„Nyolc egyesület 123 versenyzője állt rajthoz Pécsett a dunántúli területi kerékpáros hegyi bajnokságon” – adta hírül negyven éve, 1986 áprilisában a pécsi székhelyű Dunántúli Napló, amely abban a hónapban arról is beszámolt, hogy „előkerülnek a rég elfelejtett, poros szövőszékek”, és „ismét szőnek rajtuk Pécsett és a megyeszékhely környéki falvakban”. De az MSZMP Baranya Megyei Bizottsága lapjának figyelmes olvasói arról sem maradtak le, hogy „a Pécsen szerkesztett irodalmi és művészeti folyóirat”, a Jelenkor legfrissebb száma többek között Csorba Győző, Károlyi Amy, Keresztury Dezső, Tolnai Ottó és Weöres Sándor verseivel jelent meg, valamint azt is megtudhatták, hogy „logopédiai tanácsadás lesz április 22-én 14.30 és 15.30 között Pécsen, a Széchenyi tér 9-ben, a Baranya Megyei Pedagógiai Intézetben”.
Pécsett vs. Pécsen ügyben még színesebb kép tárul elénk, ha a több mint egymilliárd szót tartalmazó Magyar Nemzeti Szövegtárban folytatjuk a vizsgálódást. A Pécsettre ugyanis 14 355 találatot említ a kereső, mások mellett Illyés Gyula, Németh László, Nagy László, Ágh István, Bertha Bulcsú, Pilinszky János, Bertók László, Mészöly Miklós, Petri György, Spiró György, Tolnai Ottó szövegeinek egy-egy részletét hozva fel példaként. És bár ettől valamelyest elmaradnak a Pécsen előfordulásai, az 5297 találat így is magas szám, megtaláljuk köztük például Illyés Gyula, Ágh István, Jókai Anna, Bertha Bulcsú, Moldova György, Szabó Magda írásait.
Most akkor Pécsett vagy Pécsen?!
Pár éve az egyik pécsi hírportál is foglalkozott a szerinte „örök érvényű”, sőt egyenesen „ősi városi problémának nevezett” nyelvi dilemmával. A cikkben megszólaltatták Pesti Jánost, aki többek között amellett érvelt, hogy a 19. században a Pécsett volt a szó egyetlen használati módja, amit csak a 20. század fordulóján kezdett felváltani és kiszorítani a Pécsen. A pécsi nyelvész ezt azzal magyarázta, hogy a köznevek esetében sokkal gyakoribb volt a külviszonyra és a belviszonyra utaló ragok használata (a -ban/ben és az -on/en/ön), és idővel a tulajdonnevekhez is egyre kényelmesebbé és egyszerűbbé vált ezeket a ragokat hozzátoldani.
Persze rögtön adódik a kérdés: honnan jön egyáltalán a kétféle toldalékolás? „A régi magyar nyelvben két ősi rag is létezett, amelyek a cselekvés, történés vagy létezés helyére utaló viszonyt fejeztek ki: az -n és a -t. Ezek ma már önállóan nem léteznek, kivéve az utóbbi esetében a Pécsett, Győrött, Vácott típusú alakokat. Megőrződtek viszont e ragok számos később létrejött, ezeket is tartalmazó testesebb toldalékokban, amilyen a -ban/-ben vagy az -on/-en/-ön (például a Pécsen alakban), illetve névutókban (pl. alatt, fölött, mögött), határozószókban (pl. mindenütt, hanyatt) és határozószói névmásokban (pl. itt, ott)” – adott nyelvtörténeti magyarázatot a Telexnek Slíz Mariann egyetemi tanár, az ELTE BTK Magyar Nyelvtörténeti, Szociolingvisztikai, Dialektológiai Tanszékének oktatója.
Pécsi száj
A Telex pécsi kötődésű – a baranyai megyeszékhelyen született, és/vagy huzamosabb ideig ott élt, ma is visszajáró – munkatársai markánsan eltérő emlékekről, tapasztalatokról és preferenciákról számoltak be, amikor hozzájuk fordultunk segítségért.
„Nem is igazi pécsi, aki nem azt mondja, hogy Pécsett” – jelentette ki ellentmondást nem tűrően a Telex newsroomos csapatát erősítő Aradi Hanga Zsófia, akit összességében ellentmondásos viszony fűz a két változathoz. „Úgy nőttem fel, hogy Pécsett, mindig ez volt a természetes, az összes ismerősöm így használta, a Pécsen alakot egyenesen hibásnak tartottam. Ezért is volt fura, hogy amikor gyakornokként a Telexhez kerültem, kijavították a cikkemben a Pécsettet, és azt mondták, hogy a Pécsen a helyes, és kész. Megadtam magam, de azért rosszul éreztem magam tőle” – mesélte kollégánk, aki a rossz érzésen túl eleinte amiatt is aggódott, hogy mit fognak szólni az ismerősei, ha meglátják valamelyik cikkében a Pécsen alakot.
Hasonló emlékeket osztott meg az afteres Szente Katica is, aki csak az általános iskola felső tagozatán szembesült vele, hogy a Pécsett mellett egyáltalán létezik egy másik verzió is. „Amikor a magyartanárom azt mondta, hogy mindkettő helyes, teljesen összetörtem. Nekem az anyukám mindig azt mondta, hogy Pécsett, ezért sose térek el ettől az alaktól, leírni sem vagyok hajlandó máshogy.” Hangához hasonlóan Katica is Budapestre kerülve szembesült a Pécsett elutasítottságával. „Volt, aki rám szólt, hogy nem kell itt sznoboskodni. Előtte ahhoz voltam szokva, hogy udvariasan megkérdezték emberek, mi hogyan mondjuk: Pécsett vagy Pécsen? Csak a fővárosban találkoztam azzal a véleménnyel, hogy a Pécsett milyen ódivatú, és hogy miért nem lehet elhagyni. Én szeretem, szerintem különleges, hogy máshogy kell toldalékolni, ez is a város esszenciája.”
Ahány ház, annyi szokás
A húszas éveiben járó Krász Zsombor, a gazdaságrovat újságírója ugyanakkor inkább a Pécsen mellett tette le a voksot. „A mi generációnkból kikopott a Pécsett, nem is nagyon hallottam az ismerőseim szájából, Pécs Kertváros városrészében, ahol felnőttem, legalábbis biztosan nem. A baráti körömben úgy tartottuk, hogy azok használják, akik okosabbnak akarnak tűnni. Talán egyvalaki van a baráti társaságomban, aki használja, de ő alapból választékosabban beszél” – mondta Zsombor, aki szerint a személyes preferencia attól is függ, hogy kinél mit használnak családilag. Például neki apai ágon sváb felmenői vannak, anyai részről pedig Pécsre beköltözők a legközelebbi rokonai.
A családi hátteret a Telex külpolitikai újságírója, Bozsó Ágnes is fontos tényezőnek nevezte. „A családom nem tősgyökeres pécsi. Az apukám Tolna megyei, az anyukám alföldi, én viszont már Pécsen születtem meg nevelkedtem. Mivel az anyukám konzisztensen a Pécsett alakot használja a mai napig, gyerekkoromban én is úgy mondtam, de aztán úgy alakult, hogy tíz éve átváltottam a Pécsenre. Én onnan datálnám a pécsettezés elhagyását, amikor két év külföldi tartózkodás után tíz éve visszaköltöztem Pécsre, de valószínűleg azóta kopott ki végleg a szókincsemből a Pécsett, hogy Budapesten élek” – mondta Ági, aki azt a véleményét is megosztotta velünk, hogy sokan a Pécsettet valamiféle dacból használják. „Anyukám azt mondta, hogy ő csak azért is ezt használja, mert szerinte ez milyen szép és archaikus” – hozott fel egy családi példát.
Valójában teljesen mindegy
Slíz Mariann szerint az, hogy már a telexes kollégák is ennyire eltérő véleményen vannak, jól mutatja, hogy a használatot nemcsak a lakhely befolyásolja, hanem egyéb társadalmi tényezők is. Például hogy ki mit sajátított el gyerekként a családban, mit hallott a többi gyerektől, mit tanítottak neki az iskolában, mit olvasott később róla, az ismerősei többsége melyiket használja, stb. „Ha valaki csak idősebbektől hallja a Pécsett alakot, akkor avíttasnak, régiesnek érezheti, míg akik maguk is használják, és a családi, ismerősi körükben is ezt hallják, nem értenek ezzel egyet” – magyarázta a nyelvész.
Szerinte mindehhez hozzájárul, hogy egyfajta nyelvhelyességi babona, illetve úgynevezett nyelvi presztízs is kapcsolódik a Pécsett alakhoz, amely az iskolai oktatásban is megjelenhet: e szerint a Pécsett a helyes, ez az eredeti alak, ezért a művelt embereknek ezt kell használniuk. „Ez aztán olyan nyelvi értékítélethez vezethet, hogy a Pécsen alakot használókat tudatlanoknak, műveletleneknek bélyegzik, mások viszont a számukra nem elsődleges, de presztízsváltozatként ismert Pécsett alakot használókat tarthatják modorosnak, fellengzősnek.
Pedig nyelvészeti szempontból mindkét alak egyformán helyes,
tehát ha a társadalmi vonatkozásoktól eltekintve pusztán nyelvi szempontból értékeljük a kérdést, akkor valójában teljesen mindegy, melyik alakot használjuk” – mondta Slíz Mariann.
Mindezek után az a kérdés is felvetődhet, hogy területileg hogyan oszlik meg a Pécsen és a Pécsett használata. Vajon a pécsiek, a baranyaiak inkább az egyik alakot használják, a távolabb élők pedig a másikat? Ha van ilyen különbség, az megállapítható-e valahogyan, tudakoltuk a nyelvésztől. Slíz Mariann szerint ennek legjobb módja egy olyan kérdőíves vizsgálatra lenne, amely az egész országra kiterjed. Azt viszont, hogy ez milyen eredményt hozna, szerinte nem lehet előre megmondani.
