Legtöbbünknek, ha a kabócákra gondolunk, minden bizonnyal a hangjuk jut eszünkbe. Beugorhat egy-egy horvát tengerparton eltöltött nyaralás zaja, esetleg a Quimby 2005-ös slágere. Egy kutatás szerint azonban arra is gondolnunk kell, hogy ezek a rovarok akár le is pisilhetnek minket egy fáról.
A Georgia Institute of Technology szerzői, Elio J. Challita és M. Saad Bhamla által jegyzett, A folyadékkiválasztás egységesítése a kabócáktól az elefántokig című tanulmány azt a jelenséget vizsgálja, hogy mégis hogyan tudnak egyes énekeskabóca-fajok hatalmas sugárban vizelni.
Az énekeskabócák mérete a 2 millimétertől a 11 centiméterig terjed, súlyuk pedig többnyire mindössze néhány gramm. Ez utóbbi adat a pisisugár szempontjából a méretnél is fontosabb. „Tanulmányunk megkérdőjelezi az emlősközpontú folyadékkiválasztási modellt, amely szerint a mikroszinten megnövekedett felületi feszültség és viszkózus erők miatt a sugár-előállítás kizárólag a 3 kilogrammnál nagyobb testtömegű állatokra jellemző” – fogalmaznak a szerzők.
A vizsgált kabócák fák nedveivel (egész pontosan xilémmel) táplálkoznak, amiből testsúlyuk háromszázszorosát is képesek elfogyasztani egy nap, amire szükségük is van, hiszen a 95 százalékban vízből álló nedvből kell kinyerniük minden tápanyagot. Nem csoda tehát, hogy nem elégséges nekik a más rovarok, sőt akár kisebb emlősök által is alkalmazott csepegtetve vizelés.
A kabócáknak nemcsak a testük pici, de természetesen a végbélnyílásuk is, amelynek átmérője átlagosan mindössze 350 mikrométer, vagyis 0,35 milliméter. Ezen a lyukon azonban képesek akkora erővel kipréselni a folyadékot, hogy az egészen hasonlóan távozik, mint egy nagy emlősből vagy akár egy emberből.
A kabócapisi természetének leírására egyébként egy számadatot is használnak a kutatók, az áramlástanban használt Weber-számmal ugyanis egyszerre lehet leírni egy csőből távozó folyadék alakját a cső átmérőjéhez viszonyítva, valamint a folyadék sebességét, sűrűségét és felületi feszültségét. Abban az esetben, ha ez a Weber-szám alacsonyabb 1-nél, csepegtető vizelésről, ha viszont nagyobb, már sugárban vizelésről beszélhetünk.
A kabócák vizeletének Weber-száma általában 1 és 100 között van, ami azt jelenti, hogy gyakorlatilag olyan sugarat képesek kipréselni magukból vizeléskor, mint egy ember.
A kutatás szerint a kabócák úgy tudják előidézni a sugarat, hogy méretüknek köszönhetően – ami más rovarokéhoz képest hatalmas – nagyon könnyen tudnak nyomást kifejteni a szervezetükben, és ezzel a módszerrel gyorsan tudnak megszabadulni a felesleges víztől is, így több nedvet tudnak fogyasztani. Ráadásul nem csak ürítésre használják különleges képességüket, ugyanis ragadozókat is lespriccelnek, hogy elijesszék őket, bizonyos föld alatti fajok pedig így nedvesítik be maguk körül a földet, kialakítva az odújukat.
Egyébként a kabócákat eddig is rendkívül különleges rovarokként tartották számon. Lárváiknak akár 17 évbe is telhet, mire kikelnek, bizonyos fajok pedig akkorára is nőhetnek, mint egy kisebb madár. Ciripelésük olyan hangos, mint egy láncfűrész, hiszen akár a 100 decibelt is elérheti, ezzel pedig a kabócák a leghangosabb rovarok is.
Bármekkora hülyeségnek hangzik is a kabócák vizelési szokásait kutatni, a tanulmány szerzői szerint a kutatás eredményei nemcsak a biológiában, de az áramlástanban, sőt a robotikában is hasznosak lehetnek.
