Az anarchista városállam, ami egy térképrajzolási hibából született, mégis majdnem 400 évig fennállt
A középkori Itália területén a modern Olaszország 1861-es megszületése előtt kismillió kisebb-nagyobb királyság, hercegség, köztársaság és városállam osztozott. Ezek rendszerint óriási intrikákban voltak egymással, a franciákkal, a spanyolokkal és a mindenkori pápával is. Történelemórákról biztosan rémlik a Velencei Köztársaság, a Medici-dinasztia vezette Firenze vagy a Nápolyi Királyság. Ami viszont biztosan nem rémlik, az Cospaia köztársasága, egy anarchista városállam a mai Umbria területén – pedig közel 400 évig létezett. Csak hogy érezzük, a történelem mennyi viharát vészelte át az apró ország, egy magyar párhuzam: a kikiáltása, 1440 nagyjából Hunyadi Mátyás születésének idejére tehető, a megszűnésekor, 1826-ban pedig már élt Petőfi Sándor. Pedig a születése valójában teljesen véletlen volt.
1431-ben az éppen aktuális pápa, IV. Jenő 25 ezer florin (ez volt akkoriban a firenzei aranypénz) hitelt vett fel a Medici családtól. A kölcsönnel sem sikerült megnyugtatóan rendezni a Vatikán anyagi gondjait, de annyira, hogy még a hitel visszafizetése sem jött össze, így a pápai állam kénytelen-kelletlen átadta Firenzének a hitel fedezetéül felajánlott jelzálogot, Sansepolcro városát és a hozzá tartozó földeket. A szerződésben le is volt fektetve, hogy meddig tartanak ezek a földek: a Rio folyó partjáig. És itt jött a probléma: akkoriban nagyjából minden második folyót és patakot Riónak hívtak Itáliában – „rio” ugyanis folyót jelent latinul, és ebből adódóan egy csomó mai nyelvben is a spanyoltól az olaszig. Sansepolcro környékén pont két Rio folyó is volt, ezeket ma Rio della Gorgaccia és Rio Riascone néven ismerik, és alig 500 méterre futnak egymástól.
A firenzei és a vatikáni kartográfusok nem igazán voltak ismerősek a környéken, így az új térképek megrajzolásakor mindkét fél a hozzá közelebbi Rio folyót értelmezte határként. A két folyó közti sávban fekvő kisváros, a mindössze 250 lakosú Cospaia pedig kapva kapott az alkalmon, és kikiáltotta a függetlenségét. A Vatikán és Firenze ezt hamarosan hivatalosan el is ismerte, mert nem akartak további bonyodalmakat és határvitákat, Cospaia pedig egyikükre nézve sem jelentett fenyegetést gazdaságilag vagy katonailag.
Cospaia szabad városállama a maga mindössze 330 hektáros területén leginkább dohánytermesztésre rendezkedett be, és szabadkereskedelmi zónának kiáltotta ki magát, adók és vámok nélkül. Nem volt se hadserege, se rendőrsége, se formális kormánya vagy jogrendszere – de hiába is lett volna, mert börtöne se volt. Ha valamiben döntést kellett hozni, a családfők tanácsát hívták össze. A városállam mottója úgy szólt, hogy Perpetua et firma libertas, ami latinul annyit tesz, örökkévaló és szilárd szabadság, és nagyjából ennek megfelelően is igyekeztek élni: mindenki csináljon, amit akar, csak hagyja őket békén, és ők is békén hagynak mindenkit.
Mivel a Vatikán tiltotta és büntette a maga területén a dohányzást és a dohánytermesztést, Firenzében pedig szigorúan szabályozták és adóztatták, Cospaia – ahol ráadásul ideálisak voltak hozzá a mezőgazdasági körülmények – szépen meggazdagodott a szabad dohánytermesztésből. Annyira, hogy egy idő után egész Itália dohánytermesztésének és illegális dohánykereskedelmének központja lett.
Végül ez hozta el a városállam vesztét is. Egyre nagyobb gazdasági és politikai szereplőket kezdett el zavarni a cospaiai dohánybiznisz, így végül 1826-ban, 386 évnyi vidám anarchia után a városállamot megszüntették. A 14 cospaiai családfő némi nyomásra, egy csomó pénz és a dohánytermesztési jog fenntartása ellenében belement abba, hogy a területüket a pápai állam és a toszkánai nagyhercegség ossza fel egymás között. Ma már csak a városka templomában a harangba gravírozott egykori mottó emlékezteti a turistákat az egykori anarchista-libertarius mennyországra.
(Források: Amusing Planet, Mises.org, Umbria Tourism)
