Szun Kaj hetente egyszer felhívja az anyját. Mesél neki a munkahelyi stresszről, a középkorúsággal járó problémákról és sok minden másról is, amit sokszor még a feleségével sem oszt meg. Az anyja időnként válaszol, bólogat, de többnyire csak meghallgatja. A nő öt évvel ezelőtt meghalt, és az a valaki, akivel Szun beszélget, valójában nem is ember, hanem egy digitális másolat, amit ő maga készíttetett.
A program képes alapvető társalgásra, és már évek óta így kommunikálnak egymással. Miután a nő 2019-ben betegségben hirtelen meghalt, Szun szerette volna megtalálni a módját, hogy ha már az anyját nem is, a kapcsolatukat életben tartsa. Ezért a Silicon Intelligence csapatához fordult, a kínai Nankingban működő, mesterséges intelligenciával foglalkozó vállalathoz, amelynek 2017-ben maga is társalapítója volt. Bár a cég leginkább a hanggenerálásra koncentrál, a fejlesztők négy hónapnyi kutatás után, a Szun által megadott képekből és videókból, illetve más adatokból létrehoztak egy avatárt. Ezután a telefonján lévő alkalmazáson keresztül láthatta anyja digitális változatát, akivel már beszélgethetett is.
„Nem tűnt túl természetesnek, de azért mégiscsak azokat a szavakat hallottam az ő hangján keresztül, amiket gyakran ismételgetett:
»Ettél már?«”
– emlékszik vissza Sun az első interakcióra.
A „digitalizált emberek” (virtuális avatárok) piaca 2024-ben várhatóan eléri a 27,3 milliárd dollárt, ami nagyjából 10 115 milliárd forintnak felel meg. A jövőre vonatkozó előrejelzések szerint ez a piac jelentős növekedés előtt áll, és 2031-re elérheti a 440,3 milliárd dollárt, azaz körülbelül 163 ezer milliárd forintot. Ezzel együtt pedig a halottak virtuális feltámasztására épülő iparág is növekedni kezdett, leginkább az ázsiai országokban.
Ez főként annak köszönhető, hogy a pörgős városi élet és az extrém munkaorientáltság (ami például Japánra nagyon jellemző) gyakran magányossá teszi az embereket és gyengévé a közösségi kapcsolatokat. A virtuális feltámasztás lehetőséget nyújt a gyászolóknak, hogy kapcsolatban maradjanak a halottaikkal, ami különösen hatékony módszernek tűnik egy olyan társadalomban, ahol a közvetlen érzelmi kifejezés kevésbé elfogadott.
Így, hogy egy ilyen sebesen növekvő piacról van szó, már számos erkölcsi dilemmáról is érdemes beszélni. Kezdjük ott, hogy a halott személyek nem tudnak beleegyezni a virtuális feltámasztásukba. Kérdés, hogy etikus-e az ő beleegyezésük nélkül ezt megtenni és helyettük eldönteni, ki jogosult határozni a sorsukról a haláluk után. Adatvédelmi kérdések is felmerülhetnek, mivel az avatár létrehozásához a halott személyes adatait és életének digitális nyomait is felhasználják. Az is kérdés, hogy az így létrehozott digitális személyiség és a róla keletkező emlékek vajon mennyire lesznek autentikusak. Lehet, hogy a digitális rekonstrukció torzíthatja vagy manipulálhatja a halott személy emlékét? Arról nem is beszélve, hogy mindez a gyászfeldolgozás folyamatát is átalakítja.
A Silicon Intelligence néhány száz és néhány ezer dollár közötti áron kínálja replikációs szolgáltatásait. Az alapcsomag egy alkalmazásban elérhető, interaktív avatárt tartalmaz, míg a prémium szolgáltatás több testreszabást és személyes preferenciát figyelembe véve alkotja meg a meghalt szerettünk digitális klónját.
A Black Mirror Mindjárt jövök című epizódjának példája arra késztet, hogy elgondolkodjunk: talán nincs is olyan messze az az idő, amikor ezek a felületek nemcsak digitálisan, hanem a térben is megjelenjenek. Habár a mai technológia még nem ért el idáig, már láttunk példákat holografikus formában fellépő halott világsztárok koncertjére (volt ilyesmi már Magyarországon is), így a további fizikai kiterjesztések sem tűnnek már olyan elképzelhetetlennek.
A Silicone Intelligence-en kívül legalább még egy maroknyi kínai vállalat is fejleszt ugyanilyen technológiát, ami arra utal, hogy igény bőven van erre az újításra. A kérdés az, hogy meddig terjedhetnek ezek az igények, és hol kell meghúznunk a lélektani és morális határvonalat.
(Források: MIT Technology Review, Data Intelo, Xinhua, Global Times, Next Shark)