Hongkong egyik alvilági vezetője a filmekben is bűnbandák főnökét alakította

2024. július 15. – 05:01

Hongkong egyik alvilági vezetője a filmekben is bűnbandák főnökét alakította
Michael Wai-Man Chan (jobbra) a Jue Zhao című, 1974-es filmben – Fotó: Archives du 7eme Art / Photo12 via AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Michael Wai-Man Chan a kilencvenes évek hongkongi filmiparának ikonikus harcművésze és színésze volt, számos filmben szerepelt Bruce Lee és Jackie Chan oldalán. Azonban a színészi karrierje előtt már más okból is hírhedt volt, sőt a színészi munkája is saját tapasztalataira épült. Channek nem nagyon eshetett nehezére alvilági karakterek bőrébe bújnia: a filmekben is bűnbandák főnökét alakította, csakúgy, mint a valóságban a filmes munkái előtt, amikor a hongkongi központú, húszezer tagot számláló alvilági bűnszervezet, a triádok között a második legnagyobbnak számító 14K második számú főnöke volt.

Michael Chan, eredeti nevén Chan Y. Man, 1943-ban született Kína Guangdong tartományában. Családja Hongkongba költözött, amikor még kisfiú volt, szegény körülmények között nőtt fel, így már 12 évesen munkába állt, hogy segítsen a családnak. Az utcán is próbált pénzt keresni, és csatlakozott egy ifjúsági bandához, ahol kitanulta a harcművészeteket, ami aztán bűnözői és filmes karrierjében is jól jött még.

Chan 16 évesen otthagyta az iskolát, és egy évvel később már javítótisztként dolgozott egy hongkongi börtönben, három év múlva pedig már a hongkongi kábítószer-ellenes egység tagja volt. Munkája során számos alvilági kapcsolatra tett szert, és már ekkor szoros kapcsolatba került a triádok világával.

Ebben az időben Hongkongban úgy tartották, hogy a rendőrök az igazi gengszterek, a gengszterek pedig az igazi rendőrök. Chant mindkét oldal érdekelte, egyenruhában félemlített meg embereket, üzleteket rabolt ki, de nem a kihágásai, hanem a triádos kapcsolatai miatt rúgták ki végül a rendőrségtől. Ekkor döntött úgy, hogy hivatalosan is csatlakozik a 14K-hoz.

A triádban azonnal belevetette magát a drogkereskedelembe, az éjszakai életbe és a szerencsejátékba, ez volt saját bevallása szerint élete legsötétebb korszaka. Egy ponton már hozzá tartozott a hongkongi Tsim Sha Tsui terület felügyelete, és a ranglétrán egyre feljebb mászva a 14K végrehajtó karját irányító harcosok egyike lett, így legalább ötszáz ember tartozott hozzá a triádon belül.

De Chan sem maradt örökké a sötét oldalon, évekkel később úgy döntött, hogy jobb útra tér, és törvényes célokra használja harci képességeit. A hatvanas évek végén profi harcművészetekre váltott, és a hetvenes évektől kezdve számos versenyt nyert, két kick-box bajnoki címet is bezsebelt. Azzal is híressé vált, hogy 1983-ban élőben közvetítették a tévében, ahogy 39 évesen a World Elite Fighting Competitionön mindössze 35 másodperc alatt kiüti a japán bokszolót, Miroszaki Cujosit (Tsuyoshi Mirosakit).

Ekkoriban figyelt fel Chanra képességei és elősztorija miatt a híres fotós és rendező, Fan Ho. A fotós elintézte, hogy Chan szerepet kapjon a Szerelem és vér című, 1972-es filmben. Ez a film nyitotta meg Chan előtt a szórakoztatóipar kapuit, és onnantól kezdve számtalan színészi lehetőség hullott az ölébe.

Egy másik, alvilágból a színészet felé forduló harcművész, Jimmy Wang Yu történetét jól ismerte Chan, és úgy érezte, hogy benne is megvan a tehetség a filmes karrierhez. Végül valóban elég szép karriert futott be, nyolcvan filmben és számos tévéműsorban szerepelt, és ugyan több műfajban is kipróbálta magát, az akciófilm lett egyértelműen a specialitása. A legtöbb színészi szerepében gengsztert, utcai harcost vagy profi harcművészt alakított, leghíresebb filmjei a Broken Oath, a Gangland Odyssey és a Bloody Brotherhood volt.

Chan eleve olyan filmstúdiókkal (Shaw Brothers, Golden Harvest) dolgozott, amelyek hírhedtek voltak a triádkapcsolataikról. Míg ezek a stúdiók más színészeket sarokba szorítottak a szerződéseikkel, Michael Chan alvilági múltja szabad kezet biztosított neki az iparágban. Szoros kapcsolatot alakított ki olyan hírességekkel, mint Bruce Lee, Chow Yun-fat és Jackie Chan. Az 1982-es, Crimson Street című filmben nyújtott alakításáért a legjobb színésznek járó jelölést is megkapta a Hongkongi Filmfesztiválon.

A jelenleg 81 éves Michael Chan arról is nyíltan beszélt, hogyan épült fel azok után, hogy 79 évesen agytumort állapítottak meg nála. Amikor a betegségéről mesélt, azért hozzátette, valószínűleg a harcművészeti múltja is segített abban, hogy gyorsan felépüljön kemoterápia nélkül.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!