Indiana Jones helyett egy szökevény házasságszédelgő katonának köszönheti Győr, hogy van egy rejtélyes frigyládája, amelyről több száz évig azt sem tudták, mi van benne. A frigyládát annak ellenére övezi rejtély, hogy valójában nagyon is szem előtt van: Győr belvárosában a Gutenberg téren, kávézók, kocsmák között egy nyolc méter magas szoborkompozíció áll, angyalokkal, akik a frigyládát emelik a magasba. A Magyarországon szinte egyedülálló barokk alkotás története tele van kérdőjelekkel, de annyi biztos, hogy köze van a jezsuitákhoz és a bigámiához.
„Zömök, szentségházra emlékeztető barokk talapzaton angyalalakok lendítenek magasba egy kőládát, amelynek a tetején sugarak között térdel Isten Báránya” – így írt, a Rákosi-korszaknak megfelelő profán megfogalmazással 1953-ban egy újságíró a győri frigyládaszoborról. A győri városi séták egyik kulcselemének számító szoborcsoport sok támpontot nem ad az átlag városnézőnek a történetéről. A szobron egy hosszú felirat áll, de az is latinul:
„VI. Károly német-római császár, az apostoli királyság őre és védője emeltette 1731-ben, őseitől öröklött vallásos érzésből az angyalok romlatlan Kenyerének, megtorolván a bűnösök vakmerősége által meggyalázott Istenimádást, hogy a megsértett Isten haragjának kiengesztelésére örökös könyörgés emlékéül szolgáljon.”
Ha az ember elidőzik a szövegen – és még latinul is ért – hamar szöget üthet a fejébe, milyen bűnt kellett vajon kiengesztelnie az angyaloknak, és egyébként is, milyen imádatot sérthettek meg a vakmerő bűnösök 1731 körül? De ez csak egy a sok kérdés közül. A múzeumokban és köztéri szobrokról szóló oldalakon kevés információt találni, de még a 20. századi újságok is ellentmondó információkat írnak a szobor eredetéről (erről majd később). A frigyláda, vagy frigyszekrény történetével kapcsolatban ezért elutaztunk Győrbe, hogy egyenesen a szobortól pár percnyire, a Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeumban kérdezzük meg a múzeum igazgatóját, Székely Zoltánt.
Menedékjog és blokád
A frigyláda-szoborcsoport történetének középpontjában Weingartner János vagy Weingassner György, a 18. századi Győr egyik katonája áll: az évszázadok során mindkét nevet említették különböző dokumentumok, nem világos máig sem, melyik lehetett az igazi neve. A most önkényesen Weingassnernek nevezett katona Székely szerint „valószínűleg vizsgálati fogságba került, miután a feleségei rájöttek, hogy férjüknek több felesége is van. Feljelentették és őrizetbe, majd börtönbe került. Később pedig innen megszökött”.
Egyes régi újságok szerint Weingassnernek a bigámia mellett gyilkosság és okirat-hamisítás is volt a számláján. A kétnejűséggel és kétnevűséggel vádolt katona mindenesetre halálos ítélet elől szökött meg a börtönből. Egyenesen be a jezsuitákhoz. Ekkoriban ugyanis
„A templomnak menedékjoga volt, kötelességük volt ennek fényében cselekedniük, nem dobhatták ki onnan a férfit. A világi hatóságnak pedig nem volt joga bemenni”
– fogalmazott Székely. A menedékjog tehát azt jelentette: ha valaki bemenekült az Úr házába, onnan már nem küldhette ki a papság. A katonaság ezt viszont nem hagyta annyiban – blokád alá vonta a jezsuita templomot, a rendházat és az iskolát is, élelmiszer sem jutott be. A győri püspök ezért úgy döntött, át kell juttatni a katonát a székesegyházba, a Káptalandombhoz, ahol a püspök az úr. Majd innen menekítik ki végleg.
„Erre találták ki a jezsuiták, hogy a közelgő szentségi körmenetet a jezsuita templomtól a székesegyház felé tartják” – meséli Székely, aki szerint ebben semmi gyanús nem volt, Győrben bevett szokás volt, hogy körmeneteket tartottak akár heti szinten. A jezsuiták terve az volt, hogy a monstranciát tartó és azt kísérő szerzetesek közé rakják a beöltöztetett Weingassnert, így rejtik el őt a hatóságok elől. A körmenet Székely szerint azonban szokatlan időpontban, délután 2-kor indult, ami megzavarta a várőrséget. „Egy közeli kocsmából kirohant ekkor egy Jäger József nevű közkatona, aki felismerte a gyanúsítottat és rátámadt. A várőrség többi katonája megpróbálta megállítani a körmenetet” – meséli Székely, térképen a jezsuita templomot és a körmenet irányát, amely a Dunakapuig ért el.
Jäger és a katonák megpróbálták lefogni Weingassnert, a dulakodás közben kiverték az oltáriszentséget a szerzetes kezéből. Az a földre esett és összetört: szentséggyalázás történt. „A vallásos világban az egyik legnagyobb bűntett volt, amit el lehet követni, és ezért halálbüntetés járt” – mondja Székely, majd hozzáteszi: Jägert halálra is ítélték, a szentséggyalázás miatti vizsgálatban. A három résztvevő katona pedig sorsot húzhatott. Aki a legrövidebbet húzta, azt is kivégezték. De Weingassnert legalább elfogták.
„De mivel császári katonaság tagja követte el a szentséggyalázást, tartani lehetett tőle, hogy az Úristen haragja lesújt a Habsburg Birodalomra” – itt tehát nem állt meg a történet, mondja Székely. A bécsi udvarban tartottak az égi bosszútól, ezért III. Károly parancsára nagyszabású emlékművet állítottak, oda, ahol az oltáriszentség összetört (a szobor feliratán VI. Károly olvasható, Károly magyar királyként volt a III., német-római császárként pedig a VI.). A császári-királyi udvar művészei elkészítették a frigyládát és az angyalokat, hogy az eltaposott oltáriszentséget a magasba emelve, az angyalok óvják ezentúl.
Több verzió is van
A történetben érezhetően sok dolog maradt nyitva: nem tudni sem a főszereplő valódi nevét, sem azt, hogyan tudott megszökni a börtönből, de azt sem, hogy a jezsuiták például miért nem falazták be és hagyták éhen halni, mint ahogy az néha előfordult a menedékjogot kihasználó bűnözők esetében. Ha a 20. századi beszámolókat átlapozzuk a frigyládáról, ott is látszik, hogy pár éven belül is eltér, ki mit gondol a frigyláda eredetének.
1992-ben például az Új Hídfő Könyvtár akkori kötetében arról olvashattak a frigyláda iránt érdeklődők, hogy, bár a szobrot kevesen látogatják, a története miatt érdemes lenne. A leírás kitér arra, hogy a bigámiáért akasztás járt, majd azt állítja, hogy a név nélküli katona meggyónta minden bűnét, évekig templomszolga lett – ez már eltér a korábbi történettől –, blokádról, üldözésről pedig szó sem esik, csak arról, hogy jött a körmenet, a megtért bűnöző pedig annyira becsületes lett, hogy csak segíteni akart vinni a baldachint. Nem azért, mert a jezsuiták meg akarták volna szöktetni: csak azért, mert „nem volt rá ember”. A dulakodás után ebben a verzióban Weingasser megszökik, a dulakodás után pedig „nem marad más megoldás: a területet, ahová a Szent Ostya eshetett, kiásták, és a földet frigyszekrény alakú kőládába helyezték el, amelyben még ma is foglaltatik. (...) A jámbor győriek ma is kalapot emelve, keresztet vetve mennek el előtte.”
Pár évvel korábban, egy 1987-es rádióadásban összevissza mesélik a frigyláda történetét, például Károly svéd királynak tulajdonítják a szobrot – valószínűleg nyelvbotlásként, hiszen a svédek királya ekkor I. Frigyes, akinek köze sincs a katolicizmushoz. Erre válaszolva írja cikkét az Új ember, amely az eddigi verzióktól teljesen eltérő történetet ad elő a „jó családból származó, rossz társaságba keveredett fiatalemberről”.
A gyilkossággal vádolt Weingasserről azt írják, parancsnoka feladatául adta, hogy segítsen neki elcsábítani egy öregasszonyt, az azonban felismerte, hogy ő valójában a katonának állt bűnöző. Az újság szerint György katona ezután – a már ismertetett történetnek megfelelően – bemenekült a templomba, amelyet emiatt blokád alá vontak. Az érezhetően a katona pártját fogó cikk azt is állítja, hogy Weingassert elfogták, de az utolsó pillanatban kegyelmet kapott a papoknak köszönhetően. Megjelenik persze azért egy kis ‘80-as évekbeli aktuálpolitika is:
„A felírás ugyan VI. Károly német-római császárról, nem pedig III. Károly magyar királyról beszél, politikai történetünk szempontjából dokumentuma a Habsburgok akkori magyarellenes magatartásának , az apostoli királyság őrének, nem pedig apostoli magyar királynak nevezi magát az állíttató.”
Érdekes gondolatmenet ez egyébként attól a laptól, amely 30 évvel korábban még Weingassert tartotta a bűnözőnek, aki a jezsuitákat átverve, puszta számításból hazudta be magát a kolostorba: itt börtönről, szökésről szó sincs a történetben. „Mikor érezte, hogy szorul körülötte a hurok, egy éjszaka ledobta a gúnyáját és jámbor ábrázattal beállított a győri piactéren álló Szent Ignác templom egyik papjához és mint jámbor zarándok szállást kért”. Ebben a verzióban a körmenetet is ő találja ki, és azért bukik le, mert, bizony: túl jámbornak tűnik. Szembetűnő az is, hogy az 1953-as Új emberben a győriek a dulakodást látva még ártatlanul, meglepetten álltak. Az 1987-es kiadásban ugyanezek a győriek beszállnak verekedni, mert: „amúgy se nagyon szívelték a katonákat”.
Rejtélyek garmadája
Az több cikkben is felbukkan, hogy a szobrot Joseph Emanuel Fischer von Erlach osztrák építész tervezte, akiről azért sem beszélünk részletesebben ebben a cikkben, mert örökké tart leírni a nevét. A szobrász kiléte annál nagyobb kérdés volt, több dokumentum is Erlach visszatérő munkapartnerét, Antonio Corradinit azonosítja a szobor alkotójaként. Erre utalna az is, hogy a frigyláda angyalai hasonlítanak a prágai Corradini-műhöz, Nepomuki Szent János sírjához. A szobron erős az itáliai hatás. Az egyik angyal szárnyán található „Sterf” betűsor azonban ennek valamelyest ellentmond. Székely szerint mindenesetre ma már kijelenthető, hogy a császári-királyi udvarból Erlach és Corradini kivitelezte a szoborcsoportot.
Az viszont kérdés, hogy pontosan hányszor restaurálhatták a szobrot. Vannak cikkek, amelyek csak két időpontot, 1862-t és 1925-öt említik: miközben találni újságcikket arról, hogy a rendszerváltáskor restaurálták a szobrot, illetve arról is, hogy előtte, 1984-ben voltak munkálatok ott. Utóbbira egy 1984-es újságcikk utal, egy interjút az épp a szobrokat restauráló Kovács Györggyel.
Kovács először arról beszél, hogy a kőszobor restaurátorok szakmája új, ezért kevesen vannak az országban: „Azt csinálok, amit akarok. Mindenki azt csinál, amit akar. Megtehettem volna, hogy egy-másfél hét alatt lemeszelem a szobrot, és felveszek a munkáért 260 ezer forintot. Megtehettem volna, mivel ellenőrzés nem létezik a mi szakmánkban” – mondja Kovács, aki hozzáteszi, hogy azért mégse tette. Azt viszont jól mutatja, miért lehet olyan nehézkes visszakövetni a restaurátorok munkáit a szobron.
Ha láda, akkor van is benne valami
„Sikerült mindent helyreállítanunk, de mondhatjuk, az utolsó pillanatban” – ezt már Schütz Zoltán restaurátor mondta a szoborról 2011-ben, amikor újabb felújítást végeztek a szobron. Ezt a városvezetés rendelte el, 15 millióból újították fel ekkor a frigyládát. A Múlt-kor akkori cikke szerint a régóta esedékes munkákat azért időzítették ekkorra, mert a környező utcákat akarták épp felújítani – viszont azokra az utcákra a felújításuk után már nem engedtek volna be nehéz teherjárműveket. Ez pedig a szobor felújításához kellett.
A győriek és a sajtómunkások a munkák megkezdése után közel három hónapon át vártak arra, hogy kinyissák a frigyládát. A szobor tetején álló ládát 2011-ben ki is nyitották a hosszú várakozás után, egy daruval szedték le a szobor részeit. A közel félórás művelet célja az volt, hogy felnyissák a ládát és végre megtudják, mi van benne. A Múlt-kor cikke szerint azonban az összegyűltek csak pókhálót találtak a frigyládában. Vagy ahogy Székely fogalmazott: „Ugyanúgy, mint a frigyláda fosztogatóiban, csak homokot találtak benne. De szerencsére itt senkinek nem olvadt le az arca”. Persze viccelődés ide vagy oda, a csalódott közvélemény után azért a város alpolgármestere, Somogyi Tivadar is megszólalt, mondván, kár volt a szobor titkára várni, ha lett volna, az már évtizedekkel ezelőtt úgyis kiderül.
