A kultikus metálzenekar, amiért megőrültek a rajongók, annak ellenére, hogy valójában soha nem létezett

Az underground metal közeg mindig is fogékony volt a sötét, bizarr és provokatív eredettörténetekre. A műfajban ez egyfajta alapvetés: minél szélsőségesebb a legenda, annál hitelesebbnek tűnik az előadó. Amikor a 2000-es évek elején felbukkant a Velvet Cacoon neve, a rajongók pontosan azt kapták, amit szerettek volna – kár, hogy az égvilágon semmi nem volt igaz belőle.

A történet szerint a Velvet Cacoon egy frissen berobbant zenekar volt, amely a Csendes-óceánon, a tél közepén, egy hajón rögzítette mesterműnek szánt bemutatkozó albumát, miközben köptetőt vedeltek, hallucináltak, és egy „dieselharp” nevű, dízelüzemű gitáron játszottak, aminek a hangját víz alatt rögzítették.

További pletykák szerint a zenekar dobosa részegen leesett egy szikláról és meghalt, kapcsolataik voltak a környezet kizsákmányolása ellen küzdő ökoterrorista Earth Liberation Fronttal, a koncertjeiken vért hánytak és felgyújtották magukat. Az underground közönség azonnal ráharapott a sztorira, csakhogy volt egy apró probléma: a Velvet Cacoon nem létezett. Pontosabban létezett, de nem úgy, ahogy azt akkoriban mindenki elképzelte.

A zenekar 2002 és 2006 között futott fel, a hírnevét azonban nem annyira a zenéjének, mint inkább a köré épített, egyre abszurdabb legendáriumnak köszönhette. A történet már a kezdetektől önmagát gerjesztette, és minden újabb pletyka csak tovább erősítette a mítoszt. A 2002-ben megjelent debütáló album, a Dextronaut már előrevetítette ezt az irányt.

A borító és a dalcímek nyíltan kifigurázták a black metal ikonikus alakjait, például a Mayhem énekesét, Deadet vagy a Burzum mögött álló Varg Vikernest. Ezzel párhuzamosan elindultak a szóbeszédek elveszett, csak a legkeményebb rajongók számára hozzáférhető demókról és titkos felvételekről, amelyek állítólag a kilencvenes évek végétől keringtek kézről kézre.

A legenda szerint a Velvet Cacoonnak komplett tagsága volt: a frontember Josh aka SGL, mellette egy Angela nevű, más néven Lazare Véronique Garnierként emlegetett női tag, valamint egy SKV nevű dobos (állítólag ő zuhant a halálba részegen egy szikláról). A rajongók imádták a homályos, ellenőrizhetetlen történeteket, online fórumokon próbálták összerakni a mozaikdarabokat, miközben a zenekar időnként szándékosan félrevezető válaszokat adott a kérdésekre.

2004-ben érkezett a Genevieve, egy sokkal komorabb, ambient black metal lemez, lo-fi hangzással, háttérbe kevert vokálokkal és mindent eluraló gitárzajjal. A közönség kifejezetten jól fogadta, a figyelem azonban egyre inkább a zenészekre és a legendákra irányult. Ekkor vált központi elemmé a már említett dieselharp története, amely állítólag egy dízelmotorral működő gitár volt, aminek a hangját különböző méretű akváriumokban, víz alatt rögzítettek. Később maga SGL is elismerte, hogy mindez átverés volt.

A dieselharp csak egy marketingeszköz volt, egy kísérlet arra, hogy megmutassák, mennyire könnyű mítoszt gyártani egy önmagát túl komolyan vevő rajongói közegben. A Velvet Cacoon később még kiadta a Northsuite című albumot 2005-ben, majd a P aa opal Poere Pr. 33-at 2009-ben, de addigra a történetük már repedezni kezdett. A nagy leleplezés végül akkor jött el, amikor rajongók észrevették, hogy a zenekar egyes dalai más, kevéssé ismert előadók számainak leplezetlen másolatai. Ekkor derült ki végül, hogy a Velvet Cacoon valójában egyetlen ember projektje volt.

A zenekar valójában Josh Lobb volt, aki SGL néven szerepelt a sztorikban. Angela soha nem létezett, a női tagokról keringő képek véletlenszerű, összelopott fotók voltak, a dobos tragikus halála pedig teljes egészében kitaláció volt, vagyis SKV sem létezett. Az egyetlen elem, amely nagy valószínűséggel igaz volt, a dextrometorfán hatóanyagú gyógyszerek használata az alkotói folyamat során, ami furcsa módon tökéletesen illeszkedik a Velvet Cacoon egész történetéhez. Az underground, gyakran elitista black metal közeg nem vette jó néven a tréfát: a zenekar rövid idő alatt a színtér kedvencéből annak egyik leginkább elutasított jelenségévé vált.

A Velvet Cacoon végül „feloszlott”, Josh Lobb más projektekre koncentrált, majd 2025 elején váratlanul mégis újra előkerült a név: megjelent egy instrumentális album DSEIV címmel. Tanulság nincs, hacsak nem az, hogy az underground mítoszai legalább annyira szórakoztatóak, mint amennyire komolyan vehetők – és hogy nem árt fenntartásokkal kezelni mindent, amit az ember az internet obskúrus zugaiban olvas.

Forrás: Ultimate Guitar / BBC