Az amerikai légierő egy időben élő, begyógyszerezett medvékkel tesztelte egy repülőgép katapultját

2024. augusztus 12. – 05:04

Az amerikai légierő egy időben élő, begyógyszerezett medvékkel tesztelte egy repülőgép katapultját
Convair B-58 Hustler – Fotó: Bettmann Archive / Getty Images

Másolás

Vágólapra másolva

1949-ben feltalálták a töréstesztbábukat, amelyek kifejezetten azt a célt szolgálták, hogy szimulálni lehessen velük a különböző baleseteket és veszélyes helyzeteket. Tökéletesen használhatók a repülőgépek katapultjának tesztelésére is, ezért is kifejezetten érdekes, hogy az Egyesült Államok légiereje még az ötvenes években is élő medvéket szíjazott a székbe.

1950-ben, a hidegháború derekán készült el az atombombát szállító Convair B–58 Hustler repülőgép. Ez volt az első olyan bombázó repülő, amely képes volt elérni a hangsebesség kétszeresét, ezzel gyorsabb volt, mint a Szovjetunió bármelyik repülőgépe. Míg a technológia rendkívüli volt, a korábbi katapult nem működött biztonságosan ilyen sebességnél, így új rendszert kellett tervezni.

Az új megoldás két szakaszból állt: először egy fogantyú meghúzása után a rendszer a pilóta lábait behúzza, majd egy kapszulába zárja őt. A második fogantyú meghúzásával lép életbe a katapult maga, amely nem a széket és a pilótát, hanem ezt a kapszulát repíti a levegőbe. A kapszulában étel és víz volt a pilótának, és erre helyezték el az ejtőernyőt is. A katapult elérte az 1,6 Mach sebességet is. A megoldást munkanélkülieken, medvéken és csimpánzokon tesztelték – előbbiek a földi teszteken vettek részt, utóbbiakat viszont már élesben vetették be.

Az alapötlet az volt, hogy az állatokkal egy emberi pilóta súlyát és méretét szimulálják. Ehhez medvékből fekete medvéket és himalájai barnamedvéket használtak. Az állatokat begyógyszerezték, és beszíjazták őket a kilökőülésbe. A cél az volt, hogy a katapult esetleges hibáit ki tudják küszöbölni. Ezen a videón például az látszik, hogy a kapszula nagyon remegett, ami azt eredményezte, hogy a medvéknek csontjaik törtek. A tesztek után ezt a hibát helyrehozták, és végül egy biztonságos katapultot alakítottak ki:

A medvék különböző sérüléseket szenvedtek a tesztek során, de csodával határos módon mind túlélték a próbálkozásokat – csak azért, hogy később elaltassák és felboncolják őket.

Az amerikai légierő 1962-ben lőtte ki így az első medvét: Yogit úgy tartják számon, mint az első olyan élőlényt, akit szuperszonikus repülőgépből löktek ki. Valójában azonban az első hely egy embert, George F. Smitht illeti meg, aki 1955-ben katapultált hangsebességgel haladó repülőgépből. Öt napig kómában volt, de túlélte az esetet, és később teljesen felépült.

A repülőgép mintegy tíz évig volt a légierő szolgálatában, mielőtt kivonták volna a forgalomból.

(Források: IFL Science, Daily Mail, The Aviationist, Super Sabre Society)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!