A hidegháború idején az amerikai hírszerzés furcsábbnál furcsább projektekkel próbálkozott előnyt szerezni az országnak az oroszokkal szemben: vámpírokkal próbálta visszatartani a Fülöp-szigeteki gerillákat, bordélyházakban drogozott be kuncsaftokat szigorúan tudományos célból, és médiumokkal próbált kémkedni, akik egyike úgy gondolta: megtalálta a frigyládát. A '60-as években az amerikai kormány állatokat, többek között hollókat, galambokat, sőt macskákat is bevetett a hidegháborús ellenfelek megfigyelésére.
Ugyan a pszichológiai kísérletekkel dolgozó MK-Ultrával ellentétben ezt a programot soha nem vizsgálták kongresszusi meghallgatáson, de egyes dokumentumok és a CIA-n belüli források is megerősítették már, hogy az úgynevezett Akusztikus Cica (Acoustic Kitty) projekt valóban létezett.
2001-ben nyilvánosságra hoztak egy sor olyan dokumentumot, amik az Egyesült Államok kémműholdjainak, valamint a U-2 és az A-12 kémrepülőgépek fejlesztésének történetét követik végig. Ezekben szerepeltek olyan projektek is, amik balul sültek el – ezek közé tartozott az Akusztikus Cica is.
Az ügynökség úgy gondolta, hogy kihasználja a macskák kíváncsiságát és népszerűségét, és állati kémeket csinál belőlük. A terv az volt, hogy a macskákat bedrótozzák hangrögzítésre alkalmas eszközökkel, és az állatok majd olyan helyekre is eljuthatnak, ahol érdekes, de zárt körű beszélgetések zajlanak, például feltételezett szovjet kémek között. A CIA tudósainak elképzelése szerint a macskák észrevétlenül járhattak-kelhettek volna a legtitkosabb megbeszélések közelében is, sőt, hangjelzésekkel irányítani is akarták őket, hogy biztosan oda menjenek, ahol az igazán érdekes információk hangzanak el.
Az Akusztikus Cica projekt több dokumentumban is felbukkan. A kivitelezés meglehetősen barbárra sikeredett: a macskákat a bekábelezéshez sebészileg fel kellett nyitni, elhelyezni a testükben az eszközöket, majd úgy visszavarrni, hogy semmilyen nyoma ne látsszon a beavatkozásnak. Ez az orsós magnók és szobányi számítógépek korában nem volt kis vállalás. A CIA tudósai végül audioeszközökkel foglalkozó alvállalkozókkal együttműködve egy körülbelül két centiméteres jeladót fejlesztettek ki, amit a macska koponyájába ültettek be. A mikrofon helyét eleinte nehezen találták, végül úgy döntöttek, hogy az állat hallójáratába helyezik. Az antennát olyan finom drótokból készítették, hogy a macska szőrében el tudják rejteni. Mivel a macska mérete csak a legkisebb akkumulátorok használatát tette lehetővé, a felvétel időtartama is elég korlátozott volt. A projekt öt évig tartott, és komolyan megnehezítette a helyzetet, hogy a macskák nem kelthettek gyanút, így semmilyen jól látható módosítás nem maradhatott rajtuk, még egy látványosabb műtéti heg sem.
A CIA egyvalamire nem gondolt: hogy a macskák híresen engedetlen élőlények, ráadásul az ellenség kémein kívül más veszélyek is leselkednek rájuk. Az első prototípus rögtön bebizonyította, hogy a laboron kívül egyszerűen nem lehet irányítani: ha unatkozott, elcsatangolt, ha megéhezett, élelmet keresett magának, és könnyen elterelte a figyelmét bármi. Az éhség problémáját a CIA tudósai újabb műtétekkel próbálták kezelni. Az ilyen eljárások és a kiképzés költségei egyes becslések szerint összesen mintegy 20 millió dollárra rúgtak, mire az Akusztikus Cica végre készen állt a bevetésre.
A 2001-ben nyilvánosságra hozott dokumentumok szerint az első bevetésen, rögtön azután, hogy a hangrögzítőkkel felszerelt macskát egy park közelében elengedték, az állatot elütötte egy taxi. A CIA kutatói végül arra jutottak, hogy a macskák ugyan rövid távolságok megtételére betaníthatók, de „a környezeti és biztonsági tényezők miatt egy valós külföldi helyzetben ez a módszer nem lenne praktikus”.
A George Washington Egyetemen őrzött, erősen cenzúrázott CIA-memó szerint a projektet nem tekintették teljes kudarcnak: a végső értékelés során arra jutottak, hogy a program nem volt alkalmas a rendkívül speciális igények gyakorlati kielégítésére, de bebizonyította, hogy a macskák betaníthatók rövid távolságok megtételére, ez pedig önmagában figyelemre méltó tudományos eredménynek számít. Arról már lehet persze vitatkozni, hogy ugyanez az eredmény megszülethetett volna anélkül is, hogy az állatokat fel kelljen nyitni, és mindenféle elektromos eszközzel teletömni.
