Táncsicsot kiszabadították ugyan március 15-én, de később halálra ítélték, nem találták, ezért a névtábláját lógatták fel helyette

„Gyerünk Budára, szabadítsuk ki Táncsics Mihályt a börtönéből” – javasolta Vasvári Pál a forradalmi események kellős közepén, 1848. március 15-én délután, és a tömeg megindult Pestről Budára, a vár felé, ahol Táncsics raboskodott. Az őrség nem mert ellenállni, az író hamarosan elhagyhatta a tömlöcét, ahol körülbelül egy évet töltött. Felesége, Seidl Teréz is ott volt az éljenző sokaságban, rögtön a férje karjába borult, és annyit mondott neki: nincs többé cenzúra. Egy politikai fogoly kiszabadítása mindig szimbolikus, ezúttal is az volt.

De miért volt ennyire fontos a márciusi ifjaknak Táncsics szabadulása, és miért volt ennyire népszerű?

Ha röviden kellene választ találni ezekre a kérdésekre, azt mondhatnánk, hogy az ifjak rokonszenveztek Táncsics műveivel, gondolataival, még ha a könyveihez nem lehetett is könnyen hozzájutni abban az időszakban, a nézetei viszonylag széles körben elterjedhettek. Táncsics azért raboskodott, mert a könyveit külföldön adatta ki, és azokban olyan eszmék voltak, amik nyílt lázításra, a fennálló rend befolyásolására alkalmasak. A kéziratait ismerte Kossuth Lajos és Deák Ferenc is, utóbbi óvatosságból amellett érvelt, hogy ne jelentesse meg, mert baja eshet miattuk. Táncsicsot mindez nem tántorította el, 1843-ban Németországban nyomtatták ki a Sajtószabadságról nézetei egy rabnak című könyvét.

Táncsics osztályok nélküli társadalomról értekezett 1846-ban a Józan ész című művében, és nagy nehézségek árán tudott külföldi nyomdát szerezni a Nép szava – Isten szava című röpiratának is. Ebben azt fejtegette, hogy a földesuraknak nem jár kárpótlás a jobbágyok felszabadítása után. Kifejtette, hogy a 14 milliós magyar népességből 800 ezren, a gazdagok nem dolgoznak, mérsékeltebben adóznak, a 13,2 milliós szolganépnek ugyanakkor a törvényhozásban semmilyen szerepe nincs, ami tarthatatlan. Nagy visszhangot váltottak ki a mondatai, pontosan ezért üldözték.

Nem félt az osztrák rendőröktől, de jobbnak látta, ha elmegy Budáról. 1847-ben akadtak a nyomára, és a most Horvátország területén lévő Károlyvárosban március negyedikén tartóztatták le, onnan Zágrábba vitték, majd Budára, ahol bő egy év múlva, a forradalmi hevületnek köszönhette a szabadságát.

Táncsics a Bakony lábánál, Ácsteszéren született Stancsics Mihál néven (csak később lett Táncsics a neve), jobbágycsaládba, apja horvát, anyja szlovák származású. Takácssegéd lett, 1822-ben Budán fél év alatt tanítói képesítést szerzett, a gimnáziumot már felnőtt fejjel végezte el Kecskeméten és Nyitrán. Már akkor is érdekelték nyelvészeti kérdések, kutatta a magyar nyelv eredetét is. A meggyőződése, hogy a magyar a világ összes nyelvének az alapja, vélhetően erre az időszakra vezethető vissza.

1846-ban hosszú európai körutat tett, eljutott Párizsba, Londonba, majd Brémába. Itt a hosszú szakálla, és szakadt öltözete miatt azt hitték, hogy Amerikában akar új életet kezdeni, az emberkereskedők erőszakkal akarták feltenni egy éppen induló hajóra. Ellenállt, így a kontinensen maradt.

A márciusi forradalom győzelme után az első dolga volt, hogy Munkások Újságja címmel hetilapot indítson, már 1848 áprilisában. Kérlelhetetlen és radikális baloldalisága ebben is tükröződött, ezért lapját Kossuth betiltatta, még az év végén. Megpróbálta vidéken kiadni, de Debrecenben sem járt nagyobb sikerrel. Parlamenti képviselő lett, négy körzetből kapott ajánlatot, sokan szerették volna, hogy ő lássa el a képviseletüket, végül Siklós felkérésére mondott igent.

Ott volt a világosi fegyverletételnél, de az Erdélyből Buda felé tartó hadifoglyok közül megszökött. A forradalom bukása után rá is halálbüntetést szabtak ki, de mivel nem találták meg a hatóságok, csak a névtábláját lógatták fel szimbolikusan, ahogy Kossuth Lajosét is. Az osztrákok azt hitték, hogy ő is Törökországba emigrált, ezért egy idő után felhagytak a keresésével.

Táncsics azonban agyafúrtabb volt, és a mai nyolcadik kerülethez tartozó Tömő utcai háza alatti, illetve a környéken lévő pincékben bujkált. Három búvóhelyet alakított ki magának, és azokat szisztematikusan cserélgette. Abban bízott, hogy ha már egyszer tűvé tették érte a környéket, és nem találták, akkor nem mennek vissza érte a zsandárok, nem verik fel még egyszer az utcákat. A terv bevált.

Nyolc évet töltött el így, majd az 1857-es amnesztia őt is szabad emberré tette. Az osztrákok nem akartak hinni a fülüknek, amikor elmondta, hogy igazából el sem hagyta a fővárost. Rendőri felügyelet alá került.

Három évvel később, 1860-ban a forradalom évfordulóján, március 15-én a hősökre akart méltóképpen megemlékezni, de besúgók jelentették a szándékát, és már a szervezkedésért letartóztatták. Ugyanabba a börtönbe vitték vissza, ahonnan tizenkét évvel korábban kiszabadították. Ha nélküle is, de a megemlékezéseket megtartották, azt nem tudta megakadályozni az osztrák rendőrség.

Táncsicsot tizenöt év börtönbüntetésre ítélték, és most jóval több időt töltött a zárkában, mint amikor a cenzúra ellen vétett. 1867-ben, a kiegyezés után szabadult, a fogva tartása alatt a látása nagyon megromlott, majdnem megvakult. Politikai aktivitása azonban megmaradt, egy kockázatos műtétbe is belement, és 1869-ben ismét bejutott a parlamentbe a választásokon, az orosházi körzetet nyerte meg.

„Mi önt kérjük fel tisztelt Táncsics úr, mint a szabadság hosszú harcában megőszült bajnokot, hogy kerületünket képviselni méltóztassék. Erős bennünk a hit, hogy öreg testében ifjú lélek és szent hazaszeretet lakik”

– állt a felkérőlevélben.

Ha aktív baloldali politikussá vált is – több törvényjavaslatot nyújtott be helyi és országos ügyekben, interpellációi maradtak fent –, az írói hivatásáról sem feledkezett meg: Arany Trombita néven indított egy lapot. Ebben élesen bírálta a katolikus egyházat a gazdagsága, és egyben érzéketlensége miatt, de bátran kritizálta az arisztokráciát és a hivatalnokokat is, így szókimondása miatt követői is akadtak, de ellenségei is.

Akkoriban nem négy-, hanem hároméves ciklusra választották a képviselőket, Táncsicsnak így 1872-ben járt le a mandátuma. Az évi választáson már kisebbségben maradt. A Magyar Ujság korabeli beszámolója szerint Foltényi szolgabíró kampányolt a szabadságharc ikonikus alakja ellen, és sikerrel járt.

Táncsics ezek után visszavonult a közélettől. Megírta az önéletrajzát, utolsó éveire elszegényedett, mert egy hitelfelvétele nem sült el jól, és a műveiből nem tudott megélni. 1884. június 26-án halt meg, temetésén Hermann Ottó mondta a gyászbeszédet. Az emlékét azóta terek és utcák őrzik szerte az országban, első szobrát Ácsteszéren kapta, a szülőháza közelében.

Forrás: Gerencsér Miklós – Így élt Táncsics Mihály