Hogy a napkeleti bölcsek, Gáspár, Menyhért és Boldizsár aranyat, tömjént és mirhát visznek Jézus betlehemi jászolához, Máté evangéliumából tudjuk. A bibliai jelenet évszázadokon át megihlette a képzőművészeket, még a huszadik században, és azóta is születnek műalkotások a látogatásról.
Drága, uralkodónak kijáró, nagy becsben tartott, kincset érő ajándékokat kapott Mária.
Hogy arannyal kedveskednek neki, mai ésszel is érthető, a nemesfém értéke mostanában is folyamatosan nő. Bő kétezer évvel ezelőtt a tömjénnek és a mirhának, a két egymással rokonságban álló növénynek is szimbolikus jelentőséget tulajdonítottak. Tömjén nélkül nem lehetett vallási szertartás akkoriban, a tömjén füstjének a légutakra és a tüdőre gyakorolt jótékony közismert, egyébként fertőtlenítő hatását ma is alátámasztják. Na, de mi a mirha?
A görög mitológiának van Myrrha nevű szereplője, aki nem állt a szépség istennőjének, Aphrodité szolgálatába, ezért szörnyű büntetést mértek rá. Tébolyodottságában elkábította és elcsábította az apját, Thesist. Az apa emiatt meg akarta ölni, az istenek úgy mentették meg, hogy végül fává változtatták, és a fa kérgéből áradó könnycseppek, vagyis mirha gyógyító hatásúak volt. Egyiptomban a mirhát balzsamozásra használták, gyulladáscsökkentő hatása – ízületekre és izmokra egyaránt – köztudott volt már az ókorban is.
A mirha két földrészen őshonos. Latin nevén Commiphora myrrha a szappanfavirágúak rendjébe, a balzsamfafélék családjába tartozik. Ezek a fák Afrikában Szomália és a vele szomszédos Etiópia egy részének sajátságos klímáját kedvelik. Ázsiában az Arab-félsziget déli részén, Omán és Jemen területén alakultak ki mirhaerdők. A fa ágai szúrósak, kérge világosszürke, a levelei hegyesek. Vannak tájegységek, ahol inkább cserjés benyomást kelt a mirha.
Noha két földrészről beszélünk, mindkét terület közös vonása, hogy sivatagos jellegű, ami jól mutatja: a növény jól tűri a viszontagságokat, kedveli a forróságot és a szárazságot, a jelentős hőingadozás ellenére is képes a szaporodásra.
Ha az olykor tíz méter magasra is megnövő mirhafa törzse megsérült, a belőle áradó nedvvel zárta le a sérülést. A természet öngyógyító folyamatát használta fel az ember, amikor ezt a nedvet összegyűjtötte és kiszárította.
A mirha sárgás, de áttetsző, kristályos gyantáját, miután megszáradt, porrá zúzták, és olívaolajjal keverve kenőcsök, balzsamok alapanyagaként használták, ami kényeztette a bőrt. Intenzív hatása miatt parfümökben és illatosítókban is előszeretettel használták.
Krisztus születése idején a leghatékonyabb sebgyógyító szer volt, eleve megakadályozta a seb további fertőződését, de akadtak olyan feljegyzések, amik szerint az emésztésre is kedvező hatással volt, sőt étvágynövelő hatásáról is írtak.
A tömjén és a mirha elsősorban azért számított luxuscikknek, mert a beszerzésük nem volt egyszerű. A kialakult jelentős kereslet, és az ezzel szemben álló szűkös kínálat felverte az árat, ezért csak a jómódúak engedhették meg, hogy ott legyen a háztartásukban. Ha próbáltak is máshol mirhaültetvényeket létrehozni, a növény gyökere nem érezte olyan jól magát, mint a már említett területek talajában, vagyis csak ott lehetett megvásárolni a kereskedőknek, és aztán tudták terjeszteni Jeruzsálem környékén vagy a Római Birodalomban.
A mirha nemcsak Jézus születésekor, hanem halálakor is kiemelten fontos szerepet játszott, a zsidó hagyományok szerint ezzel kenték be a testét a keresztre feszítése után, és egyben a jövőbeli dicsőséges feltámadást is ezzel készítették elő.
