2016-ban tényleg találtak egy szörnyet a Loch Ness tóban

2024. május 15. – 04:50

2016-ban tényleg találtak egy szörnyet a Loch Ness tóban
Wally Veevers kollégája, Tom Davies dolgozik a Sherlock-film szörnyének fején 1969-ben – Fotó: Ian Tyas/Keystone Features/Getty Images

Másolás

Vágólapra másolva

2016 áprilisában a Loch Ness Project vezetője, Adrian Shine azt csinálta, amit addigra már évtizedek óta: a Loch Ness híres szörnyét, Nessie-t kereste. Abban a hónapban egy norvég vízi drón is a segítségére volt, amit a Kongsberg Maritime cég készített. Shine és segítői végigpásztázták a tavat a képalkotó szonárral felszerelt drónnal, és az egyik felvételen találtak egy érdekes képződményt a tó fenekén. Pont úgy nézett ki, mint egy hosszú nyakú szörny torzója, és később kiderült, hogy az is volt. Shine-ék egy filmforgatás egykori kellékére, egy szörnymodellre akadtak rá.

A kellékszörny a Sherlock Holmes magánélete című, 1970-ben bemutatott filmhez készült. Nem kispályások dolgoztak ezen a mozin: a rendezője Billy Wilder volt, aki korábban olyan, Oscar-jelölésekkel alaposan megszórt filmeket rendezett, mint A vád tanúja, a Van, aki forrón szereti vagy a Legénylakás. A címszereplőt a később színészi pályafutásáért lovaggá ütött Robert Stephens játszotta, Sherlock Holmes testvérét, Mycroftot pedig Christopher Lee. A zeneszerzéssel a magyar származású Rózsa Miklóst bízták meg, aki korábban három Oscart is nyert (egyebek közt a Ben-Hur-ért). A fő trükkmester pedig Wally Veevers volt, aki korábban például a 2001: Űrodüsszeia vizuális effektusain dolgozott. A Loch Ness-i szörny mását neki kellett megalkotnia. A film érintett jeleneteit Wilder Skóciában tervezte leforgatni, a nevezetes tónál.

Ha a Nessie hazatér forgott volna, még érthető lenne, de hogy jön a szörny egy Sherlock Holmes-sztoriba? Úgy, hogy Billy Wilder otthonos terepe a vígjáték volt, és a Sherlock Holmes magánélete is Conan Doyle nyomozójának könnyed, addig nem ismert (vagy inkább addig nem létező) oldalát mutatta meg. Így sok minden belefért a filmbe a törpéktől a szerzetesekig, sőt akár az is, hogy – spoiler! – a háttérben Mycroft Holmes kavarja a szálakat egy modern tengeralattjáró körül zajló kémjátszmában. A tengeralattjárót pedig hol máshol lehetne tesztelni, mint a Loch Ness tóban, szörnynek álcázva? (Spoiler #2: a film végén Viktória királynő személyesen rendeli el a szörny megsemmisítését, annyira nem tetszik neki ez a fajta hadviselés.) A Benedict Cumberbatch főszereplésével a 2010-es években készült Sherlock-sorozat alkotói, Steven Moffat és Mark Gatiss egyébként a Sherlock Holmes magánéletét nevezték meg egyik fő inspirációjuknak.

Az elsüllyedt modell – Fotó: Kongsberg Maritime
Az elsüllyedt modell – Fotó: Kongsberg Maritime

De vissza 1969-be, a forgatás évébe. Veevers kitett magáért: a korábbi Nessie-észlelésekhez valamennyire igazodva épített egy kilencméteres modellt, amire egy hosszú nyak mellett két púpot is tervezett. Wildernek viszont nem tetszettek a púpok, ezért leszedette őket, bár Veevers figyelmeztette arra, hogy ez drasztikusan befolyásolhatja a modell úszóképességét. Így is történt: a mű-Nessie egy vontatás közben elsüllyedt a tóban, amiről a nevét kapta. Állítólag Wilder maga vigasztalgatta Veeverst, aki szomorúan végignézte, ahogy műve eltűnik a mélyben. Ezután a rendező – aki a film egyik producere is volt – kitalálta, hogy tulajdonképpen nem is kell eredeti helyszínen forgatni, jó lesz egy stúdió is, nagy medencével. A filmbe került közeli tavi jelenetek tehát stúdióban készültek, a forgatáshoz pedig Veevers gyártott még egy szörnyet, de már csak a nyak- és a fejrészt.

Az eredeti modell pedig évtizedekig hevert a tó mélyén, amíg Shine-ék 2016-ban rá nem akadtak 180 méteres mélységben. Az Odin egyik hírvivő hollója után Munin névre keresztelt vízi drón felvételén jól látszott a modell formája, a mérete és a helyszín alapján pedig teljes biztonsággal ki lehetett jelenteni, hogy a Sherlock-film pórul járt kellékét találták meg. Mivel túl mélyen volt, ott is hagyták. A drón talált még egy nyolcméteres elsüllyedt hajót is, megcáfolta viszont a „Nessie-árok” létezését, ami a feltételezések szerint a szörny búvóhelye lenne.

A modell a drón szonárképén – Fotó: Kongsberg Maritime
A modell a drón szonárképén – Fotó: Kongsberg Maritime

Shine és követői máig folytatják expedíciójukat, helyi kormányzati támogatással. Az állami pénz nem meglepő, a Nessie köré épült turizmus évente közel százmillió dollárral gazdagítja Skóciát. Még úgy is, hogy a szörny létezését igazoló meggyőző bizonyíték sosem született még, a róla készült fotók nagy részéről viszont már kiderült, hogy hamisítványok. Shine nem is hisz a szörny létezésében, de azt gondolja, valami jelenség mégiscsak lehet, amit már közel ezer szemtanú nézett Nessie-nek, ezt próbálja megtalálni.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!