – ezt George Santayana 1905-ben írta, és a mondás azóta is népszerű. Persze ehhez el kellett telnie néhány évnek, évtizednek, így talán nem annyira meglepő, hogy Salvatore Maranzanón, azaz a Kicsi Caesaron ez nem sokat segített.
A szicíliai maffiát talán senkinek nem kell bemutatni, ahogy az egyik legsikeresebb exportját, az amerikai leágazását sem. A 19–20. század fordulóján rengeteg európai indult útnak Ellis Island felé, hogy tudását kamatoztatva beteljesítse az amerikai álmot. Így voltak ezzel a maffiózók is, akik hamar megvetették a lábukat a keleti parton.
A szicíliai Salvatore Maranzano is ezt az utat járta be. 1886-ban született Castellammare del Golfóban. Gyerekként pap szeretett volna lenni, de a szíve később egy másik, erősen hierarchikus, összetartó és közösségközpontú szervezet, a maffia felé húzta. Karizmatikus személyiségével hamar népszerűvé vált az alvilágban, és ahogy napjainkban oly sok fiatal férfit, úgy őt is lenyűgözte a Római Birodalom. Igyekezett minél többet megtudni róla és nagy kedvencéről, Julius Caesarról. Akkora rajongó volt, hogy az ismerősei Kicsi Caesarnak becézték.
Az első világháború után, feltehetőleg Don Vito Ferro utasítására hajózott át az Egyesült Államokba, pontosabban Brooklynba, hogy átvegye helyben az irányítást. Hivatalosan ingatlanosként dolgozott, de a háttérben alkoholcsempészettel, tiltott szerencsejátékkal, prostitúcióval, zsarolással és más, hasonló dolgokkal ütötte el az idejét. Viszonylag gyorsan nagy befolyásra tett szert, több honfitársa is hozzá fordult, amint partot ért.
1930-ban úgy döntött, hogy megpályázza a keresztapaságot, azaz ő lesz a capo di tutti i capi. Ez nem teljesen azt jelentette, hogy ő lett volna az egyetlen maffiafőnök a régióban, de jelentős befolyást szerzett volna. Ekkoriban Joe „a Főnök” Masseria töltötte be ezt a szerepkört, de Maranzano meg akarta buktatni, ezért kirobbantotta a véres castellammaresei háborút, amiben a maffiózók brutálisan gyilkolták egymást. Talán kicsit elspoilerezi a végkifejletet, hogy ez a háború Maranzano szülővárosáról kapta a nevét, nem Masseriáéról, ami Menfi volt.
Masseria egyik befolyásos híve, Lucky Luciano titokban bejelentkezett Maranzanónál, hogy segít kiiktatni főnökét, ha átveheti a helyét, Kicsi Caesar pedig beleegyezett. Maffialegendák szerint Luciano 1931-ben meghívta vacsorázni Masseriát egyik, Coney Islanden található éttermébe, ahol az étkezés után kártyázni kezdtek. Luciano egyszer csak felállt, elment a mosdóba, majd hirtelen megjelent négy gengszter, akik szétlőtték a Főnököt. Luciano megkapta a területét és az üzleti körét, és Maranzano jobbkezévé vált.
Maranzano már capo di tutti i capi minőségében átszervezte a New York-i maffiát, a várost öt család között osztotta fel. A birodalmát részben átszervezte, és a római hadsereghez hasonlóan alakította ki a hierarchiát. Igaz, nem feltétlenül volt sportszerű: háborús győzelmén felbuzdulva jelentősen megnyirbálta a többi család bűnös bizniszeit – természetesen a saját javára –, amit Luciano látszólag támogatott.
Azonban a háttérben Brutus Luciano nem volt megelégedve Maranzano keresztapaságával. Hamar rájött, hogy új főnöke kapzsibb, mint az előző volt, és a reformjait inkább látszatintézkedéseknek tartotta. Lényegében úgy látta, hogy Maranzano fél lábbal Szicíliában ragadt, és nem a jövőre koncentrál, nem használja ki az Újvilág adta lehetőségeket. Az új nagyfőnök érezte, hogy Lucianóban megvan a hajlam a közvetlen felettesek elárulására, ezért még 1931-ben, hatalomátvétele után pár hónappal felbérelt egy ír bérgyilkost, hogy intézkedjen.
Lucianót azonban értesítették, hogy bajban van, ezért úgy döntött, megpróbál előbb lépni. Felbérelte az egyik zsidó banda négy legényét – hogy Maranzano ne ismerje fel őket, mert nem gyakran üzletelt a többi bűnbandával –, akik magukat szövetségi ügynöknek kiadva bemasíroztak Maranzano manhattani irodájába. Ketten lefegyverezték a maffiafőnök testőreit, ketten pedig bementek az irodájába, elvágták a torkát, többször megszúrták és meglőtték.
Tehát Santayana hiába írta meg 25 évvel korábban híres figyelmeztetését, Maranzano azt duplán figyelmen kívül hagyta. Nem tanult Masseria hibájából, és jobbkezévé fogadta az előző főnökét lemészároltató Lucianót; illetve bálványa, Julius Caesar történetéből is csak azt szűrte le, hogy milyen menő hadvezér, pontifex maximus és logisztikai géniusz volt, és nem azt, hogy ha túl szorosra húzod a gyeplőt, akkor előfordulhat, hogy a kollégáid neked rontanak a munkahelyeden, és tűpárnát csinálnak belőled.
