2024. július 29. – 05:04
Lord George Byron kora egyik legismertebb költője, a nevét mindenki hallhatta legalább akkor, amikor az iskolában Shelley és Keats mellett az angol romantika egyik fő képviselőjeként emlegették. Van azonban az életének egy ennél kevésbé ismert, kevésbé fontos, ám annál szórakoztatóbb epizódja is: amikor egyetemista korában háziállatként tartott egy medvét.
Bizonyára nem ő lett volna az első, aki egy napon felébred, és eszébe jut, hogy milyen jó lenne vásárolni otthonra egy medvét. Itt azonban nem ez történt, Byron az egyetemi szabályok kijátszása érdekében választotta ezt a szokatlan házi kedvencet. 1805-ben ugyanis a cambridge-i Trinity College hallgatója lett, ahol közölték vele, hogy nem viheti magával a campusra a kutyáját, mert a kutyatartást tiltja a szabályzat. Fogd meg a söröm! – gondolta Byron, vagy gondolhatta volna, ha ma élne, mindenesetre annyira bosszantotta a dolog, hogy keresett egy akkora jogi kiskaput, amin pont befért egy medve.
Byron azzal érvelt, hogy bár a szabályzat a kutyatartást tiltja, a medvetartásról egy szót sem szól, így az értelemszerűen tiltva sem lehet. Egészen csodálatos módon ezen az érvelésen az egyetem nem is talált fogást, így Byron fogta a medvéjét, és beköltözött vele Cambridge-be. A fennmaradt források szerint még sétáltatta is a jószágot, láncon vezetgette körbe a campuson.
Maga a medvebeszerzés egyébként könnyebb lehetett, mint ahogy a mai viszonyok alapján gondolnánk. A kedvtelésből végzett medvevadászat ugyanis egészen a 19. század közepi betiltásáig népszerű szabadidős tevékenységnek számított Angliában, és kifejezetten tenyésztették is a medvéket erre a célra, így a századforduló környékén tevékenykedő Byronnak sem volt nehéz hozzájutnia egyhez. A medvetartás logisztikájáról nem szólnak a beszámolók, de mivel egy nemesről volt szó, hatodik Byron báró alighanem birtokában volt a medve fenntartásához szükséges erőforrásoknak.
A legtöbbünk ezen a ponton már jó eséllyel elégedetten dőlne hátra – ha a medve épp meg van kötve –, mondván, a rendszer megleckéztetése kipipálva, a projekt sikeres. Byron azonban még egy lépéssel tovább akart menni: be akarta íratni a medvéjét hallgatóként az egyetemre.
„Van egy új barátom, a legjobb a világon, egy szelíd medve. Amikor idehoztam, megkérdezték tőlem, hogy mit csináljanak vele, és én azt válaszoltam, hogy »kellene neki egy ösztöndíj«”
– írta egy barátjának, Elizabeth Pigotnak 1807-ben. Ez a törekvése azonban már nem bizonyult gyümölcsözőnek, az már nem világos, hogy azért, mert találtak egy ennek tiltására alkalmas pontot a szabályzatban, vagy csak a józan észre hallgattak.
Byron egyébként a medvés kalandján túl is nagy állatbarát volt. A kedvence egy Boatswain nevű újfundlandi volt, ami veszettségben pusztult el 1808-ban. Még egy verset is írt neki Epitaph to a Dog (Sírfelirat egy kutyának) címmel, és a végrendeletében azt kérte, Boatswain mellé temessék el. Az a bizonyos kutya, akit nem vihetett magával Cambridge-be, azonban nem ez volt, hanem egy Smut nevű buldog. Emellett különböző források szerint tartott még macskát, libát, lovat, majmot, pávát, sast, gyöngytyúkot, borzot, rókát, kócsagot, sólymot, darvat, kecskét, varjat, farkast és krokodilt is, bár ezeket már nem az egyetemi szobájában.
(Források: University of Cambridge, Cambridge Seminars College, History Hustle)
