Harminc éve hallják a rejtélyes morajlást egy amerikai város lakói, máig nem tudja senki, mi lehet az

2024. augusztus 6. – 04:30

Harminc éve hallják a rejtélyes morajlást egy amerikai város lakói, máig nem tudja senki, mi lehet az
Taosi utcakép – Fotó: Alan Copson / Robert Harding Heritage / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

1993-ban jelentették először, a mai napig nincs rá minden kétséget kizáró magyarázat: az új-mexikói Taos városában több mint harminc éve néhányan „zümmögést” vagy „morajlást” kezdtek el hallani. A furcsa jelenséget több kutatás is vizsgálta, de egyelőre nem sikerült biztosan rájönni, hogy mi lehet az. A legvalószínűbb magyarázat orvosi problémára utal, a fülzúgás egy furcsa formáját sejtik mögötte, de ezt sem tudták még egyértelműen bebizonyítani. A jelenség annyira ismert lett, hogy Taosból egész nagy turistalátványosságot csinált.

Taos egy kisváros az amerikai Új-Mexikóban, ránézésre semmiben nem különbözik a többi hasonló településtől – kivéve talán annyiban, hogy otthont ad egy világörökségi helyszínnek, a Taos Pueblo indiánok által alapított településrésznek. A helyiek azonban évtizedek óta hallanak egy furcsa „zümmögést” – azért az idézőjel, mert valójában nem mindenki konkrétan zümmögést hall, van, aki zúgásról, vibrációs érzésről, lüktetésről számolt be. A zümmögést egy gyűjtőfogalomként határozták meg, és az ezzel foglalkozó kutatások gyűjtőneveként is szerepel. Az 1990-es évektől kezdve próbálják ugyanis kideríteni különböző módszerekkel, hogy mi lehet a zümmögés hátterében, egyelőre azonban nem tudták pontosan beazonosítani a furcsa jelenség okát.

A helyiek először 1993-ban fordultak vele a hatóságokhoz, egészen pontosan a kongresszushoz, ennek nyomán pedig kutatás készült az okok feltárására: a Los Alamos Nemzeti Laboratóriumból, a Sandia Nemzeti Laboratóriumból, a Phillips Légierő Laboratóriumból és az Új-mexikói Egyetemről érkező szakértők egy héten keresztül helyi lakosokkal készítettek interjúkat, és hangérzékelő eszközöket helyeztek el a városban. Nem találtak semmi különös problémát.

A jelenséget a zajról mint közegészségügyi problémáról szóló nemzetközi kongresszus egy 2008-as dokumentuma is leírta. Ez a dokumentum ugyanakkor azt is megjegyzi, hogy „a kutatás nyilvános vizsgálatként zajlott, amelyet az Új-mexikói Egyetem koordinált, hogy eloszlassa az aggodalmakat arról, hogy egy kormányzati ügynökség lehet a felelős a zümmögésért”, ennek következtében pedig, mivel a projekten csak az amerikai kormány által finanszírozott laboratóriumok dolgoztak, akár torzítás is jelentkezhet.

Az 1990-es évekbeli tanulmány dokumentációja szerint Taos 8000 lakójából 161 ember, vagyis durván a lakosság két százaléka számolt be arról, hogy hallja a morajlást. Ez az arány egyébként megmarad akkor is, ha kivetítjük arra, hogy a nagyvilágban hányan hallanak különböző morajlást a teljes populációhoz viszonyítva. Taosban a kutatók a berendezésekkel nemcsak hangot, hanem szeizmikus aktivitást és elektromágneses teret is monitoroztak. Az egyhetes megfigyelési periódus alatt semmilyen furcsa dolgot nem tapasztaltak, egyedül az elektromágneses térben rögzítettek változást, ez állítólag a helyi távvezetékhez kapcsolható. Az érintettek egyébként az elektromos készülékek meghibásodásáról is beszámoltak abban az időszakban, amikor a zümmögést hallották. A kutatás során azonban nem sikerült beazonosítani semmilyen zajforrást.

A taosi zümmögéssel kapcsolatban jelenleg a legvalószínűbb magyarázat a fülzúgás orvosi problémája: az The International Tinnitus Journalban 2016-ban megjelent tanulmány szerint a taosi morajt hallók több csoportba sorolhatók, a zümmögés típusától (teherautó motorja, zümmögő transzformátor, légcsavaros repülőgép, döcögősen induló hajó) a zúgás helyéig (egy fül, mindkét fül, váltakozó fülek vagy a fej). A kutatásban három jellemzőt vizsgáltak:

  1. hogy a morajlás ugyanolyan ritmusban zajlik-e, mint más, külső hangok;
  2. hogy a fejforgatás változtat-e a zümmögésen;
  3. hogy ha repülővel utaznak, a morajlás később jelentkezik-e, mint egyébként szokott.

A 162 fő bevonásával készült kutatásból kiderült, hogy a három jellemző közül legalább egy jelenléte jellemző a zümmögésre fogékonyak 73 százalékánál. A tanulmány szerint a „zümmögő hangokat jellemzően a fej forgása és más hangok befolyásolják, nagy valószínűséggel a félkör alakú csatornákban és a fülkagylóban alakulnak ki. Ezért az ezeket hallók többsége a fülzúgás ritka formájától szenvedhet, amelynek semmi köze a külső hangokhoz.”

Egy viszonylag friss, 2022-es tanulmány is foglalkozik a problémával, ami azt találta, hogy „az előcsarnok és a fülkagyló alapja döntő szerepet játszik a zümmögés kialakulásában és megszüntetésében. Úgy tűnik, hogy a zümmögés eredete az előcsarnok és a fülkagylóalap közelében található, ahol fázisrezonancia léphet fel az előcsarnok elektromos jele, a fülkagyló hangnyomásszintje és a külső hangok között.” A tanulmány szerint ez a rezonancia-együtthatás okozhat egy nagyon alacsony frekvenciájú zúgást, ami megmagyarázhatja a morajlást – megint más kérdés, hogy miért csak egyes helyeken alakulnak ki ilyenek.

Taos ugyanis nem az egyetlen város, ahol hasonló morajlást hallanak. Egész térkép készült erre: a World Hum Mapon pontokkal jelölik, hogy honnan érkeztek már beszámolók ilyen megmagyarázhatatlan zümmögésről. Magyarország is szerepel a térképen: 2018-ban például egy 44 éves programozó jelentette, hogy éjszaka morajlást hall, ami nyáron leáll, az év többi szakában pedig aktív, ami a házon belül erősebb, mint a szabadban, és fülfájdalommal, álmatlansággal és szorongással jár együtt. A térképen összesen 6 magyarországi bejelentés található, mindegyik esti morajlásról számol be, ami néha eltűnik, néha pedig újra megjelenik.

Idegenvezető egy turistacsoporttal a világörökségi helyszínen, Taos Pueblóban – Fotó: Robert Alexander / Getty Images
Idegenvezető egy turistacsoporttal a világörökségi helyszínen, Taos Pueblóban – Fotó: Robert Alexander / Getty Images

Az egész világon hallható zümmögésről egyébként David Deming írt egy részletes tanulmányt, szerinte a legvalószínűbb magyarázat az, hogy egyesek képesek bizonyos hullámhosszú rádióadásokat hangként értelmezni. Azt írja: a tudományos irodalomban már bizonyított, hogy egyes emberek képesek bizonyos frekvenciákon és csúcsteljesítmény idején hallani az elektromágneses energiát – ez összecseng az első amerikai kutatás által talált elektromágneses változásokkal is. Deming úgy gondolja, hogy a morajlásnak nincs köze semmilyen akusztikus jelenséghez vagy fülgyulladáshoz köthető problémához.

A neten találhatók felvételek a taosi zümmögésről is, kérdés, hogy ezek mennyire megbízhatók, tekintve, hogy a helyiek néha teljesen másképp írják le a hanghatást, amivel a moraj jár. A „morajhallók” közül persze többen valamilyen titkos katonai kísérletre, a HAARP-ra, sőt az ufókra is gyanakszanak, sokan már csak azért sem látogatják az ezzel foglalkozó oldalakat, mert azokat ellepték az alusisakos összeesküvés-hívők. Az viszont egyelőre biztos, hogy a hümmögés forrását egyetlen helyszínen sem sikerült beazonosítani.

(IFL Science, The Science Times, The International Tinnitus Journal, The International Tinnitus Journal, Journal of Scientific Exploration)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!