A Google Térkép segített megoldani egy eltűnt nő esetét

2024. május 7. – 04:45

A Google Térkép segített megoldani egy eltűnt nő esetét
Paulette Landrieux a Google utcaképén – Forrás: Google Maps

Másolás

Vágólapra másolva

Paulette Landrieux 2020. november 2-án, kora délután tűnt el a belgiumi Andenne-ben található otthonából. A 83 éves nőről feltételezte a hatóság, hogy nem juthatott messzire, és azt gyanították, hogy a Maas folyóba eshetett. A rendőrség jelentős erőforrásokat vetett be a kereséshez, hőkamerával felszerelt helikopterrel és nyomkövető kutyákkal is a nyomába eredtek. A kereséshez a lakosság segítségét is kérték: a személyleírásban az szerepelt, hogy a nőnek középhosszú ősz haja van, és eltűnésekor szemüveget, fekete nadrágot, kék kabátot és barna cipőt viselt.

A keresés nem járt sikerrel, és az ügyészség 2022 októberében már le akarta zárni az ügyet, de egy nyomozó úgy döntött, hogy még egyszer, utoljára ránéz a Google Térkép utcaképéhez készült fényképekre. A cél az volt, hogy rekonstruálni tudja a nő lépéseit, hátha van bármi nyomuk az utcaképen. És Paulette Landrieux valóban ott volt: a Google kamerás autója ugyanis pontosan akkor haladt el a környéken, amikor Landrieux elindult a szomszéd háza felé.

A rendőrök azonnal a helyszínre siettek, és meg is találták Landrieux holttestét a szomszéd kertjében található töltésen, a Maas mellett. Valószínűleg elesett, és nem tudott felállni többet.

Az eset több kérdést is felvetett, a rendőrség például furcsállta, hogy a szomszéd nem vette észre a holttestet. Ha két évig nem jutott is el a kertje végében található töltésre, a bomló test szagának el kellett volna árulnia, hogy valami nem stimmel a környéken. Sokan feltették azt a kérdést is, a rendőrség hogy nem találta meg Landrieux-t sem a hőkamerás helikopterrel, sem a kutyákkal. A kérdések máig megválaszolatlanok.

Ez nem az első eset egyébként, hogy a Google Térkép utcaképe segített megtalálni egy holttestet. William Moldt Floridában tűnt el 1997. november 7-én. A 40 éves férfi egy éjszakai szórakozóhelyről indult el, de sosem ért haza. A rendőrség eltűntnek nyilvánította, megindította a nyomozást, de 22 évig nem sikerült megtalálni.

2019 augusztusában aztán a rendőrség bejelentést kapott egy autóról, amit Wellingtonban találtak meg egy tóban. A nyomozók egy férfi maradványait találták meg a járműben, kiderült, hogy a csontok Moldthoz tartoztak.

Aki a bejelentést tette, korábban a környéken élt, és Google Térképen pásztázta az ismerős helyszíneket. A férfinak feltűnt, hogy a műholdas képen egy autó körvonala látszik a tóban, felvette a kapcsolatot egy helyi lakossal, aki drónnal kiment a tóhoz, és megerősítette, amit a Google képein láttak.

Az Egyesült Államok fel nem derített bűneseteit tartalmazó adatbázis szerint az autó 2007 óta látszott a Google felvételein, de 2019-ig senki nem vette észre, vagy nem tulajdonított neki különösebb jelentőséget. A Palm Beach megyei seriffhivatal illetékese azt mondta a BBC-nek, hogy Moldt feltehetően elvesztette az uralmat a járműve felett, és a tóba hajtott. Azt is megjegyezték, hogy az eltűnésével kapcsolatos nyomozás idején a vízszint még sokkal magasabb volt, így az autót sem lehetett látni. 2007 környékén aztán csökkent annyira, hogy az autó a műholdas felvételeken is láthatóvá vált.

Több olyan eset is történt korábban, amikor emberek úgy gondolták, sikerült holttesteket felfedezniük a Google Térképen. 2013-ban elkezdett terjedni az interneten egy műholdas fotó, amelyen mintha egy holttestet próbálnának eltüntetni egy tóban, a képen úgy tűnik, hogy a stég csupa vér. A Snopes nyomozása szerint szerint azonban valószínűleg egy kutya fürdött a tóban (a képre ráközelítve egy barna, nagy testű ebnek tűnik), a „vér” pedig csak víz, amit az állat vitt fel a stégre, miközben a vízbe ugrált.

2023-ban amatőr Google-nyomozók egy biciklist találtak, aki egy bebugyolált holttestnek tűnő valamit tol a Google utcaképfotóin. Páran vérfoltokat is felfedezni véltek a feltételezett holttest lábánál. Bár a képek tényleg elég beszédesek, valószínűbbnek látszik, hogy a holttestnek látszó tárgy tulajdonképpen egy sátor, csak elég szerencsétlenül van összecsomagolva.

(Sudinfo, L’Avenir, BFM Tech & Co, Nieuwsblad, BBC, Snopes, New York Post)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!