„Ha az országot jártam és megemlítettem, hogy ibafai vagyok, mindig elkezdték ezt a mondókát. Szerintem felük azt sem tudta, hogy létező hely Ibafa. Abból a félből is csak egy-kettő tudta azt, hogy Baranyában van”
– mesélte Benes László, Ibafa volt polgármestere, amikor az ibafai pipamúzeumban sétáltunk. A múzeum témájának középpontjában az „ibafai papnak fapipája van” kezdetű mondóka áll, illetve maga az ibafai papi fapipa, ami ki is van állítva a terem közepén. „Sokan járnak erre a környéken kirándulni, akkor általában a pipamúzeumba is bejönnek, mert a mondóka egyből beugrik nekik.”
Nincs magyar gyerek, aki ne próbálta volna már kimondani az ibafai pap fapipáját. A kezdetekkor operettben és tankönyvekben jelent meg, művészek garmadája próbálta már kimondani: ha máshonnan nem, azért remélhetőleg legalább Rugós Bekétől ismerheti az ember a híres mondást, miszerint az „ipafai papnak fapipája van mert az ipafai papipapipapipai waaaa”.
A Baranya megyei zsákfalu, Ibafa, az 1890-es években élte fénykorát, akkor 702-en laktak itt, főleg magyarok és németek. Már a 20. század második felében nagy gondot okozott a megélhetés miatti kivándorlás, a rendszerváltás után pedig szépen lassan leépült a település, bezárt a helyi iskola, majd az óvoda is, ma pedig alig 200 fölötti a lakosok száma. A mondóka miatt viszont Ibafa őrzi a turizmusát: nem véletlen, hogy még a falu címerében is szerepel két darab fapipa.
Ahogy beértünk Ibafára, egy pap szobra fogadott minket: „Az ibafai pap, Hangai Nándor emlékére, aki pipájával tette híressé Ibafát.” Mint Benes László mondta, a legenda Hangaihoz köti a fapipa ősforrását, azóta pedig „Ibafán is minden gyerek tudja ezt a mondókát, szinte kötelező”. Benes szerint az ibafai pap fapipája híressé tette a falut az országon belül és határon túl, „ha valaki elkezdi ezt a mondókát, nincs olyan, aki ne tudná, hogyan van tovább”.
Pipa és kártyázás
Az Ibafa közepén található templom 1865-ben épült, ennek volt 40 éven át plébánosa a 19. század második felében született Hangai Nándor. Hangai Baranyaszentistvánról került Ibafára, és ahogy a múzeumban egy tábla is hirdeti: „róla mondják, hogy ő volt a pipás pap”. Benes szerint Hangai „híresen pipás pap volt”, a falu egyik későbbi plébánosa azt írta róla: „Hangairól mesélik, hogy kocsisának megparancsolta, az ülés alatt mindig egy tartalék pipa is álljon készenlétben. Netán-tán, ha egyszer elfelejtené magával vinni az útra, akkor se legyen pipa nélkül.” Benes szerint helyi legenda volt, hogy a halála után Hangaival eltemették a pipáit is, annyira szerette őket.
Benes azt mesélte, hogy a mondókát Hangairól egy kaposvári barátja, Roboz István újságíró írta, állítólag azért, hogy bosszantsa a papot. Ez a történet kicsit homályos: a Magyar Nemzet 1969-ben azt írta, Hangai szeretett kártyázni a szomszédos település búcsújában, egyszer jól el is verte Robozt. „A tréfára mindig kész Roboz István megfelelő választ adott. Nótát faragott a plébános féltve őrzött titkáról. »Az ibafai papnak mindene a fapipája, doktora és patikája az a fapipa« s minthogy akkoriban a papoknak tiltott dolog volt a dohányzás, Hangai feltehetően nem örült az »illetlen« világgá kürtölésnek.” A Magyar Nemzet cikke azonban megbicsaklik, a papok ekkor már dohányozhattak, bár az egyházi útmutatás szerint csak mértékkel. Voltak is dohányos pápák és papok, szerzetesek, a pipa ráadásul ebben az időszakban népszerű volt.
Nem kizárt, hogy a cikk egy túlköltött mondát írt le a papi fapipáról, az viszont több helyen is előkerült, hogy Roboz írta a mondóka eredetijét – ezt később Roboz utódai írásos emlékkel nem igazolták, de a családi szóbeszédben létezett a legenda. Horváth J. Gyula 1994-ig, közel húsz éven át volt Ibafa plébánosa, az ibafai fapipáról szóló könyvében ő is azt írta, hogy teljes mértékben megerősíteni nem lehet ezt az eredetet, de Ibafán mindenki így ismeri. Horváth J. egyébként előszavában azzal kezdi:
„Amikor ismeretlen embereknek bemutatkoztam, a szokásos érdektelenséggel vették tudomásul, hogy a nevem XY. De amikor azt mondtam, hogy én vagyok az ibafai pap, rögtön mosolyogva fordultak felém az arcok. […] És persze megkérdezték, hogy van-e még Ibafán a papnak fapipája? […] Ez volt hosszú életem során az egyetlen dolog, ami engem híressé tett.”
Horváth azt is írja a könyvben, hogy a mondókában eredetileg Ipafa volt Ibafa helyett a ritmus végett, de mivel ennek nem volt értelme, így Ibafa lett belőle. Benes szerint a p–b zöngésedés a sváboktól eredt, náluk is Ipafa szerepelt még eredetileg a mondókában. Bárhogy is, a történelmi ellentmondások ellenére a nyelvtörő már az 1900-as években megjelent iskolai tankönyvekben.
Ennek a papnak kőpipája sincs
„A kitűnő muzsikájának »Az ibafai papnak fapipája van« kezdetű dalát az egész város énekelni fogja” – írja egy színikritika 1931-ben az Uj-Somogyban Komjáthy Károly Ipafai lakodalom című darabjáról. A mondóka ekkor vált híressé igazán: az ibafai legenda szerint Roboz mondókáját használták fel Komjáthy operettjében, így lett az ibafai pap fapipájából dal, Ibafa országos hírneve pedig erősödött, sokan érkeztek Ibafára, hogy a helyi pap fapipájáról érdeklődjenek. A teljes dal egyébként így szólt:
„Az ibafai papnak fapipája van,
Mert az ibafai papi pipa papi fapipa.
Az ibafai papnak mindene a fapipája,
Doktora és Patikája az a pipaszár.
Tél vagy nyár, hogy nem unja már,
Mindig ott a szájában a hosszú pipaszár.
Tehát az ibafai papnak fapipája van,
Ezért az ibafai papi pipa papi fapipa.”
Ekkoriban már Sarlós Ferenc volt Ibafa plébánosa, egy probléma azonban akadt. Sarlósnak nem volt fapipája. A 30-as évek újságjai szerint „még kőpipája sem”. Benes szerint Sarlós „szivaros ember volt”, az Ibafára érkezők viszont egyre jobban keresték rajta a bizonyos fapipát. Nem volt mit tenni, Gerber Lajos ibafai postamester csináltatott egyet Budapesten élő iparművész unokaöccsével. Ez lett az első tárgyi emlék az ibafai fapipáról.
Gerber a fennmaradt levelében azt panaszolta, hogy bár a helyi paptól sokan kérik, hogy mutassa meg a pipáját, mindig nemet kell mondania, mert nincs. Az unokaöcs, Gerber Béla egy másik levélben pedig már utólag ír arról: nagyon nehezen kezdte el a pipa készítését, először arra hivatkozva utasította el a kérést, hogy neki nincs fája. A postamester viszont küldött neki ibafai körtefát, így elkészült a pipa, amit meglepetésként, rezesbanda és bor kíséretében adtak át Sarlósnak. Az eseményen a visszaemlékezések szerint „a papnak egyenesen kötelessége volt táncolni”.
Ez a pipa áll most a múzeum közepén, mellette a felirat: „Az ibafai fapipa, 1934. Készítette: Gerber Béla, Budapest”. A pipa fején egy reverendás pap figyel, „derekán a cingulus (öv) mutatja, hogy a papnak egyházi rangja van”. A pipán pedig kanyarogva körben ott az ismert mondóka, amely igazolja, hogy az ibafai papnak igenis van fapipája.
Majd ha csak a pipák parázsló fénye lesz
Sarlós az ajándékot magával vitte, végrendeletében azt írta, ha meghal, kerüljön vissza a pipa Ibafára. Így a falu egy ideig fapipa nélkül maradt, a Sarlós utáni plébánosnak ezért amerikai rokonai készítettek fapipát. A pipát a 60-as években a falu újabb papja, Timár György kérte csak vissza, egyben ő volt az is, aki belekezdett a pipák gyűjtésébe. Az ibafai papok a mondóka miatt évről évre kaptak ajándékba pipákat, de Timár alatt kezdődött el egy tudatos gyűjtemény összeállítása. Az ibafai pipamúzeum végül 1968-ban jön létre.
Később Ibafa megkapta az egyháztól az egyházi gyűjteményt is. Miután Ibafa „ismert lett a pipáiról, azután a papok is híresek lettek, és kaptak ajándékba pipákat. Így kezdődött az egyházi pipagyűjtemény” – mondta Benes. Ez egészen a 70-es évekig tartott, az utolsó pap 1973-ban költözött el Ibafáról.
A múzeumban jelenleg két terem van: az egyikben az egyházi, a másikban a Janus Pannonius Múzeum gyűjteménye látható a mai napig a mindennap 9 és 16 között, helyszíni kérésre megtekinthető múzeumban (a felnőtt belépő 1000 forint, a diák, nyugdíjas 500). A gyűjteményt időközben többször újították fel és rendezték át, így került mostanra az elvándorlás miatt bezárt óvoda épületébe. Ide került át például Deák Ferenc kedvenc pipája, illetve az ibafai egyházi gyűjtemény nagyjából 200 dohánytörténeti műtárgya, többek között egy, a Pécsi Dohánygyártól a plébániának ajándékozott dohányvágó is.
„Így néz ki egy versenyszett” – nyomott a kezembe Benes László a múzeumban egy zacskó durva dohányt, amely az ibafai pipaversenyekről maradt meg. Ibafán a fapipa történetének továbbéléseként évekkel ezelőtt elindult a lassúsági pipaszívó verseny, amelynek lényege, hogy minden versenyző kap egy pipát, 3 gramm dohányt, két szál gyufát, egy tömőfát és egy szártisztítót: aki a legtovább tudja szívni a pipát, az nyer. „Ennek megvannak a trükkjei, egy gyufafejnagyságú parazsat kell életben tartani nagyjából a pipa közepén” – mondta Benes.
Mint a volt polgármester mesélte, ez nagyon sok gyakorlást igényel, majd hozzátette: az ő egyéni eredménye ebben 1 óra 3 perc, az ibafai rekord 2 óra 10 percnél van, míg az országos rekord 3 óra fölött, de annyira népszerűvé tette a falut, hogy „már hollandok is volt, hogy jöttek a versenyre”. Benes szerint a fapipa mondókája az elvándorlás ellenére is megtartja Ibafán a turizmust. Valami hasonlót fogalmazott meg talán Horváth J. Gyula volt plébános is könyvében, bár kicsit más szavakkal. Ő azt írta a fapipa legendájáról, hogy: „Ez a mondóka elindult a legendává válás útján […] ebben a szörnyű korban virágzik ki igazán a pipakultusz. Amikor Ibafából nem marad semmi, a környék apokaliptikus mértékben pusztul, már csak a pipák parázsló fénye világít.”
Források: Horváth J. Gyula: Az ibafai papnak fapipája van, a Pécsi Egyházmegye dokumentumai és a Janus Pannonius Múzeum gyűjteménye
