2024. november 21. – 05:00
A második világháború alatt a hadiipar olyannyira szélsebesen fejlődött, hogy a már ismert fegyverek mellett dolgoztak az ellenséges csapatok elleni új eszközök bevetésén is.
Így megjelentek az első radarok, ahogy az éjjellátó berendezések is, a háború második felében pedig már a britek és a németek is sugárhajtású repülőket használtak a dugattyúmotoros és propelleres gépek mellett – és akkor az atomfegyverekről még nem is beszéltünk.
Ám nem minden újítás volt sikeres vagy egyáltalán reális. Például 1942-ben egy amerikai mérnök azzal a forradalmi ötlettel állt elő, hogy a bevett harckocsik helyett ugráló tankokat kellene a frontokra küldeni:
A pirulára vagy fánkra hajazó tankokon hat fegyvernek is lett volna hely, és egy „lábon” ugrálva közlekedtek volna jobbra, balra, előre és hátra. Ez a pogo stickre, vagyis ugrálóbotra hasonlító mozgás lett volna az ugráló tankok egyik előnye a hagyományos harckocsikkal szemben.
A feltaláló, a New York állambeli Freeportból származó Henry Wallace, úgy gondolta, hogy ehhez a mozgáshoz olyan elementáris erőre van szükség, mint amekkora akkor szabadul fel, amikor mentolos cukorkát teszünk egy üveg kólába. Csak az ugráló tankokban a cukor és a kóla helyett robbanópatront és üzemanyagot használtak volna.
Bár az ugráló tank ötletét szabadalmaztatták, végül sosem gyártottak belőle egyet sem. Hogy miért? Mert Wallace találmánya körül több probléma is felmerült. Kezdjük ott, hogy az ugráló tank csak tökéletesen egyenletes, sík terepen tudott volna működni. Mocsaras, hepehupás talajon ugyanis a fizika törvényei miatt a „lába” a szerkezet súlya alatt a földbe fúródott volna – mintha magas sarkúban sétálnánk a homokos tengerparton.
Másrészt a tank „lábfeje” – ellentétben az emberek bokaízületével – túl merev volt. Wallace megpróbálta ruganyos összeillesztésekkel orvosolni ezt a problémát, de a számítások szerint az ugráló tank könnyen instabillá vált volna egy meredekebb lejtőn, és minden valószínűség szerint felborult, majd tovagurult volna.
Kérdéses az is, hogy az ugráló tankban meddig lehetett volna kibírni rosszullét és hányás nélkül. Wallace arra sosem tért ki részletesen, hogy pontosan hány emberre lett volna szükség egy ugráló tank működtetéséhez, de a hozzáértők szerint legalább nyolcra. Bár jól hangzik az is, hogy az ugráló tankból hat irányba is lehet tüzelni, valójában ez a képesség csak akkor lett volna igazán hasznos, ha a tankot bekerítik az ellenséges katonák. Minden más esetben legfeljebb csak két gépfegyverrel tudták volna ritkítani a szemben álló felet.
A hagyományos tank elülső részén van a 360 fokban elforgatható torony és a fő fegyverzet, de gyenge pontja az oldala és a hátulja. Wallace szerint a kör alakú kialakítás kiküszöbölhette volna ezt a problémát. Azonban mivel Wallace ugráló tankja sokkal kisebb felületen érintkezett volna a talajjal, ezért a súlyelosztása és az egyensúlya sem lett volna ugyanolyan, mint egy hagyományos tanknak. Így az ugráló tankokat nem lehetett volna valóban ellenálló, nehézfegyverzettel és páncélzattal felszerelni. Vagyis Wallace találmányai valószínűleg alulmaradtak volna, ha egy sima lánctalpassal találják szemben magukat a harctéren, egy rakétával szemben meg pláne.
