Forog a Föld – ezt nemcsak Gáspár Laci és az Emberek, hanem a kis betűs emberek is mind tudják. Ahogy azt is, hogy nemcsak forog, hanem kering is, ráadásul mindkettőt eszeveszett tempóban teszi. Na de ha sokan már attól rosszul lesznek, ha mozgó autóban kell olvasniuk, akkor hogyhogy semmit nem veszünk észre abból, hogy épp e cikk írása és olvasása közben is egy őrülten pörgő és közben kozmikus pályán száguldozó golyón vagyunk?
Ahhoz, hogy bolygónk majdnem 24 óra (valójában 23 óra, 56 perc és 4 másodperc) alatt meg tudjon tenni egy teljes fordulatot az Északi- és a Déli-sark között húzódó tengely körül, magyarul ahhoz, hogy elteljen egy nap, nagyjából 1670 kilométer per órás forgási sebességre van szüksége. Összehasonlításként: egy menetrend szerinti repülőjárat jellemzően 800-900 kilométer per órával repül. (Bár a Concorde átlagsebessége 2000 kilométer per óra feletti volt.) Mindeközben a Föld a Nap körül is kering, még sokkal-sokkal gyorsabban: óránként 108 ezer kilométeres átlagsebességgel száguldva tesz meg egy év alatt egy kört.
Látatlanban azt gondolhatnánk, hogy az ilyen szédületes sebességnek kell hogy legyen valamilyen nyilvánvaló hatása ránk, de mivel nem úgy éljük a mindennapjainkat, hogy veszettül kapaszkodunk valamibe, nehogy hasra essünk a száguldozás miatt, nyilvánvalóan észre sem vesszük a dolgot. De vajon miért?
A magyarázatot a Föld mozgásának kiegyensúlyozottságában kell keresnünk. A sebességet jellemzően akkor érezzük, ha nő vagy csökken. A vonaton is akkor kell kapaszkodnunk, amikor gyorsít vagy hirtelen fékez, és a repülőn is ezért pont fel- és leszálláskor kell becsatolni a biztonsági öveket. Ha már felvettük az utazósebességet, és a jármű, illetve rajta mi és minden más is egyenletes sebességgel mozog azonos irányba, szinte már fel se tűnik, hogy utazunk, hacsak nem nézünk ki az ablakon és látjuk meg, hogy a táj nem utazik velük együtt. Ha viszont közeleg a leszállás ideje, máris újra nyilvánvalóvá válik, hogy micsoda száguldásban volt részünk.
Na, a Föld ilyesmit nem csinál, már évmilliárdok óta meghökkentően stabil forgási és keringési sebességet tart. Utóbbi egyébként nem teljesen állandó, mert az ovális pályáján a bolygónk valamivel gyorsabb, amikor közelebb jár a Naphoz, és lassabb, amikor távolabb jár, de ezek a változások annyira fokozatosak, hogy még ilyenkor se vesszük észre, hogy tulajdonképpen folyamatos mozgásban vagyunk. Na meg az se árt, hogy mindeközben a gravitáció helyben tart minket, így a Föld az őrült pörgés-forgás közepette sem dob le magáról.
A látszólagos mozdulatlansághoz az is hozzájárul, hogy nincs olyan külső viszonyítási pontunk, mint a vonatról kinézve a mellettünk elsuhanó, illetve valójában a mi elsuhanásunkat passzívan ellenpontozó táj. Hiszen ameddig a szem ellát, minden ugyanúgy pörög és száguld körbe-körbe a Földdel és velünk együtt, így egymáshoz képest mozdulatlanok vagyunk. Éjszaka persze a csillagok adhatnának ilyen viszonyítási pontokat, de azok meg olyan messze vannak tőlünk, hogy – rövid távon – teljesen mozdulatlannak tűnnek. Pont úgy, ahogy a közvetlenül mellettünk elszáguldó autóhoz képest egy távolban elsuhanó repülő is sokkal lassabbnak tűnik, hiszen messzebb van, miközben valójában sokszoros sebességgel halad.
Persze igazából ezen a kozmikus szinten is vannak ilyen támpontok, amelyek a Föld mozgásáról árulkodnak, és ezeket nagyon is látjuk szabad szemmel, csak a mindennapokban nem feltétlenül gondolunk bele, hogy épp a több száz vagy ezer kilométer per órás mozgás jeleit tapasztaljuk. Mindennap ilyen jele a forgómozgásnak a nap „felkelése” és „nyugvása”, azaz hogy bolygónk épp elfordul a csillagától, vagy újra visszafordul felé. És ilyen árulkodó jelek az évszakok is, amelyek jövés-menését annak köszönhetjük, hogy a Föld forgástengelye döntött, ezért a Nap körüli keringés során a bolygó különböző részei más-más mennyiségű napfényt kapnak.
