1911 tavaszán egy harmincévesnek látszó, erős, szikár török ember jelent meg Pécsen. Németül beszélt, kicsit törve a nyelvet, és szimpatikus, behízelgő modorával, megnyerő külsejével mindenkit elszédítve bejutott a legjobb társaságokba is. Azt beszélték, hogy Konstantinápolyból érkezett, és Pécsen akar berendezni egy török mintájú kávéházat, erre a célra a Hungária vagy a Központi kávéház megvételét szemelte ki. (A Hungária szálló és kávéház egykor a Rákóczi út és az Irgalmasok útja sarkán állt, a Konzum Áruház építése miatt bontották le.)
A terv sokaknak tetszett, ők kisebb-nagyobb összegeket, órát és egyéb hasznosítható dolgokat adtak neki kölcsön addig, míg a várt pénz Törökországból megérkezik. Ez a szavahihetőnek tűnő férfi ugyanis azt állította, hogy elaludt a vonaton, és eközben valaki ellopta a pénzét. Az eset megviselte, kis időre a kórházba is befeküdt kivizsgálásra, ahol szintén szert tett kisebb összegekre, télikabátra. Ezután nyoma veszett.
Akkor bukkant fel újra, amikor 1911. április 3-án a pécsi rendőrség megjelent a Szigeti országút 104. szám alatt lévő kocsmában, ahová sürgősen hívták őket. (A Szigeti külváros ma nagyjából a régi Szigeti-kapu és a mai Uránváros által határolt területet jelenti.) Mondhatnánk, hogy nagy erőkkel vonultak ki, de csak a közelben posztoló egy szem rendőrt küldték. A biztos úrral a helyszínen ismertették a helyzetet: egy lerongyolódott, züllött kinézetű és tajtrészeg egyén egy csomó százkoronást mutogatott a vendégeknek. Abban az időben egy tanító havi 100-150 koronát keresett, egy cselédlány csak 25-öt, vagyis egy akkoriban kültelkinek számító kocsmában ritkán lobogtattak ekkora köteg pénzt.
A kiérkező rendőr a gyanús egyént felszólította, hogy igazolja magát, azonban furcsa módon nem tudta magát vele megértetni magyarul, ezért jobbnak látta bekísérni a kapitányságra. Az ügyeletes rendőrbiztos először is megmotoztatta a bekísért alakot, akinél 530 korona papírpénzt találtak. A kabátzsebéből pedig mindenféle török, francia és szerb nyelvű okmányok és levelek kerültek elő. Egy török nyelvű igazolványt is találtak, Dzsebics Ibrahim névre. A rendőrök vélelmezték, hogy utóbbi igazolvány hamis, amit kellőképp alátámasztott, hogy ceruzával állították ki.
Hosszas faggatás után az illető azt vallotta, hogy ő Dzsebics Ibrahim bég, és Bécsből érkezett Pécsre. A rendőrök jobbnak látták, hogy a közben el-elszundító béget egy cellába fektetve megvárják a hivatalos teendőkkel a másnapot. Így is lett, reggel távirati megkeresést intéztek a bécsi rendőrfőnökhöz, tudnak-e odaát valamit egy bizonyos Dzsebics Ibrahim bégről. A bécsi rendőrfőnöktől három nap után megérkezett az átirat, amiben megnyugtatólag közölte, hogy Ibrahim bég hetekkel korábban csakugyan Bécsben tartózkodott egy bizonyos Matejka Margitnál. Kevésbé volt megnyugtató a válasz azon része, miszerint a bég Bécsben dr. Hamednek adta ki magát, és azt állította, hogy a török szultán küldte ki vasútépítési ügyben. Azt is közölte a bécsi rendőrfőnök, hogy Ibrahim bég (vagyis dr. Hamed) ellen feljelentést tett egy Werth Krisztina nevű nő, akit Bécsben rossz hírű leányként ismertek kuncsaftjai.
A pécsi rendőrség ezen információk birtokában újból kihallgatta Ibrahim béget, aki csavart egyet a történeten, és előadta, hogy valójában se Dzsebicsnek, se dr. Hamednek nem hívják, hanem igazából ő egy molnármester. Egy hónapja érkezett Pécsre, ahol azóta a közkórházban tartózkodott. A rendőrbiztos rákérdezett, hogy honnan voltak azok a levelek a zsebében, erre azt a magyarázatot adta, hogy két pécsi cselédlánnyal is megismerkedett, akiknek dr. Hamed néven bemutatkozva házasságot ígért. Egyikük abban a vendéglőben cseléd, ahonnan bekísérték, a másikuk egy bejárónő. És mi volt ebben a biznisz? Hogy mindkettejüktől nagyobb összeget csalt ki házasságot ígérve.
A nála talált 530 koronáról azt állította, hogy azt egy imakönyvvel együtt Bécsben kapta egy bizonyos Werth Krisztinától. A rendőröknek gyanús lett ez a gáláns ajándékozás, meg is üzenték a bécsi rendőröknek, hogy hallgassák ki újból a hölgyet, nem lopott-e az a pénz. Eredetileg ugyanis 720 koronáról volt szó, amiből majdnem kétszáznak már a fenekére vert a bég. A pécsi rendőrök a nagy összeg miatt egyenesen rablásra, gyilkosságra gyanakodtak.
Bécsben meg is dőlt az ajándékozási mese, Werth kisasszony is azt mondta, a 720 koronát házassági ígérettel csalta ki tőle dr. Hamed. Ennek fényében érthető, hogy ezen a ponton Bécs az áldoktor kiadatását kérte pécsi kollégáitól. Közölték, hogy nyomozásuk felfedte azt is, hogy Ibrahim bég meg akarta szöktetni a szállásadóját, Matejka Margitot. Össze is csomagoltak már, de a csomagokkal és a pénzzel a bég végül egyedül szökött meg. Emiatt Matejka feljelentést tett. Így végleg összeállt a kép a magát dr. Hamednek kiadó Dzsebics bégről.
Ez a kép azonban szinte azonnal össze is tört, a török nagykövetséget is bevonva ugyanis az derült ki, hogy a csaló török bég sosem volt bég, de még csak orvos sem, a neve sem Dzsebics vagy Hamed, hanem Jurisics Alajos, és nem török, hanem osztrák alattvaló.
A már négy hete fogdában ücsörgő álbégnek persze erre is volt magyarázata. Előbb elismerte, hogy Jurisics a neve, és hogy osztrák állampolgár. A nála talált, a bég nevére kiállított okmányokat a sógora, Dzsebics bég felejtette nála, amikor Szalonikibe indult üdülni abból a pénzből, amit közösen csaltak ki a nőktől Bécsben.
Kicsit belegabalyodva a sztoriba közölte, hogy az ő neve nem pont Jurisics, hanem igazából Gyurits Alajos, és magyar. Ezt nem tartotta sokáig, kicsit pontosított, hogy talán mégis inkább Jurisics. Igazi török, egy Szalonikiben született marhahajcsár, aki 5-6 évvel azelőtt Bim-basa őrnagy tiszti szolgája volt (a „bimbasa” a török hadseregben az őrnagynak megfelelő tisztet jelenti). A török hadvezetőség küldte Bécsbe az osztrák–magyar hadsereget tanulmányozni, így onnan többször tett látogatást Pozsonyba és Sopronba.
A magyar hatóságoknál itt fogyott el a cérna: jobbnak látták, ha a törökből magyarrá, magyarból osztrákká, osztrákból ismét törökké átlényegülő férfi ezt az utolsó lépést már Bécsben teszi meg. Ezért a közben magát épp Judásek Alajosnak hívó házasságszédelgőt rendőri kíséret mellett „tolonc úton” Bécsbe vitték és átadták az osztrákoknak – és ezen a ponton sajnos nyoma vész az Arcanumban.
