Nem könnyű az amerikai favágók élete. Kemény munka, gyakran távol a civilizációtól, és még a gépek korában is veszélyes. Ez még inkább így volt néhány száz évvel ezelőtt, ráadásul akkor még a vacsorát is sokkal bonyolultabb volt megoldani, mint most.
Szerencsére ott volt a gödrös bab. Vagy babgödör? Bablyuk? Az ínyencséget még a mai Maine területén élő Penobscot (Pαnawάhpskewi) őslakosok fejlesztették ki, és a recept elég egyszerű: egy adagedényben keverj össze babot juharsziruppal és medvezsírral, csavard be az edényt őzbőrbe, majd ásd el egy parázzsal teli lyukban. Néhány óra – vagy akár nap – múlva kész a gödrös bab, amit angol nyelvterületen bean hole beansnek hívnak. A technológia nem csak Amerikában létezett, világszerte jelen volt. Csak máshol nem babból csinálták, és nem sok köze volt a favágókhoz.
Az amerikai keleti partra érkező telepesek rengeteget tanultak a helyiektől, például azt, hogy hogy lehet elkészíteni a helyi terményeket, mint például a babot és a kukoricát. Így tanulták meg a gödrös bab elkészítését is, de az étel akkor lett igazán népszerű, amikor Maine a keleti part fanagyhatalma lett. Rengeteg favágó dolgozott az erdőkben – és állítólag könnyű volt felismerni őket, olyan büdösek voltak –, de ahogy haladtak a munkával, rendszeresen vándorolniuk kellett.
Épp ezért a felderítőkkel előre küldték a szakácsokat is, akik – ha találtak egy megfelelő új táborhelyet – ástak egy nagyjából egy köbméteres lyukat, raktak benne egy takaros tüzet, amit folyamatosan tápláltak, majd bedobtak a gödörbe egy csomó követ, hogy azok is felhevüljenek. Amikor a tűz parázzsá csitult, kivették a forró köveket, leengedték a babbal, hagymával, disznóhússal, melasszal, mustárral, sóval, borssal teli edényt (itt két receptet is talál), visszarakták a tetejére a forró köveket, és ott hagyták főni magában. Más leírások szerint nem köveket használtak, hanem egy újabb tüzet raktak az edény tetején – a lényeg mindenképp az, hogy fentről lefelé kapja a hőt az étel.
Volt, hogy egy teljes éjszakára is ott hagyták a földben az edényt. Igazából azon múlott, hogy mikor érkeztek meg a favágók, akiket így mindenképp meleg vacsora várt az új táborhelyen. Márpedig ez fontos volt, hiszen sokan pont azért választották ezt az alapvetően elszigetelő és veszélyes szakmát, mert garantált volt a napi négyszeri étkezés. Ez akkoriban egyáltalán nem adatott meg mindenkinek.
Bár a technológiának hála már közel sem olyan elterjedt a gödrös bab, mint 100-200 éve, de hagyományőrzők és templomi gyülekezetek a mai napig őrzik a hagyományát. Ez nemcsak kulturális szempontból fontos, hanem praktikus is, hiszen viszonylag kevés energiabefektetéssel viszonylag sok embert lehet egyszerre megetetni egy gödörnyi babbal. A New York Times receptje szerint az autentikusságát elveszti ugyan, de a sütőben is el lehet készíteni a gödrös babot, ami 98 százalékban ugyanolyan, mint a földben elásott verzió, csak óhatatlanul is hiányozni fog belőle egy kis füstös íz. Persze, mint például a halászlénél vagy a töltött káposztánál, úgy a gödrös babnál is igaz, hogy egy jó elkészítési módja van: ahogy az ember szülei, nagyszülei szokták csinálni.
