2010 május hatodikán, délután fél három után pár perccel váratlanul megőrült az amerikai tőzsde, az árfolyamok bezuhantak, kitört a pánik, a legfontosabb tőzsdeindex, a Dow Jones percek alatt 9 százalékot esett. Ez akkoriban minden idők második legnagyobb ilyen zuhanásának számított (azóta már a top 10-be se fér be, a Covid, illetve Trump elnökségének kaotikus intézkedései elsöpörték a tőzsdei rekordokat). Senki sem értette, mi történik, aztán 36 perc totális káosz után nagyjából helyreállt a rend, az árfolyamok és a tőzsdei élet visszatért a normál medrébe. Átmenetileg 1000 milliárd dollár körüli összeg tűnt el a tőzsdéről; hogy az összeomlás fél órája alatt kötött üzletekkel ki mennyit nyert és bukott, nagy részben máig nem derült ki.
A dolognak semmilyen logikus előzménye nem volt, egészen váratlanul érkezett. A tőzsdei hangulat nem volt túl rózsás akkoriban, mindenki aggódott, hogy a görög adósságkrízis mennyire rántja magával az egész eurózónát, és azzal a piacokat is, de ilyen hirtelen borulást, majd visszaállást senki nem látott előre. Rengeteg teória született arról, hogy mi lehetett az oka az összeomlásnak, felmerült fatális programhiba egy tőzsdei szoftverben, vagy hogy egy tévedésből leadott óriási eladási utasítás indított el lavinát, de a szándékos manipuláció is. A tőzsdefelügyelet hivatalos vizsgálatának eredménye az volt, hogy egy nagy befektetési alap szokatlanul nagy mennyiségű határidős ügyletet öntött be a piacra, ami eladási spirálba taszította a piacot, és ez öngerjesztő folyamatként beomlasztotta az egész piacot.
Ez a magyarázat nem igazán győzte meg se a pénzpiaci szakmát, se a gazdasági sajtót, még a chicagói tőzsde (ahol az egész balhé kirobbant) is hivatalos közleményben határolódott el tőle. A következő években egy sor tanulmány jelent meg pénzügyi szakemberektől, matematikusoktól, hálózatkutatóktól, a jelenséget vizsgálva, aztán a nagy beomlás után öt évvel Londonban letartóztattak egy Navinder Sarao nevű indiai-brit brókert, akit azzal vádoltak, hogy ő állt az egész mögött. Sarao négy hónapot ült előzetesben, aztán kiadták az amerikaiaknak, ahol a tárgyaláson bűnösnek vallotta magát elektronikus csalásban. 2020-ban jutott el az ügy az ítéletig, a brókert egy év házi őrizetre ítélték. Az enyhe ítélethez a bíró figyelembe vette, hogy Sarao együttműködő volt a hatóságokkal, és az autizmus egyik enyhe formájával, Asperger-szindrómával él, a szakvélemények szerint nem volt rossz szándéka a tőzsde bedöntésével, egyfajta játékként fogta fel azt. Amivel, mellékesen, a sajtó becslései szerint 40 millió dollárt keresett. Amit aztán az utolsó fillérig elvesztett rossz befektetéseken.
Sarao a szülei londoni házában, a hálószobájából brókerkedett, a nagy tőzsdei beomlás idején 32 éves volt. Ekkoriban volt éppen felfutóban a tőzsdén az úgynevezett nagyfrekvenciás kereskedés, ami nagyjából annyit tesz, hogy a vételi és eladási utasításokat nem egy hús-vér ember, hanem a bróker által megadott szabályok alapján szoftverek adják ki. Ez irtózatosan felpörgeti a tempót, egy ilyen rendszer másodpercenként több ezer ügyletet képes kötni, és emberi aggyal felfoghatatlanul gyorsan reagál az árfolyamok mozgásaira. Sarao határidős ügyletekkel bizniszelt a chicagói tőzsdén, szintén szoftveres rásegítéssel. A nagy trükkje az volt, hogy rájött, hogy a nagyfrekvenciás rendszerek mind nagyon hasonló algoritmusokkal dolgoznak, ezért egy adott tőzsdei szituációban hasonló döntéseket hoznak. Vagyis ha előállít számukra egy adott helyzetet, gyakorlatilag úgy tudja beleterelni őket egy bizonyos viselkedési mintázatba, mint a birkákat.
Sarao arra specializálta a saját szoftverét, hogy képes legyen nagyon rövid idő alatt rengeteg vásárlási utasítást kiadni, majd azokat rögtön, még a végrehajtásuk előtt megszakítani. Ezzel tökéletesen tudta manipulálni a többi nagyfrekvenciás kereskedőt, akik ilyenkor azonnal felfigyeltek a kiugró keresletre, és ráugrottak ők is a bizniszre. Így Sarao úgy mozgatta az árfolyamot a mesterségesen keltett kereslettel, hogy valójában nem kockáztatta vele a pénzét, hiszen megszakította a vásárlásainak a végrehajtását. Ezen a módon Sarao olyan irányba tudta pöccinteni az árfolyamot, amerre akarta, és ezen aztán valódi ügyletekkel profitot tudott termelni.
2010 május hatodikán is egy ilyen trükkre készült, a szoftvere 200 millió dollár értékben dobott be, majd vont vissza vásárlási utasítást az E-Mini S&P 500 nevű kontraktusra. Amit nem tudott, hogy ezzel egy időben egy brókercég 4,1 milliárd dollár értéknyit dobott piacra ebből a papírból, a váratlanul kilengő kereslet-kínálati viszonyra pedig ráugrott az összes nagyfrekvenciás kereskedő. Egyfajta hullámzás alakult ki, másodpercenként változott, hogy a sok szoftver éppen ipari mennyiségben fel akarja vásárolni a papírt, vagy szabadulni próbál tőle. Ez vezetett ahhoz a dominó-effektushoz, ami végül tőzsdei pánikba és árfolyamzuhanásba torkollott, és ami miatt átmenetileg 1000 milliárd dollár tűnt el a tőzsdéről.
Sarao praktikáját (a tőzsdei szleng „spoofing” néven ismeri) azóta betiltották, viszont máig nincs meggyőződve a pénzügyi világban mindenki, hogy tényleg egy szál kispályás bróker, és a körülmények szerencsétlen együttállása okozta a nagy összeomlást; és egy csomó elmélet kering arról, hogy Navinder Sarao valójában csak egy bűnbak volt, akire kényelmesen ráfogták az egészet.
