Mai szemlélettel borzasztó nehéz elképzelni, mi játszódhatott le 1968. június ötödikén a nápolyi stadionban, amikor az ott lévő 70 ezer néző arra várt, hogy eldőljön, ott lesz-e a csapatuk a római Eb-döntőben. Énekeltek? Fütyültek? Lélegzet-visszafojtva és fegyelmezetten ültek, amíg győztes születik? A Népsport tudósítása szerint tíz percig tartott a nyilvánosságtól elzárt ceremónia, addig az olaszok elsősorban fogadásokat kötöttek, fogadalmakat tettek, aztán őrült petárdázásba kezdtek, és örömtüzeket gyújtottak, amikor kiderült, hogy nekik kedvezett a szerencse.
De haladjunk tényszerűen. Olaszország Európa-bajnoki elődöntőt játszott a Szovjetunióval, és a meccs nagyon szerencsétlenül kezdődött számukra: az ötödik percben megsérült a hazaiak egyik legjobbja, Gianni Rivera. Mivel a csereszabályt ekkor még nem vezették be (az 1970-es vb-n lehetett először cserélni), ezért lényegében tíz emberrel játszottak majdnem 120 percet. Önfeláldozóan védekeztek, a mezőny legjobbja az olasz kapus, Dino Zoff volt. Olykor úgy támadott a szovjet csapat, hogy szinte felbillent a pálya, de a legnagyobb helyzeteket sem tudták értékesíteni. Sem a rendes játékidőben, sem a hosszabbításban nem sikerült gólt rúgnia egyik csapatnak sem. A döntetlen után a csapatok úgy mentek be az öltözőbe, hogy nem volt továbbjutó, mivel 1968-ban még nem vezették a tizenegyespárbajt, megismételt meccsre pedig nem volt idő, mert június nyolcadikára a római stadionba már kiírták a döntő napját, és rég eladták a jegyeket.
A kamera nem vehetett semmit az eseményekből onnantól kezdve, hogy a csapatok elhagyták a pályát, ezért nehéz rekonstruálni pontosan, hogyan zajlottak az események, pláne ennyi év távlatából.
Egy biztos, a szabályok azt diktálták, hogy pénzfeldobás dönt, és a nyugatnémet játékvezetőre, Kurt Tschenschserre várt a feladat, hogy az érmét feldobja a két csapatkapitány jelenlétében, mintha csak egyszerűen a középkezdéshez készülődnének a csapatok. Az olaszokat Giacinto Fachetti képviselte, a szovjeteket Albert Seszternyov. A spanyol Agustin Pujol ügyelt a sorsolás szabályszerűségére, ő volt az UEFA képviselője, és egyen az egész torna főnöke. A szovjet rádió riportere, Nyikolaj Ozerov mintha megérezte volna, hogy ez lesz a meccs végkifejlete, mert már az elején rákérdezett, hány kamerával közvetítenek, mire azt a választ kapta, hogy néggyel. Erre azt mondta, kellene egy ötödik is, abba a helyiségbe, ami a sorsolásnak van fenntartva. Akkor csak mosolyogtak a javaslatán, de nemsokára kiderült, Ozerov a jövőbe látott.
A bírók öltözőjét jelölték ki a kivételes téttel bíró sorsolás helyszínének, ahová az olasz tévétársaságot sem engedték be, így csak a visszaemlékezésekből tudjuk, mi történt. Már a pénzérme kiválasztása sem volt egyszerű: az olaszok nem fogadták el, hogy rubelt dobjon fel a játékvezető, a szovjetek abba nem mentek bele, hogy olasz líra legyen az érme, ami eldönti a továbbjutást.
Így lett egy holland gulden, amit Tschenscher feldobott, de ahogy leesett a kőre, begurult a zuhanyzó rácsai alá, így érvénytelennek minősítették a próbálkozást. Az egyik partjelző a meccsen egyébként a magyar Zsolt István volt, aki a sorsoláson is ott volt, és később elmondta, hogy kíváncsiságból megkereste az érmét a második sorsolás után, és az ő állítása szerint a fej oldalon állt, ami a szovjetek számára lett volna nyerő.
A második kísérletnél már az is ellentmondásos, hogy egyáltalán milyen pénzérmét dobott fel Tschenscher. Fachetti egy francia tízfrankosra esküszik, és azt mondta, hogy a második választásnál ő az írást gondolta jónak. Tschenscher feldobta, és a tízes szám került felülre, a fej pedig alulra.
Amikor észlelte, hogy élete legnagyobb téttel bíró szerencsejátékos szituációján jól döntött, Fachetti üvöltve rohant ki az öltözőből, a társai is ekkor értesülhettek arról, hogy megnyerte a fej vagy írás játékot. Az addig várakozó nézők azt láthatták, hogy a kőkemény balhátvéd Fachetti ujjongva rohan ki a pályára, és akkor már ők is tudhatták, hogy készülhetnek a döntőre.
A döntő egyébként megint döntetlent hozott a hosszabbítás után is (1–1), de akkor viszont már nem volt időkényszer, így megismételték a meccset, és azon az olaszok 2–0-ra megverték a jugoszlávokat, megnyerve az egész tornát. Amin amúgy a magyar csapat is ott volt, a szovjet válogatott ütötte el a legjobb négy közé jutástól.
