Az 1014-es számról jó eséllyel mindenkinek Magyarország legmagasabb pontja, a Kékes jut az eszébe, ami pont ennyi méterrel van a tengerszint felett. A legmélyebb pont már nem ennyire egyértelmű, hol van, sokáig úgy hihettük, hogy Tiszaszigeten, de aztán a legújabb technikával elvégzett mérések azt igazolták, hogy a folyó másik oldalán lévő Gyálarét mindössze 75 méterrel terül el a tengerszint felett. A föld alatti legmélyebb pontra sem annyira egyértelmű válaszolni, mindjárt kiderül, hogy miért.
Az biztos, hogy Pécs környékén kell keresnünk a helyes megoldást. Egészen pontosan a már bezárt uránbányában. A hazai uránbányászatnak volt egy kifejezetten prosperáló időszaka, még az általános iskolai tankönyvek is megemlítették a 80-as években, hogy világviszonylatban is számottevő a magyarországi készlet – igaz, azért eltörpült a szovjetek, vagy az Egyesült Államok és Kanada ásványkincsei mellett.
Az egész sztori 1955-ben kezdődött hivatalosan, akkor alapították meg azt a vállalatot, ami elővigyázatosságból és a figyelemelterelés okán a Bauxitbánya nevet viselte, de valójában az uránbányászat előkészítéséért volt felelős. Az előzetes, éveken át tartó kutatások során megállapították, hogy Kővágószőlős és Bakonya térségében nagy mennyiségű és jó minőségű uránérc található a Mecsekben. A forradalom idején átmenetileg szüneteltek a bányászati munkálatok, utána viszont felgyorsultak az események, olyannyira, hogy 1958-ban az első szállítmányt már el is vihették a Szovjetunióba további feldolgozásra, dúsításra. A szovjeteknek sok uránjuk volt ugyan, de a hidegháborús években célszerűnek látták a készlet fokozatos gyarapítását a szocialista táboron belül.
A Mecsekben megtalált uránérc a felszín közelében húzódott, kezdetben elég volt 120-180 méter mélységig lefúrni (I-es és II-es tárna), aztán miután az itteni készletet a felszínre hozták, folyamatosan mentek egyre mélyebbre. A III-as számú üzemben elérték a 430 méter mélységet, ami a tengerszint alatt 120 méternek felelt meg. A IV-es akna tervezésekor már tudták, hogy az egy kilométer mélységet is meg kell közelíteni, esetleg alá is menni. Végül 1090 méterig mélyítették a tárnát. Ehhez az kellett, hogy a kor legkorszerűbb technikáival dolgozzanak, amihez természetesen a Szovjetunió is baráti segítséget nyújtott.
Az 1975-ben megnyitott V-ös bányaüzemben már 1150 méterrel jártak a földfelszín alatt, eközben egy különleges világrekordot is felállítottak. Hogy mi alapján, milyen összevetés alapján nevezték rekordnak, annak nem bukkantunk a nyomára, de a korabeli magyar sajtót így járta be a hír.
A Dunántúli Napló tudósításából idézünk. „1981. május 18. és június 29. között, 31 munkanap alatt 208,8 folyóméter aknát hajtottak ki, miközben 7362,4 köbméter kőzetet törtek és 2401,2 köbméter falazatot építettek, a Mecseki Ércbányászati Vállalat épülő V.-ös üzemének légaknájában.
Másutt a világon ugyan már sikerült ilyen eredményt elérni (hazánkban még nem), de az egy főre eső teljesítmény abszolút világcsúcsnak számít. 20,86 köbmétert műszakonként eddig még sehol sem értek el.”
A brigád a beszámolók alapján nemcsak ekkor jeleskedett, hanem az addig épülő valamennyi aknánál megkíséreltek és teljesítettek is egy-egy kimagasló eredményt. A IV-es szállítóaknánál például 72 méteres mélyítést értek el rövid idő alatt.
Az elismerésre méltó teljesítményért állami elismerést kaptak 1983-ban, a brigád vezetője Dörner Konrád volt. Rajta kívül még György Ferenc, Bősz Mátyás, Schiffler János szakvezető vájárok megfeszített munkáját is honorálták.
A rekordhoz elengedhetetlen volt a levegő hűtése, mert ilyen mélységben már 50 fok feletti hőmérséklet nehezítette a munkát, ráadásul speciális védőruhát is kellett viselniük az urán radioaktivitása miatt, és még a porral szemben is védekezni kellett. Vannak olyan források, amelyek szerint 1983-ban 1300 méterre is lejutottak, amikor egy vakaknát létesítettek. Egy kis kontextus: a chilei bányászok 700 méter mélyben voltak, amikor rájuk omlott a bánya 2010-ben, napokon át kiemelt téma volt az életük az egész világsajtóban, film is készült a megpróbáltatásaikról.
Az állam nagyvonalúan támogatta az uránbányászatot, Pécsen külön városnegyed épült a munkásoknak, az Uránvárosi kerület eredete ide vezethető vissza. A bánya a legjobb időszakában 8000 dolgozónak nyújtott megélhetést. Eleinte meg is volt a haszon, a 70-es évek végétől azonban csökkent az uránérc világpiaci ára, és hamarosan már csak veszteséggel lehetett kitermelni a Mecsekben.
Nincs pontos adat arra, hogy mennyi uránt termeltek ki Magyarországon, valahol 18 ezer és 21 ezer tonna közé tehető. A geológiai számítások szerint körülbelül ugyanennyi maradt még a földben. Egy 1987-es tévéfelvételen lelkesen bizakodnak a bányászok, hogy majd a paksi atomerőművet még hasznosabban el tudják látni, akár az ezredforduló után is. Az egyre költségesebb kitermelés miatt azonban elkerülhetetlenek voltak a leépítések, a bányát végül 2000-ben bezárták.
Az újranyitás napirendre került néhányszor az utóbbi években, különösen, amikor 2007 körül kilőtt a tőzsdén az urán világpiaci ára (130 dollár környékén mozgott), az ausztrál tulajdonos azonban érdemi lépéseket nem tett, pláne, mert azóta radikálisan csökkent az ára, és ismét 20 dollár körül mozog.
