Vannak a fociban felejthetetlen pillanatok, például Diego Maradona kezes gólja az 1986-os világbajnokság döntőjében. Vagy az 1999-es BL-döntő, amin a 90. percben még a Bayern München vezetett 1–0-ra, de mégis a Manchester United nyerte meg, mert a hosszabbításban két gólt is szerzett. Esetleg a 2005-ös BL-döntő, amiben a Liverpool háromgólos hátrányt dolgozott le az AC Milannal szemben, aztán tizenegyesekkel megnyerte a meccset.
Na, valami ilyesmi a videójátékos kultúrában a hol Daigo Parry, hol Evo Moment #37 néven emlegetett esemény, ami éppen húsz éve történt. Nézzük is meg:
Aki járatlan a verekedős játékok világában, valószínűleg csak kapkodja a fejét az alig több mint egyperces videót nézve. Két rajzolt figura üti-vágja egymást, aztán a női karakter egy elsöprő támadáskombinációt indít a férfi ellen, de valahogy nem sikerül legyőznie a másikat, sőt az ellenfél egy visszatámadással kiüti a nőt. A tömeg megőrül, az operatőr kezében megbillen a kamera, a kommentátor csak annyit bír kinyögni, hogy: „Hihetetlen!” De miért olyan különleges, ami történt?
Kezdjük a videón látható játékkal, aminek teljes neve Street Fighter III: 3rd Strike. A Street Fighter II. a kilencvenes évek elejének egyik legnagyobb játéktermi sikere volt, megjelent több változata is, aztán mire a valódi folytatásnak kellett volna érkeznie, kicsit átalakult a piac. Az otthoni játékkonzolok kezdték elhódítani a játéktermek látogatóit, és maguk a játékok is fejlettebbek lettek technikailag, a Virtua Fighter sorozat például három dimenzióba vitte az addig oldalnézetes műfajt.
A Street Fightert gyártó japán kiadó, a Capcom, erre úgy válaszolt, hogy megpróbálta az újabb játékmechanikákat a harmadik Street Fighter játékba beledolgozni, miközben a régi szereplők nagy részét kukázta és bevezetett helyettük egy csomó újat. Ez a taktika nem jött be: az 1997-ben megjelent Street Fighter III.-at általános fanyalgás fogadta, a rajongók úgy gondolták, hogy túlságosan eltávolodott az imádott második résztől. Erre a Capcom gőzerővel elkezdte átalakítani a játékot és visszahozni régi karaktereket, a legjelentősebb ráncfelvarrást az 1999-ben debütáló 3rd Strike alcímű verzió kapta. Ez el is terjedt aztán profi gémer körökben is, bár már érezhetően másodvonalbeli játék volt a műfaj egyéb kedvencei mellett.
A kétezres évek elején a Street Fighter III: 3rd Strike egyik legjobb játékosa a kínai-amerikai Justin Wong volt, aki védekező, az ellenfél életerejét apránként ledaráló stílusával higgadtan végezte ki riválisait. Egészen máshogy játszott a japán Daigo Umehara: merészebb, agresszívabb iskolát követett, emellett a parry manőver nagymestere volt. A parry, azaz hárítás a Street Fighter III. egyik fontos újítása volt. A játékban egy támadás ellen lehetett blokkolással védekezni, de a megtámadott harcos ekkor is elszenvedett egy kis sebzést. Ha viszont a játékos parry mozdulattal védekezett, nem sebződött, és lehetősége nyílt egy gyors visszatámadásra is. A gond az volt, hogy a parryt sokkal nehezebb volt végrehajtani: egy körülbelül egytized másodperces időablakban kellett megnyomni a gombot, ráadásul a kapott támadás irányába kellett elmozdulni. Szóval nagyon jó reflexeket igényelt, de azért voltak játékosok, akik képesek voltak magabiztosan parryzni, sőt akár két vagy három parryt is összehoztak egymás után.
Wong és Umehara 2004. augusztus 1-jén összekerült az Evolution Championship Series versenyen, ami a verekedős játékok félhivatalos világbajnoksága volt. A röviden csak Evo 2004-ként emlegetett rendezvényre harminc országból érkeztek versenyzők, több videójátékban is lehetett indulni és nem is a Street Fighter III.-at övezte a legnagyobb figyelem. Azért nagyjából 700 ember összegyűlt a kaliforniai Pomonában, amikor egy egyetem nagycsarnokában Umehara és Wong egymásnak esett a játék elődöntőjében. Ez volt az első alkalom, hogy találkoztak, Daigo 23 éves volt akkor, Justin 18.
Egy meccset nyert Wong, egyet Umehara, aztán jött a döntő mérkőzés. Justin szokás szerint folyamatosan csipkedte le a kissé óvatlan Daigo életerejét, és magabiztos győzelemre állt. A játék egyik alapkarakterével, Chun Livel játszott, aki a második rész egyik nagy közönségkedvence volt, de a Capcom csak a 3rd Strike-ban hozta vissza, hogy aztán rögtön a versenyzők egyik favoritja legyen. Daigo szintén egy alapkaraktert irányított, Kent. Chun Linek még megvolt az életereje fele, ezzel szemben Ken életerő-mutatója egyetlen pixel széles volt. Ami azt jelentette, hogy egyetlen bekapott támadás, de akár még egy sikeres blokkolás is kivégezte volna őt.
Ez volt az a pillanat, amikor Justin váratlanul feladta az addig sikeres türelemjátékot. Kevesebb mint fél percet kellett volna kibekkelnie, hogy nyerjen, de tőle szokatlan módon átment teljes letámadásba. Talán elbízta magát, talán a közönségnek akart játszani kicsit, de megindította Chun Li rúgásokból álló szuperkombóját, a Houyoku-sen (költőibb nevén „legyező főnixszárny”) támadássorozatot. Ez a gyakorlatban azt jelentette, hogy Justin egymás után 15-ször próbálta eltalálni Daigót. Daigo pedig mind a 15 támadást sikeresen elhárította parryvel. Tehát 15-ször egymás után pont a megfelelő tizedmásodpercben reagált, ráadásul első alkalommal kicsit megérzésből, mert a legelső sikeres parryhez egy leheletnyivel azelőtt kellett elrántania a joystickot, mint hogy Justin elkezdte a támadást.
A tömeg természetesen őrjöngött. Hármas-négyes parry kombináció is ritka volt még egy világbajnokságon, a legjobb játékosok között is, nemhogy tizenötös. A látottakat tetézte, hogy a támadás végeztével Daigo rögtön visszacsapott, és elindította a továbbra is egypixelnyi életerőn tengődő Ken saját szuperkombóját, a Shippuu Jinraikyakut („a hurrikán villámló lába”). Ezzel Daigo kiütötte Justint, és megnyerte a meccset.
Az egyik szervező összeállított egy rövid felvételt a hihetetlen mérkőzésfordításból és elnevezte Evo Moment #37-nek – azért nevezte így, hogy úgy tűnjön, volt még 36 ehhez hasonló pillanat és így felkeltse a figyelmet az Evo-versenyek iránt. Az Evo Moment #37 kézen-közön terjedni kezdett, aztán a YouTube elindulásakor szélesebb tömeg is megismerte. Mára már bőven százmillió fölött van a nézettsége és az egyik legemlékezetesebb pillanat a videójáték-versenyek (vagy ha úgy tetszik, esportok) történetében. Főleg amióta 2019-ben előkerült egy másik szemszögből készített felvétel is.
A Daigo Parryt az elmúlt húsz évben képkockáról képkockára kielemezték, még egy könyv is született arról, mi minden vezetett ehhez az ikonikus pillanathoz. A Street Fighter III. egy későbbi verziójába hivatalosan is bekerült teljesíthető kihívásként a szenzációs sorozat reprodukálása. Sokan megpróbálták ezt és volt, akinek sikerült is – otthon, sok próbálkozásból, nyugodt körülmények között, nem egy világbajnokság elődöntőjében, hatalmas tét mellett, az ordító közönség gyűrűjében.
Umeharának és Wongnak a dicsőségen kívül reklámszereplést is hozott a Daigo Parry, 2014-ben pedig újra összeültek, hogy egy baráti meccsen megpróbálják ismét összehozni a tíz évvel korábban történteket. Ez részben sikerült is: Ken megint egy pixelre került, Chun Li újra szuperkombóval támadott, Daigo ismét kiparryzte az összes ütést és ellentámadást indított. Viszont Chun Linek ekkor még mindig maradt némi életereje, így végül Justin nyerte a baráti meccset.
Végső soron az Evo Moment #37 a verekedős játékok egész műfajának is jót tett. A másodvonalas Street Fighter III. hirtelen népszerű játék lett, de általánosságban is többen akartak játszani verekedős játékokkal. Az Evo-versenyek egyik szervezője pár éve arról beszélt egy szakportálnak, hogy a Daigo Parry felrázta az egyre kevésbé aktív közösséget és új lendületet adott a műfajnak és a bajnokságoknak egyaránt. Ez a lendület még mindig tart, a tavalyi világbajnokságon az aktuális Street Fighter-döntőt közel 180 ezren nézték online egy időben.
A történet tragikus hőse egyébként nem Justin, aki elveszítette az elődöntőt, hanem a japán Kenji „KO” Obata, aki végül megnyerte a 2004-es Street Fighter III.-bajnokságot, mert a döntőben legyőzte Daigo Umeharát. Ennek ellenére rá ma már nem sokan emlékeznek, a Daigo Parry elhomályosította a győzelmét.
