Csak az lehetett bandatag, aki alkoholista volt, erőszakos és hiányzott egy lába

2024. július 7. – 17:26

Másolás

Vágólapra másolva

1899 egy átlagosnak tűnő napján két féllábú ember, Valentine Keating és David Walsh betért Melbourne egyik szállodájába. Leültek a bárba és italt kértek. Ingyen. Nem kaptak, erre a két férfi a mankóival törni-zúzni kezdte a bár berendezését. A csapos rendőrt hívott, de a kiérkező szerv sem tudta megfékezni a tomboló mozgássérülteket, Keating még meg is harapta a rendőrt. Végül a rendőr erősítést hívott, így sikerült letartóztatni a két férfit. Sokat nem számított az intézkedés: az őrizetesek csak pár napig voltak hűvösön, aztán újra szabadon (sőt: szabadlábon) terrorizálhattak egy egész városnegyedet. A bártulajdonosok pedig hamar megtanulták, hogy érdemesebb ingyen italt mérni a mankós rosszéletűeknek.

A 19. század végén és a 20. század elején több bűnbanda is megkeserítette Melbourne lakóinak életét és Ausztrália más nagyvárosaiban is hasonló volt a helyzet. Mind közül a legfurcsább a Crutchy Push néven ismert társaság volt, amibe mozgássérült banditák tömörültek. Ennek tagja volt Walsh és Keating is, utóbbi egy ideig vezette is a kétes hírű csoportot.

Valentine Keating rendőrségi képe – Fotó: Public Record Office Victoria
Valentine Keating rendőrségi képe – Fotó: Public Record Office Victoria

Piperkőc csavargók

Valentine Thomas Keating 1878-ban született a város kínai negyedében, szülei írek voltak, akik a nagy írországi éhínség elől vándoroltak ki Ausztráliába. Keating gyerekkoráról kevés információ maradt fenn, annyi bizonyos, hogy apja alkoholista volt, a fiú pedig éppen betöltötte a tizenegyet, amikor anyját hat hétre börtönbe zárták, amiért zugszeszfőzdét működtetett. Azt sem tudni, hogy Keating eleve fél lábbal született vagy egyik lábát egy baleset, esetleg betegség miatt veszítette el. Az biztos, hogy 12 éves korára már térdből hiányzott a jobb lába.

Ezt rendőrségi iratokból tudjuk, ugyanis ekkor, 1890-ben történt meg először, hogy letartóztatták őt. A fiú garázdaság miatt került bíróság elé, mert arcba vert valakit a mankójával. Pénzbüntetéssel megúszta. A következő évben megint az anyja került börtönbe, ezúttal lopásért. A hatóságoknak feltűnt a gyerek zűrös családi háttere, Keating 14 éves volt, amikor 6 éves öccsével együtt állami gondozásba került. Onnan négy hónap után megszökött, és belevetette magát a larrikin életmódba, 15 évesen pedig csatlakozott a Crutchy Pushhoz.

Az ausztráliai angolban akkortájt larrikinnek nevezték a rossz útra tért fiatalokat. A szót csak körülírni lehet: a larrikin általában csavargó volt, vagy legalábbis szegény családból származó illető, jellemzően férfi (bár női larrikinek is voltak), aki sokat adott a megjelenésére. A larrikinek körében státusszimbólum volt a divatos ruha, beleértve a kalapot és nyakkendőt, közülük sokan bajszot növesztettek és pipáztak, egy időben pedig elterjedt az a szokás is, hogy a larrikinek a cipőjük orrára ragasztották az aktuális barátnőjük fényképét.

A larrikinek gyakran valamilyen utcai banda tagjai voltak, amik olykor hangzatos nevet viseltek. Ilyen banda volt például a Fiztroy-i Gyilkosok, Az Ördögi Tizenhárom és a Koporsómaffia. A bandákat a helyi szlengben gyakran a „push” szóval írták le, így lett Keating választott családjának neve Crutchy Push, amit magyarra talán úgy lehetne fordítani, hogy Mankós Bagázs.

Féllábú zsiványok

A Melbourne északi részén tevékenykedő Crutchy Pusht valamikor a 19. század végén alapította egy George Reginald Hill nevű bűnöző. Három feltétele volt annak, hogy valaki bekerüljön a bandába: 1. szeretnie kellett az erőszakot; 2. szeretnie kellett az alkoholt; 3. hiányoznia kellett egy végtagjának. A Mankós Bagázs eleinte csak féllábúakat vett fel, de később más módon mozgássérültté vált bűnözők is bekerülhettek a csapatba. Egy tagnak például az egyik karja hiányzott, mégis ő osztotta a legkeményebb pofonokat, mert a hiányzó kar oldalán belevarrt egy féltéglát az ingujjába és azt pörgetve indult harcba.

A csúcson húsz és harminc között volt a Crutchy Push létszáma, amivel nem tartozott a legnagyobb bandák közé, viszont hírneve alapján az egyik legvadabb volt. A bandatagok egy részének volt néha alkalmi munkája, de többnyire erőszakos kéregetésből és lopásokból tartották fenn magukat. Folyamatosan járókelőket zaklattak egy kis „adományért”, főleg napnyugta után, de betöréses lopás is volt a bűnlajstromukon. Rendszeresen rontották a hangulatot a város kocsmáiban is, ahol italt kértek, és ha nem kaptak, rombolni kezdték a berendezést. A végső figyelmeztetés általában az volt, hogy valamelyik tag a mankójával lesöpört minden poharat és üveget, ami a bárpulton állt.

Harriet Adderley rendőrségi képe – Fotó: Public Record Office Victoria
Harriet Adderley rendőrségi képe – Fotó: Public Record Office Victoria

A testi fogyatékosság nem nagyon akadályozta a bandatagokat. Mankóikat közelharcban is ügyesen forgatták, általában megpróbálták hasba vagy lágyékon szúrni az ellenfelet, és amikor az összegörnyedt, a mankó vastagabb részével kezdték el ütni, általában fejre célozva. A bandatagok menekülni is gyorsan tudtak, ha hinni lehet Healey közrendőrnek, aki 1898-ban a helyi sajtónak nyilatkozott. Healeyt maga Keating verte meg egy csetepatéban, amikor a rendőr megpróbálta őrizetbe venni. Mire a Healey összeszedte magát, Keating eltűnt. „Elillant, mint egy repülő kenguru – pedig mankókkal ment!” – hüledezett a rendőr.

Ausztráliában a garázdaságért, de akár az életveszélyes sérülések okozásáért is enyhe büntetések jártak akkoriban, ezért ha le is tartóztattak egy bandatagot, pár hét vagy legfeljebb pár hónap börtönnel megúszta tettét. Ez nem volt nagy visszatartó erő, és mivel a Crutchy Push az esetleges szemtanúk megfenyegetéséről is gondoskodott egy-két bevert orral, gyakran nem is volt elegendő bizonyíték a bandatagok ellen. A bárokban az elégedetlen mankósok által okozott kár szinte mindig nagyobb volt, mintha kaptak volna pár italt ingyen, ezért egy idő után több kocsmában a ház vendégeiként kezelték őket, mert az olcsóbb megoldás volt.

A banda élén

Keating hamar megtalálta a helyét a Crutchy Pushban. Rá a szó átvitt értelmében is igaz volt, hogy reggelente bal lábbal kelt fel: szeretett verekedni és szinte minden balhéban részt vett. 1899-ben például letartóztatták, miután egy lovaskocsinak (lovakkal együtt) lába kélt. Még ugyanabban az évben futballhuligánnak állt. Észak-Melbourne csapata a Shinboners volt, ennek drukkoltak a Crutchy Push tagjai is. Amikor a csapatot vendégül látta a szintén melbourne-i Footscray, a bandatagokat nem engedték be a nézőtérre, erre összeverekedtek a rendőrökkel.

1901-ben egy este az akkor 24 éves bandavezér, George Hill berúgott a bantadagokkal, köztük James Walshsal (a már említett David testvére). Persze sok ilyen este volt, az az egy azért volt különleges, mert Walsh azt találta mondani, hogy „bárcsak olyan bajszom lenne, mint neked, megkaparintanám a nődet”. Erre Hill a sarkára állt, véresre verte Walshot, aztán miután helybenhagyta társát, hazatért. Valaki még aznap éjjel álmában betörte Hill fejét. A bandavezéren a kórházban koponyaműtétet hajtottak végre, de nem élte túl a sérülést. A gyanú rögtön Walshra terelődött, akit a rendőrök véres ruhában találtak meg. A férfi bíróság elé került, de végül bizonyíték híján felmentették őt – azt mondta, a ruháján az ő saját vére volt. Sosem derült ki, tényleg ő tette-e el láb alól Hillt.

A gyilkosság után Keating vette át a Crutchy Push vezetését. Ugyanabban az évben gyereke született egy Harriet Adderley nevű – egyébként férjes – nőtől, de a gyerek kilenchetes korában meghalt. Keating onnantól kezdve még durvábban viselkedett és a lapok is egyre többször cikkeztek arról, hogy a mankós banditák mekkora veszélyt jelentenek a társadalomra. A sajtó egyébként szívesen színezte a sokszor tehetetlen rendőrök és a mozgássérült bűnözők sztoriját, olyan visszafogott címekkel emlékeztek meg az újabb ütésváltásokról, mint a „Kripliterror!”

A következő évek a Crutchy Push virágkora volt: nagy lábon éltek, amit akartak, így vagy úgy megszerezték, és ha börtönbe is került egy-egy bandatag, hamar kiszabadult, hogy újra mankókkal keressen bajt. Keating ezekben az években több rendőrt is megvert, de komolyabb büntetés nélkül megúszta a bunyókat.

John Collins rendőrségi képe – Fotó: Public Record Office Victoria
John Collins rendőrségi képe – Fotó: Public Record Office Victoria

1904 végén aztán a bandavezér megütötte a bokáját. Ő, Harriet (aki a banda egyetlen női tagja volt) és egy John Collins nevű bandatag hívatlan vendégként megjelentek egy melbourne-i lakó házában, ahol elkezdték megenni és meginni, amit ott találtak. A ház ura rendőrt hívott, a kiérkező Mulcahey járőrnek pedig nem sok esélye volt békésen rendezni a helyzetet. Keating szinte rögtön rátámadt és „Mankózd meg a seggfejet!” kiáltással harcba hívta Collinst is. Szinte agyonverték a rendőrt, és ebből már komolyabb ügy lett. A tárgyalásig várni kellett, amíg Mulcahey kicsit felépült, tanúvallomásában azt állította, hogy még az előző napokban is a koponyájáról lepattant csontdarabokat szedett ki a fejéből.

Az utolsó botlások

Keatinget és Collinst fejenként öt évre ítélték (Keatingnek ez már a tizedik bírósági ítélete volt), Harriet Adderley egy évet kapott. Mialatt a Crutchy Push vezetője börtönben ült, egészpályás letámadás indult a larrikinek ellen. Victoria szövetségi állam kormányzója már 1901-ben arról beszélt, hogy a Crutchy Pushhoz hasonló bandák ellen határozottabban kell fellépni. 1905-re új törvényeket hoztak, amik többek közt lehetővé tették, hogy a fiatal bandatagokat elvigyék kötelező katonai szolgálatra. Emellett különleges jogokkal felruházott rendőrségi különítményeket hoztak létre. A melbourne-i kommandót Rettenetes Tízesnek nevezték (Terrible Ten), és tömlőből készült korbácsot kaptak azzal az utasítással, hogy sűrűn és durván használják azt a renitens larrikinekkel szemben.

Az új intézkedéseknek köszönhetően a bandákat sikerült térdre kényszeríteni, de a Crutchy Push még talpon volt, amikor Keating szabadult. 1912-ben a Sydney Sun arról írt, hogy szinte a legtöbb bandát felszámolták már, de a Crutchy Push még mindig létezik, meghazudtolva Darwint – merthogy a legselejtesebb csapat élt túl. De a mankós bagázs napjai is meg voltak számlálva és az első világháborúig az ő lábuk alól is kicsúszott a talaj.

De az egykori bandavezér élete a Crutchy Push feloszlása után sem volt eseménytelen. Keating még a börtönben megnövelte kicsit a büntetését, amiért engedély nélkül készített két vécékefét. Miután szabadult, az egykori családi bizniszt élesztette újra: zugivót üzemeltetett. Ezzel olykor lebukott, így a következő években kétszer fél évre megint börtönbe került. Aztán 1925-ben újra bíróság elé kellett állnia lopásért, két évvel később pedig két hét elzárást kapott ittas vezetésért. Amikor egy rendőr igazoltatta, véres ruhában ült a kormánynál, amire nem adott magyarázatot. Ezt a titkát – és valószínűleg még sok larrikinként elkövetett aljasságot – a sírba vitte, amikor 1930-ban meghalt tuberkulózisban.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!