1995. január 25-én egy Norvégia partjainál fellőtt kutatórakéta néhány órára a hidegháború legsötétebb forgatókönyveit tette valósággá. Ezen a fagyos téli szerdán, nem sokkal dél után az észak-oroszországi radarállomások kezelői egy gyorsan emelkedő objektumot észleltek a képernyőkön. A rakéta Norvégia felől indult, meredek ballisztikus pályán haladt, és a kezdeti adatok alapján azt valószínűsítették, hogy Moszkva felé tart.
Az eszközt valójában az északi fény tanulmányozására indította egy kutatócsoport, az orosz riasztórendszer azonban potenciális nukleáris támadásként értelmezte a rakéta pályáját, és az ügy egészen Borisz Jelcin orosz elnökig jutott, aki aktiválta is az úgynevezett nukleáris aktatáskát, és azon keresztül az orosz atomarzenált.
Egy amerikai tengeralattjáróról indított ballisztikus rakéta erről a kiindulási pontról 15 percen belül elérhette volna az orosz fővárost, és akár nyolc nukleáris robbanófejet is vihetett volna magával.
A jelzés gyorsan végigfutott a katonai parancsnoki láncon, és rövid időn belül Borisz Jelcin elé került az ügy. Az orosz elnök ekkor aktiválta a nukleáris fegyverek bevetéséhez szükséges kommunikációs és döntési rendszert. Az elnöknek és tanácsadóinak percek alatt kellett dönteniük arról, hogy valóban egy amerikai támadásról van-e szó, és szükséges-e válaszcsapást mérni, amíg ezt egyáltalán képesek megtenni.
A nukleáris elrettentés logikája szerint egy téves döntés globális katasztrófához vezethetett volna, de végül erre nem került sor, az oroszok megkockáztatták, hogy hamis volt a riasztás (illetve annak az értelmezése). A közvélemény csak utólag értesült arról, milyen közel járt a vezetés egy végzetes félreértéshez. A nemzetközi hírügynökségek közben egymásnak ellentmondó információkat kaptak, a moszkvai Interfax először arról számolt be, hogy Oroszország lelőtt egy beérkező rakétát, amit sokan egy nukleáris konfliktus nyitányaként értelmeztek.
A BBC Newsnight műsorvezetője, Jeremy Paxman később ironikusan úgy fogalmazott: „Mielőtt elköszönnénk, jelentsük be, hogy ma nem tört ki nukleáris háború – minden erőfeszítés ellenére sem.” A brit védelmi minisztérium szóvivője azt közölte, biztos benne, hogy az Egyesült Királyság nem indított rakétát Oroszország felé, míg a Pentagon csak annyit mondott, nekik mindössze jelentésekről szóló jelentéseik vannak az ügyben.
A valutapiacok meginogtak, politikusok, katonai vezetők és újságírók világszerte lázasan próbálták kideríteni, mi történik. Csaknem egy órával később, 14:52-kor érkezett meg a megnyugtató korrekció: az Interfax közölte, hogy bár az orosz riasztórendszer rakétaindítást észlelt, az eszköz nem Oroszország felé tartott, hanem norvég területen, a tengeren csapódott be.
Nem sokkal később a norvég védelmi minisztérium is megerősítette, hogy a rakétát békés, tudományos céllal lőtték fel. A kutatás részeként indított eszköz az északi fény vizsgálatára szolgált, és a Spitzbergák közelében, a terveknek megfelelően a tengerbe zuhant, jóval az orosz légtér előtt.
A norvég kutatási program egyik résztvevője, Kolbjørn Adolfsen később azt mondta, nagyon megrémült, amikor megtudta, milyen pánikot okozott a rakétaindításuk. Szerinte az orosz reakciót az válthatta ki, hogy a rakéta szokatlanul magas ballisztikus pályán haladt, és közel 1500 kilométeres magasságot ért el. Adolfsen hangsúlyozta, hogy Norvégia már több mint egy hónappal korábban hivatalos diplomáciai értesítést küldött a rakétaindításról minden érintett országnak, köztük Oroszországnak is, de az információ, úgy tűnik, nem jutott el a megfelelő helyekre.
Az eset különösen érzékeny időszakban történt. Bár a hidegháború ekkor már hivatalosan véget ért, Oroszország légvédelmi és riasztórendszerei továbbra is nagy készültségben voltak, különösen azután, hogy 1987-ben egy nyugatnémet tinédzser, Mathias Rust egy kisrepülőgéppel átrepült a teljes szovjet légvédelmen, és Moszkva kellős közepén, a Vörös tér közelében szállt le.
Jelcin a norvég rakétás eset után másnap az Interfaxnak megerősítette, hogy valóban aktiválta a nukleáris aktatáskát, és azt sugallta, hogy az incidens akár az orosz hadsereg felkészültségének tesztelése is lehetett. Elemzők szerint az elnök ezzel tudatosan túlozta el az esemény jelentőségét, hogy elterelje a figyelmet az éppen akkor zajló csecsen háborúról.
Szakértők azóta is vitatkoznak az eset súlyáról. Egy volt CIA-tiszt a korszak legveszélyesebb pillanatának nevezte, míg orosz nukleáris szakértők szerint valódi kockázat nem volt, és egyetlen rakétajelzés alapján senki nem indított volna megtorló csapást. Öt nappal később Oroszország hivatalosan is félreértésnek minősítette az ügyet, és hangsúlyozta, hogy Norvégia az előírásoknak megfelelően járt el.
Forrás: BBC
