Évek óta terjed a közösségi médiában egy hoax, ami szerint Jack Black anyja az Apollo–13 üzemzavara után segített hazatérni az űrhajósoknak, és még akkor is ezen a krízisen dolgozott, amikor a kis Jacket világra hozta. Ezt az állítást könnyű cáfolni, mert a két dátum nem egyezik: a híres színész 1969. augusztus 28-án született, az Apollo–13 balsikerű küldetése pedig 1970 áprilisában történt. Viszont a hoaxban külön-külön minden tény igaz: Black anyja, Judith Love Cohen tényleg dolgozott a NASA-nak, 1970-ben tényleg nagyban hozzájárult az Apollo–13 szerencsés hazatéréséhez, és előző évben tényleg dolgozott még akkor is, amikor a fiával vajúdott. Élettörténete pedig van olyan érdekes, hogy ne csak Jack Black miatt emlékezzünk rá.
Cohen 1933. augusztus 16-án született egy brooklyni zsidó családba. Az iskolában hamar kiderült, hogy jó érzéke van a matekhoz, már ötödikben ő csinálta meg az osztálytársai leckéjét. Érettségi után mérnöki pályára készült, miközben a Metropolitan Opera Ballet-ben balettórákat is vett. Főiskolai tanulmányait a Brooklyn College ösztöndíjasaként kezdte meg, ahol megismerkedett első férjével, a szintén mérnöknek tanuló Bernard Siegellel. Hamarosan összeházasodtak, és két év után a nyugati partra költöztek. Cohen ott a Dél-kaliforniai Egyetemen szerzett diplomát 1957-ben, öt évvel később pedig a mesterképzést is letudta. Mérnöki tanulmányai során egyetlen másik női hallgatóval sem találkozott.
A következő évek mozgalmasan teltek: a nő előbb a North American Aviation repülőgépgyárnál dolgozott mérnökként, majd a TRW-nél, ahol 1990-es nyugdíjazásáig volt alkalmazott. Az ötvenes években megszületett első három gyereke, majd a hatvanas évek közepén elvált a férjétől. Hamarosan újra megházasodott, második férje a szintén űripari mérnök Thomas Black lett. 1964-ben a hobbijához is visszatért, és újra táncolni kezdett, amit élete végéig folytatott is.
Mindeközben a karrierje is eseménydúsan alakult. A TRW űripari részlegében, a Space Technology Laboratoriesben (STL) volt mérnök, ahol többek között a Minuteman ballisztikus rakétát alkotó csapat tagja volt. Az STL sok projektben a NASA beszállítója volt, így Cohennak többször is alkalma nyílt az űrhivatalnak dolgozni. Részt vett a Pioneer űrszondák megalkotásában, de a legbüszkébb arra volt, amivel az Apollo-program sikeréhez hozzájárult.
A programban Cohen és néhány kollégája fontos feladatot kapott: az Abort Guidance System (AGS) elkészítését. A magyarul talán küldetésmegszakítási irányító rendszernek fordítható eszközt vészhelyzet esetére tervezték az Apollo űrhajókba. Az AGS gyakorlatilag egy tartalék számítógép volt, amivel az űrhajósok hazatérhettek akkor is, ha az elsődleges irányítórendszert valamiért nem lehetett használni. Cohen még akkor is az AGS-t tökéletesítette, amikor negyedik gyerekével volt várandós, és megindultak a fájások. Erről egyik fia, a szintén informatikus-mérnök Neil Siegel beszélt anyja nekrológjában:
„Még aznap is bement az irodájába, amikor Jack megszületett. Amikor eljött az ideje, hogy a kórházba menjen, kinyomtatott oldalakat vitt magával a problémáról, amin éppen dolgozott. Még aznap felhívta a főnökét, és elmondta neki, hogy megoldotta a problémát. És… ó, igen, a baba is megszületett.”
A baba, aki Jack Black volt, természetesen.
Cohen fő művét a sors 1970. április 13-án tesztelte. Az Apollo–13 két napja volt úton, amikor háromfős legénysége szorult helyzetbe került. Egy rövidzárlat következtében felrobbant az űrhajó egyik fő oxigéntartálya, megrongálva az elektromos berendezéseket és a hajó burkolatát is. Helyi idő szerint este kilenc után néhány perccel a földi irányítóközpontban elhangzott a híres mondat: „Houston, we’ve had a problem here.” A misszió eredeti célját – a harmadik holdra szállást – azonnal lefújták, és az űrhivatal már csak azt akarta elérni, hogy a három asztronauta épségben hazatérjen. Ez óriási feladat volt, mivel az űrhajó elvesztette az oxigénellátása jelentős részét, víz- és energiaellátása szinte alig volt, le kellett kapcsolni a fűtést, és a szén-dioxid szűrését is meg kellett oldani.
Tudjuk, hogy végül sikerült leküzdeni a nehézségeket, és a három űrhajós április 17-én lefogyva, kiszáradva, de élve landolt a Csendes-óceánban. Ebben Cohen munkájának is óriási szerepe volt: mivel az elsődleges rendszert nem lehetett használni, az űrhajósok az AGS segítségével tértek haza, ezzel a tartalék számítógéppel végezték el a szükséges pályamódosításokat. Ezek után érthető, hogy Judith Love Cohen is egyike volt azoknak, akiknek a legénység köszönetet mondott a landolás utáni hivatalos ünnepségen. A nő ezután sem pihent, mérnöki pályafutása végén a Hubble űrteleszkóp földi tudományos létesítményének vezérlésével foglalkozott.
Cohen aktív éveiben nagyon kevés nő dolgozott műszaki pályán, és ezen megpróbált változtatni. Karrierje során mindvégig igyekezett jobb körülményeket és egyenlő bánásmódot kiharcolni a nőknek. Miután visszavonult, gyerekkönyvet írt 8–10 éves kislányoknak You Can Be a Woman Engineer címmel. Nem talált kiadót művéhez, ezért a férjével saját kiadót alapított Cascade Pass néven – mármint a harmadik férjével, David Katzcal, akivel 1981-ben házasodott össze, miután Thomas Blacktől elvált. A kötethez Katz rajzolta az illusztrációkat is. Az első könyvből egész sorozat lett, ami százezres nagyságrendű eladást produkált, így ezzel és a sorozathoz kötődő számos előadásával Cohen sok amerikai kislányt bátorított arra, hogy tudományos pályán induljon el.
Judith Love Cohen 2016. július 25-én halt meg rákban, néhány héttel a 83. születésnapja előtt. Élete utolsó éveiben egyik menyével, Robyn Frienddel együtt írt egy újabb gyerekkönyvsorozatot, amivel a klímaváltozásra és a megújulóenergia-forrásokra próbálta felhívni a fiatalok figyelmét. Elsősorban azonban mégis inkább mérnöki teljesítménye miatt ismert. Jack Black is többször emlékezett már meg „belevaló repülőmérnök” anyjáról, mindig ugyanazzal az 1959-ben készült és cikkünk elején is látható fotóval, amin Judith az egyik Pioneer űrszonda mellett áll.
