Ha az ember Manhattanbe megy, vérmérséklettől függően általában az Empire State Building, a Central Park, a Rockefeller Center, a Times Square vagy a Met felé viszi az útja, főleg akkor, ha először jár New Yorkban. Viszonylag kevesen járják az utcákat lámpavasakra feszített damilok után kutatva – pedig én pont így tettem, amikor egy kiadós kínai ebéd után megpróbáltam megkeresni a Harmincnyolcadik utcán kifeszített madzagokat, amik a helyi ortodox zsidóknak fontos területet, az éruvot jelölik.
A damilok közel 30 kilométer hosszan futnak, és majdnem teljesen körbeölelik Manhattant. Nagyon nehéz őket észrevenni, mert magasan vannak, tényleg vékonyak, és még térkép segítségével sem egyszerű belőni, hogy vajon hova erősítették őket éppen. Ha viszont már ráérez az ember, mindenhol meglátja – még a Google Maps böngészése közben is.
Az éruvot jelölő madzagokat a manhattani zsidók erősítették lámpavasakra azért, hogy kijátsszák a sabbátot, vagyis a péntek estétől szombat estig tartó időszakot, amikor a vallásuk szerint kötelező pihenniük. Egy sor szabály van arra, hogy mit nem szabad ilyenkor csinálni (például vetni, hajat fonni, tüzet rakni, ruhát szárítani), de ami talán a legkellemetlenebb: nem lehet cipekedni privát helyekről nyilvános helyekre.
Ez azt jelenti, hogy nem lehet kulcsot vagy pénztárcát sem vinni, és az is tilos, hogy babakocsit toljon valaki. Fiatal gyerekes szülők pedig szombaton nem hagyhatják el a házat. A zsidók azonban ötletesen megoldják a problémát: ezeket a damilokat feszítik ki a házak között, így vallási szempontból gyakorlatilag egy óriási privát teret hoznak létre.
A rituális körülhatárolás (éruv) fogalma már a római kori Palesztina idejéből is ismert. Manhattanben azonban a rabbik évtizedeken át vitatkoztak azon, hová kerüljenek a szimbolikus határok – vagy egyáltalán legyenek-e ilyenek. 1959-ben aztán rabbik egy csoportja 50 évre szóló éruvhasználati megállapodást kötött New York városával, ezt 2009-ben megújították. Ettől kezdve még három évbe telt, mire az éruv 1962-ben teljesen felállt. És még akkor sem tartozott a határain belülre a Lower East Side, ami történelmileg a város zsidó központja volt.
Moshe Feinstein rabbi, aki a Lower East Side-on vezetett gyülekezetet, az ötvenes években határozottan ellenezte az éruvot, és nem volt hajlandó beleegyezni abba, hogy a környék a hatálya alá kerüljön. Ellenvetései elsősorban Manhattan rendkívül magas népsűrűségére épültek. Az éruv máig nagyrészt elkerüli ezt a városrészt, jóval a rabbi 1986-os halála után is.
Egy 2006-ban hatályba lépett városi szabályozás előírja, hogy az éruvot jelölő zsinór legfeljebb körülbelül 0,6 centiméter vastag lehet, és legalább 4,6 méter magasan kell futnia a járda fölött.
Az éruvos szabályozást a manhattani zsidók annyira komolyan veszik, hogy minden csütörtökön két rabbi a hajnali órákban végighajt az éruv határvonalán, hogy ellenőrizze, minden rendben van-e. Ha szakadást vagy hibát észlelnek, azonnal jelentik egy karbantartó csapatnak, ami szakembereket küld a helyszínre, hogy megjavítsák azt péntek éjjelre. Az éves fenntartási költségeket a manhattani ortodox zsinagógák között osztják szét, az éruv fenntartása egyes források szerint körülbelül évi 100 ezer dollárt tesz ki, ami jelenleg több mint 32,5 millió forintot jelent, de vannak olyan oldalak, amik 125-150 ezer dollárról írnak.
Az NPR-nek manhattani zsidók azt nyilatkozták, hogy az éruv még soha nem volt sérült szombaton, a felelősök mindig idejében megjavították, ha valamiért elszakadt. A legtöbb bosszúságot az építkezések okozzák a közösségnek, de persze egy ilyen vékony damillal történhet bármi, amitől megsérül.
Világszerte több mint kétszáz várost ölel részben körbe hasonló damil. Manhattan biztosan nem a legnagyobb, de valószínűleg a világ legdrágább éruvja. A manhattani éruvnak pontos térképe is van – én is ez alapján találtam meg –, és a weboldalán jelzik mindig, hogy éppen ép-e, vagy sem. Van ilyen körbehatárolt terület Budapesten is, ezt itt lehet megnézni.
(Források: Atlas Obscura, NPR, New York Post)
