Amikor a Star Trek rajongótábora meghekkelte a NASA-t
A Star Trek stábtagjai és színészei az Enterprise űrsikló bemutatásán 1976-ban – Fotó: Space Frontiers / Getty Images

1976. szeptember 17-én a kaliforniai Palmdale városában levő NASA-központban az űrügynökség hivatalosan bemutatta, min dolgoztak a legjobb mérnökei három éven keresztül: az első amerikai űrsiklón, az Enterprise-on. Ezzel új fejezet kezdődött az űrkutatásban, az űrsiklók egészen 2011-ig jelentették az amerikai űrutazások alapját, ezalatt 135 űrutazást hajtottak végre (és sajnos két halálos katasztrófa is fűződik hozzájuk, 1986-ban a Challenger, 2003-ban pedig a Columbia balesete és megsemmisülése a legénységükkel együtt).

Az Enterprise prototípus és tesztjármű volt, sosem járt az űrben – nem is volt ehhez megfelelő hajtóműve és hőpajzsa –, de a többi űrsikló megépítéséhez nagyon fontos tanulságokkal és teszteredményekkel szolgált. Azt viszont kevesen tudják, hogy a neve eredetileg Constitution (azaz alkotmány) lett volna, és a Star Trek rajongói érték el, hogy a sorozatból ismerős Enterprise (azaz vállalkozás) nevet kapja végül. Az egész akció mögött pedig a rajongói közösség ikonikus alakja, Betty Jo Trimble, alias Bjo állt.

Bjo 1968-ban vált híressé a Star Trek-rajongók, azaz a trekkie-k között, amikor a férjével, John Trimble-lel levezényelték a Save Star Trek kampányt, és ezzel meggyőzték az NBC tévétársaságot, hogy ne kaszálja el két évad után a sorozatot a gyenge nézettségi adatok miatt. Trimble-ék óriási mozgalmat szerveztek, amiben minden rajongót arra biztattak, hogy írjon levelet a tévétársaságnak, megmutatva ezzel, hogy milyen elkötelezett a sorozat közönsége.

Pár hónap alatt 116 ezer ilyen levél futott be az NBC-hez, ahol a vezetőséget tulajdonképpen nem is ez a mennyiség győzte meg, hanem az, hogy a levélírók nagyon jellegzetes demográfiát mutattak: fiatalok, sok egyetemista – a hirdetőknek értékes vásárlói rétegek. Sikerült is így elérni, hogy még egy évadot kapjon a sorozat. A teljes képhez hozzátartozik, hogy később kiderült, hogy az egész kampányt részben maga a sorozat készítője, Gene Roddenberry finanszírozta. És persze az is, hogy a harmadik évad sem hozott átütő sikert, így az NBC egy évvel később mégiscsak elkaszálta a sorozatot, és csak 18 évvel később folytatta, The Next Generation alcímmel (az már óriási siker lett, hét szezont ért meg, akárcsak az utódai, a Voyager és a Deep Space Nine).

Bjo és férje, John Trimble 2022-ben – Fotó: David Livingston / Getty Images
Bjo és férje, John Trimble 2022-ben – Fotó: David Livingston / Getty Images

Akárhogy is, Bjo Trimble ezzel a Star Trek megmentőjévé és a Star Trek-közösségben igazi élő legendává vált, egy csomó rajongói összejövetelen szerepelt, bejáratos lett a sorozat forgatására, az első Star Trek-mozifilmben kapott egy statisztaszerepet is. Amikor 1976-ban a NASA bejelentette, hogy a készülő új űrjárművük a Constitution nevet kapja, a trekkie-k nagyon hamar eljutottak addig, hogy 1. sokkal jobb név lenne a sorozatbeli űrhajótól kölcsönzött Enterprise, 2. ezt csak Bjo Trimble tudja elintézni. Bjo pedig kapott is az alkalmon, és a Save Star Trekkel már bejáratott csatornáin riadóztatta Amerika összes Star Trek-rajongóját: írjanak levelet a NASA-nak, amiben a névváltást kérik. A rajongók pedig írtak is szorgalmasan: egy titkosítás alól nemrég feloldott fehér házi jegyzet szerint Gerald Ford egyik tanácsadója arról tájékoztatta az elnököt, hogy az űrhivatal több százezer ilyen témájú levelet kapott.

Akkoriban még messze-messze az email korszaka előtt jártunk, sőt, még a fénymásológépek is nagyon drágák voltak, a kisebb cégek, irodák jellemzően nem is vásároltak, hanem béreltek vagy lízingeltek ilyeneket. A trekkie-k tehát kézzel vagy írógéppel, papíron támadták be a levélkampányukkal a NASA-t és az elnököt. Méghozzá sikerrel: az elnök tanácsadó testülete egyöntetűen támogatta az új nevet. Azzal érveltek, hogy ezzel egyrészt jó pontokat szereznek a népes rajongótáborban, másrészt az Enterprise névnek az amerikai haditengerészetben nagy hagyományai voltak, egészen a függetlenségi háborúig visszamenőleg, szóval hagyománytiszteletnek is el lehet adni a névváltoztatást. Ford rá is bólintott a javaslatra, bár a hivatalos ceremónián a beszédében nem említette a Star Trek-es sztorit.

Az elnök felé a javaslatot egyébként egy William Francis Gorog nevű tanácsadó szignózta, akiről azonban a magyarosan hangzó neve ellenére nem találtunk olyan utalást, hogy magyar származású lett volna.

A NASA a később elkészült űrsiklóknál már nem hagyta magát meggyőzni újabb átkeresztelésekről, és a további járműveket híres hajókról nevezte el:

  • a Columbiát a Columbia Redviváról, ami 1789-ben az első amerikai hajó volt, ami körbevitorlázta a Földet;
  • a Challengert az HMS Challengerről, ami az 1872-ben indult, négyéves expedícióján 68 ezer tengeri mérföldet tett meg, és közben fontos földrajzi és tengerbiológiai felfedezésekhez járult hozzá;
  • a Discoveryt az HMS Discoveryről, ami James Cook, a híres felfedező egyik hajója volt, amivel feltérképezte Alaszka és Nyugat-Kanada partvidékét;
  • az Atlantist a Woods Hole Oceanographic Institution híres kutatóhajójáról, ami 36 éven át járta az óceánokat a tengeri élővilágot tanulmányozva;
  • az Endeavourt pedig az HMS Endeavourról, ami szintén James Cook hajója volt, ezzel vitorlázta körül először a Földet, és térképezte fel az új-zélandi és az ausztrál partokat.

Az Enterprise ma New Yorkban, a második világháborús USS Intrepid repülőgép-hordozóból kialakított hadtörténeti múzeumban látható.

(Források: BBC, startrek.com, IO9)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!