A 90-es évek közepén a McDonald's óriási sikertörténet volt Magyarországon. Persze már nem volt akkora őrület körülötte, és százméteres sorok, mint az 1988-as nyitásnál, de sokat elmond a gyorsétteremlánc terjeszkedésének tempójáról, hogy 1996-ban már az 50. Meki nyílt meg az országban. Egy Big Mac ára ekkoriban úgy 200 forint körül volt, a magyarok pedig imádták. Ironikus módon ugyanekkor Amerikában elég rossz idők jártak a McDonald's-ra. A cég a 90-es évek elejének recessziójából nehezen mászott ki, a forgalma és a piaci részesedése csökkent, és egyre jobban szorongatták az agresszív marketinges kampányaikkal a vetélytársak a Burger Kingtől és a Wendy’stől a Taco Bellig és Pizza Hutig. A marketingesek arra jutottak, hogy a Meki gyerekbarát imidzse a probléma forrása, és nem igazán tudnak több vásárlót behúzni, amíg mindenkinek az az első asszociációja a McDonald's-ról, hogy kis műanyag gyerekjátékok ajándékba a Happy Meal menü mellé, és a fehérre meszelt arcú, vigyorgó bohóc kabalafigura. Meg is született a döntés: egy felnőtt célközönségnek szóló burgerrel kell letarolni a piacot. Ez lett az Arch Deluxe, a gyorséttermek világában minden idők talán legnagyobb bukása.
De mitől lesz felnőtt a felnőttburger?
A cég hatalmas felhajtással, és 200, más források szerint 300 millió dolláros marketinges hadjárattal indította el az Arch Deluxe burgert, először tesztüzemben pár kanadai gyorsétteremben, aztán 1996-ban az egész USA-ban. Amúgy magában a szendvicsben nem volt semmi extrém: szezámmagos zsemle, hagyományos húspogácsa, sajt, paradicsom, saláta, hagyma, ketchup, opcionálisan bacon, illetve egyetlen valamennyire egyedi összetevőként a „titkos szósz”, dijoni mustár és majonéz keveréke, mustármagokkal. Mindez alapban 2,09 dollár, mindenféle extrákkal 2,49 dollárba került, vagyis nagyjából annyiba, mint a klasszikus Big Mac. Két és fél dollár az azóta eltelt 30 év inflációjával számolva ma 5,16 dollárnak, azaz 1660 forintnak felel meg. Ez egy kicsit kevesebb, mint amennyit ma egy magyar McDonald's-ban egy Big Macért fizetni kell.
Akárhogy is, a nem túl extra új burgert a reklámkampánynak kellett eladnia – vagyis hát kellett volna, ettől a ponttól kezdve ugyanis minden elromlott, ami csak el tud. Valamiért a marketingesek úgy gondolták, hogy az Arch Deluxe kifinomultságát és felnőttségét jó ötlet lesz azzal megmutatni, hogy a gyerekek egyáltalán nem szeretik, és mindehhez pluszban egy rém idegesítő, tudálékos séfet választottak a reklámok visszatérő szereplőjévé. Ilyen reklámokkal bombázták meg az amerikai tévénézőket:
Hogy, hogy nem, bár a csapból is ezek a reklámok folytak, az üzenet nem igazán ment át. Az Arch Deluxe-tól előzetesen egymilliárd dolláros forgalmat vártak már a bevezetés évében, de az új burger teljes érdektelenségbe ütközött, pár évig még fel-feltűnt szezonális ajánlatként, helyi kampányok részeként a McDonald's menüjén, de végül 2000-ben hivatalosan is nyugdíjazták. Újabb három évvel később pedig a legendás I’m Lovin’ It kampánnyal a marketingesek is kiköszörülték a csorbát, és újra szupermenővé tették a McDonald's-ot.
