A sport világából mindenkinek ismerős lehet a szimpatikus lúzer fogalma, amikor egy csapat vagy egy versenyző elég bénácska, de mindig becsülettel küzd, belead apait-anyait, és végül veszít. Emlékezhetünk még a brit síugróra, Eddie-re, a sasra (ha máshonnan nem, hát a remek filmből), aki tök utolsó lett a téli olimpián, és a közönség minden ugrása után megünnepelte, hogy nem törte össze magát. Vagy ott van az egyik legnépszerűbb amerikai baseballcsapat, a Chicago Cubs, ami az 1907–1908-as dupla bajnoki címe után 108 éven keresztül nem tudott újra bajnokságot nyerni.
Az ember azt gondolná, hogy a szimpatikus lúzerség a politika világában nem értelmezhető, elvégre a választások mindig a szimpátiáról szólnak, szóval egy politikus vagy szimpatikus, vagy vesztes, de a kettő egyszerre nem megy. Kivéve, amikor mégis igen. K. Padmarajan 1988-ban, 29 évesen indult először választáson, szülővárosában, az indiai Metturban (ez egy 50 ezres kisváros, indiai mércével mérve inkább egy nagyobb falu). Nem nyert, de maga a választás, a szavazás, a demokrácia ünnepe megérintett benne valamit, így attól kezdve minden választáson elindult, amire jogosult volt. Nekifutott hat indiai elnökválasztásnak, megpróbált bejutni a parlament alsó- és felsőházába, elindult változatos helyi, városi és szövetségi állami választásokon, összesen 238-on, és egyetlenegyet sem sikerült megnyernie.
Fura hobbi, gondolhatnánk, és akár az a gyanú is megfogalmazódhat, hogy a magyar kamupártbizniszhez hasonló kavarás lehet a hátterében. De nem: Indiában állami támogatás helyett a választáson induló jelölteknek a szándékaik komolyságát bizonyítandó, egy kisebb összeget kell letétbe helyezniük, amit csak akkor kapnak vissza, ha legalább a szavazatok 16 százalékát megkapták. Mivel ez nem szokott sikerülni, a hobbija már több millió rúpiába került neki. Padmarajan egyébként civilben a saját autógumis műhelyét vezeti, és homeopátiás gyógyítóként is működik, ebből finanszírozza a nem túl sikeres politikusi karrierjét.
Padmarajan példátlan vereségi szériájának a titka az, hogy nem is akar nyerni. Nem áll be egyetlen pártba sem, mindig függetlenként indul, nem kampányol, nem tart gyűléseket, és amikor az emberek kérdezik, azt tanácsolja nekik, ne szavazzanak rá. A győzelem helyett csupán a részvétel a célja, azt mondja, számára ez a demokrácia szimbóluma, hogy bárki elindulhat a versenyben. Mindezek ellenére a 2011-es Tamil Nadu-i állami választáson például 6273 szavazatot kapott, így tíz jelölt közül a harmadik helyre futott be, 3,7 százalékos eredménnyel. Ez nem tűnik túl soknak, de potenciálisan ő volt a mérleg nyelve: a választást 2600 szavazatnyi különbséggel nyerte meg a Desiya Murpokku Dravida Kazhagam párt jelöltje a Pattali Makkal Katchi párt delegáltjával szemben. Pedig utóbbinak a hivatalos zászlaja pont úgy néz ki, mintha a román zászlóra rátennének egy érett mangót.
Padmarajan most éppen a legújabb, várhatóan vesztes választására készül, pontosabban éppen hogy nem készül, hiszen a nem készülés maga a stratégiája. Mindenesetre a 239. megméretése az idei indiai általános választás lesz, ami április 19-től 44 napon át fog tartani, 960 millió választásra jogosult állampolgárral, és várhatóan a harmadik miniszterelnöki ciklusára készülő Narendra Modi fölényes győzelmével zárul majd.
