Az első amerikai társas sokat elárul az ország történelméről, de a rabszolgatartásról mismásol

2024. augusztus 8. – 05:01

Másolás

Vágólapra másolva

Egyes társasjátékok története teljes egészében az emberi fantázia szüleménye. Tündérek és/vagy speciális képességű harcosok csapnak össze a gonosz erőkkel azért, hogy megleljék a hőn áhított kincset. Találunk azonban olyan játékokat is, amiknek a megálmodói a jelen eseményeit, a valóságot veszik alapul a játék elkészítéséhez. Nem volt ez másképp az Amerikai Egyesült Államok első társasával sem, amit több mint kétszáz évvel ezelőtt, 1822-ben dobtak piacra.

A Travellers’ Tour Through the United States – ami lefordítva valahogy úgy hangzik, hogy Kalandorok utazása az Egyesült Államokon át – oktatójátékot a New York-i F. & R. Lockwood kartográfiai, azaz térképészettel foglalkozó cég készítette el. A kézzel rajzolt és színezett táblán az (akkori) USA mind a 24 tagállama szerepelt. Még a közép-nyugati Missouri is, ami a Travellers’ Tour megjelenése előtt egy évvel, 1821-ben csatlakozott.

A Travellers’ Tour Through the United States első kiadásának táblája – Fotó: Library Of Congress
A Travellers’ Tour Through the United States első kiadásának táblája – Fotó: Library Of Congress

A Travellers’ Tour játékosainak feladata az volt, hogy eljussanak az ország keleti partjáról a délire, és az nyert, aki előbb ért el New Yorkból New Orleans városába. A győztes az lehetett, aki penge földrajzos volt, és az Egyesült Államok történelméről is tudott egy s mást. A játék során nem volt elég megpörgetni a búgócsigára hasonlító teetotumot, amit akkoriban a dobókocka alternatívájaként használtak, mivel csak az erkölcstelen, bűnös szerencsejátékosok kockáztak.

A pörgetés után a játékos csak akkor léphetett tovább a táblán, ha pontosan meg tudta mondani, melyik városba fog „megérkezni”, miről ismeretes az adott hely, hányan lakják, mik a nevezetességei és így tovább. A térképen 139 amerikai város szerepelt, többek között a borostyán ligás Brown Egyetemnek otthon adó Providence vagy Philadelphia, ami Washington előtt az Egyesült Államok fővárosa volt.

Húsz évvel az első Travellers’ Tour társasjátékpartik után megjelent egy rivális társas a piacon. 1843-ban elkezdték gyártani az Egyesült Államokban a Mansion of Happiness (magyarul: a Boldogság Palotája) nevű, eredetileg brit játékot. A társas jogaira az amerikai játékgyártó cég, a Parker Brothers tett szert 1894-ben, és onnantól kezdve úgy promózták, mint az első, Egyesült Államokban készített és gyártott társasjáték, ami – mint láttuk – nem felelt meg a valóságnak. Az igazságra közel egy évszázaddal később derült fény, amikor 1991-ben egy játékgyűjtő megtalálta a Travellers’ Tour egyik példányát egy amerikai antikvitásokat gyűjtő és gondozó társaság archívumában.

Fotó: New York Historical Society Museum & Library
Fotó: New York Historical Society Museum & Library

A Travellers’ Tour megalkotói nem álltak meg Amerikánál, később ugyanis piacra dobták a játék európai verzióját is, a Travellers’ Tour Through Europe-ot, amit a Travellers’ Tour Round the World, azaz Utazók a világ körül című játék követett.

Mint minden jóravaló társashoz, a Travellers’ Tourhoz is járt egy útmutató, ami mankót nyújthatott azoknak az amatőr játékosoknak, akik még nem ismerték jól országuk minden szegletét. A hozzáértők szerint egy regényhez, naplóhoz vagy újsághoz hasonlóan egy társas, mint például a Travellers’ Tour kézikönyvéből is sokat meg lehet tudni az 1800-as évek Amerikájáról. Arról, hogyan gondolkodtak anno az emberek, mit tartottak elég fontosnak és relevánsnak ahhoz, hogy beleírják a játékleírásba, vagy éppenséggel mi az, amiről úgy gondolták, jobb hallgatni róla, esetleg szóra sem érdemes. A Travellers’ Tour útmutatójában igen kevés szó esik például a rabszolgatartásról, a népirtásokról vagy az őslakos indiánok kizsákmányolásáról.

Travellers’ Tour Through the United States leírása – Fotó: Library Of Congress
Travellers’ Tour Through the United States leírása – Fotó: Library Of Congress

Szintén az amerikai történelembe enged bepillantást a jóval fiatalabb Votes for Women, vagyis Voksot a nőknek kártyajáték, aminek alapját a női jogokért harcoló szüfrazsettmozgalmak adták; vagy a Freedom: The Underground Railroad, azaz a Szabadság: a földalatti vasút. Utóbbiban a résztvevőknek össze kell fogniuk, hogy minél több déli rabszolgának segítsenek megszökni és eljutni északra. A földalatti vasút valóban létezett az 1800-as években, de ezt az elnevezést csak metaforikusán használták, valójában emberek hálózatát jelentette, akik pajtákon, pincéken, templomokon és üzleteken keresztül segítettek embertársaiknak eljutni biztonságosabb helyre. Egyes becslések szerint a földalatti vasútnak köszönhetően százezer rabszolgasorban élő ember kaphatta vissza a szabadságát.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!