„Ez maga a mennyország! Semmi sem hasonlítható ahhoz, amikor úgy érzed, mintha 200 mérföldes sebességgel száguldanál a vízen, egészen messziről, aztán megérkezel, lelassulsz a parton, és elmerülsz a lágyan hullámzó tengerben. Ez az egyik legcsodálatosabb fizikai élvezet, amit valaha tapasztaltam”
– így írta le most már több mint száz évvel ezelőtti első szörfös élményét a világ egyik legismertebb krimiírója. Agatha Christie saját bevallása szerint imádott úszni a tengerben, ezt élete egyik legnagyobb örömének nevezte, egészen idős koráig lejárt a tengerhez, de különleges szenvedéllyel írt a szörfözésről is.
Az író, aki az angliai Devonban született 1890-ben, 1922-ben állt először deszkára, és az első néhány napot ugyan fájdalmasnak írta le, de teljesen rácsúszott az élményre. Az egész Dél-Afrikában kezdődött, miután az első világháború végén a férje, Archie ott kapott munkát. Az volt a feladata, hogy segítsen megszervezni és promotálni a Brit Birodalom című kiállítást, amit 1924-ben rendeztek meg Londonban. A Christie házaspár 1922 januárjában indult el Angliából, előbb Dél-Afrikában, majd Ausztráliában, Új-Zélandon és Hawaiin is jártak. A szörfözéssel a Fokváros melletti Muizenberg strandján ismerkedtek meg.
„Dél-Afrikában a deszkákat vékony fából készítik, könnyű cipelni őket, és gyorsan fel lehet velük pattanni a hullámokra. Néha fájdalmas orral a homokba bukni, de összességében ez könnyű és nagyon szórakoztató sport” – írta le első tapasztalatait az írónő. Akkoriban általában egy szörfdeszka körülbelül 3 méter hosszú, szilárd fadeszka volt, aminek a súlya akár 45 kiló is lehetett.
„Tíz nap után kezdtem merészebb lenni. Az elején óvatosan térdre emeltem magam a deszkán, majd megpróbáltam felállni. Ó, micsoda diadal volt az a nap, amikor meg tudtam őrizni az egyensúlyomat, és egyenesen állva értem partot a deszkámon!” – írta.
Ez volt az a pont, ami után Christie nem tudott szabadulni, beleszeretett a szörfözésbe, és amikor csak tudott, férjével együtt kiment Muizenbergbe, hogy együtt szörfözzenek. A húszas években ez nőként egyáltalán nem volt annyira nyilvánvaló és magától értetődő, mint ma, Christie nagy valószínűséggel főleg férfiakkal szörfözött együtt, de visszaemlékezései alapján őt ez egy cseppet sem zavarta.
A pár Dél-Afrika után Ausztráliába és Új-Zélandra utazott, majd Honoluluban landoltak, erről a krimiíró így írt visszaemlékezésében: „Korán reggel érkeztünk, átvettük a hotelszobát, kinéztünk az ablakon, és láttuk a strandon szörföző embereket. Lerohantunk, deszkát béreltünk, és bevágódtunk a tengerbe.”
Az írót később Waikikin le is fotózták egy korabeli szörfdeszkán állva. Bár a fekete-fehér képen kevésbé látható, Christie megküzdött az elemekkel, visszaemlékezésében és anyjának küldött leveleiben írt arról is, hogy többször megégett a napon, és előfordult, hogy korallok sértették fel a lábát. Ahogy egyre jobban merült el nemcsak a hullámokban, hanem a sport iránti szenvedélyben is, Christie néhány alapvető fontosságú változtatást is tett azért, hogy semmi ne akadályozza a hullámlovaglásban: puha bőrcsizmát húzott, selyem fürdőruháját pedig valami sokkal praktikusabbra, de ugyanolyan stílusosra, egy szűk, smaragdzöld gyapjúdresszre cserélte, amiben úgy érezte, „figyelemre méltóan jól” nézett ki.
Pete Robinson, a devoni szörfmúzeum alapítójának kutatásai alapján Agatha Christie és férje az első britek között voltak, akik megtanulták, hogyan kell felállni a szörfdeszkán. Robinson szerint Christie szörf iránti rajongása egészen új perspektívába helyezi a róla kialakult képet, a szigorú krimiíró a sporton keresztül ugyanis egészen laza, a tengerért rajongó, vagány fiatal nő is volt egyben. „A húszas években kevés brit szörfözött, és az egyetlen, akiről tudjuk, hogy fel is állt a deszkán, Eduárd herceg volt” – mondta Robinson. Agatha Christie a She Surf című, női szörfösökről szóló kiadvány szerint is az első nyugati nők között volt, akik képesek voltak felállni a szörfdeszkán.
Miután a férjével együtt visszatért Angliába, rengeteg időt töltött a Burgh Islanden található Bigburyben. A szörfparadicsomra néző tengerparti ház volt az írói menedéke, később itt írta meg a Mert többen nincsenek (eredeti Ten Little Niggers, azaz Tíz kicsi néger) című 1939-es és a Nyaraló gyilkosok című 1941-es regényét. Az író A barna ruhás férfi című krimijében jelenítette meg a szörf iránti szenvedélyét, ebben a főszereplő, Anne Beddingfeld, vagy ahogy a karakter magát becézi, „Anna, a kalandor”, Fokvárosban szörfözik, szavait pedig nehéz nem úgy olvasni, mintha azokat Agatha Christie magáról írta volna.
