Steve Jobs és az apja többször találkoztak, amikor még nem tudták, hogy rokonok – utána soha

2024. április 6. – 18:23

Steve Jobs és az apja többször találkoztak, amikor még nem tudták, hogy rokonok – utána soha
Steve Jobs 2008 júniusában – Fotó: Ryan Anson / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Steve Jobs hatása a techiparra vitathatatlan, akár forradalmi újdonságokat a piacra bevezető zseniként tekint rá az ember, akár ügyes vállalkozóként, aki mások ötleteit csomagolta újra jól, hogy aztán túlárazott termékekkel a világ egyik legértékesebb cégévé tegye az Apple-t. Jobs személyiségének megítélése sem fekete-fehér, egyesek tahónak tartották, mások az üzleti életben könyörtelen, de amúgy kedves fickónak. Abban talán mindenki kiegyezik, hogy nem volt könnyű eset, amit életrajzírója, Walter Isaacson a gyerekkorára vezet vissza. És amit jól mutat az is, hogy milyen volt Jobs viszonya a biológiai apjával.

Az apa, Abdulfattah Jandali a szíriai Homszban született tehetős családba, később kivándorolt Amerikába, ahol a Wisconsini Egyetemen tanult tovább. Ott ismerkedett meg Joanne Schieble-lel, aki a barátnője lett, majd a férfi 1954-ben teherbe ejtette őt. Mindketten 23 évesek voltak ekkor, de Schieble konzervatív apja hallani sem akart arról, hogy lánya egy szírhez menjen feleségül, és kitagadással fenyegette meg őt. Ezért a fiatalok nem házasodtak össze, és a gyerekről is lemondtak. Az abortusz Schieble családjában nem jöhetett szóba, ezért örökbe adták az 1955-ben megszületett fiút, aki egy középosztálybeli házaspárhoz, Paul Jobshoz és feleségéhez, Clarához került.

Pár hónappal az örökbefogadás után Schieble apja meghalt. Ekkor már semmi nem akadályozta meg, hogy Jandali és barátnője összeházasodjanak, az esküvő után pedig született egy második gyerekük, Mona. Jandali visszaemlékezése szerint sokat beszélgettek arról, mi lehet örökbe adott fiukkal. Néhány év múlva elváltak, majd Schieble újra férjhez ment, és lánya felvette a mostohaapa nevét, Mona Simpsonként élt tovább.

Steve Jobs sajátjaként szerette az örökbefogadó szüleit, bár már kisgyerekkorában megtudta tőlük, hogy nem vér szerinti fiuk. 31 éves koráig nem is érdekelték a biológiai szülei. 1986-ban azonban Clara Jobs rákos lett, és halála előtt sokat beszélgetett fiával az örökbefogadásáról. Ez Jobsot arra ösztönözze, hogy kinyomozza, ki volt az anyja, ami Schieble volt szülészorvosa segítségével végül sikerült. Miután Clara Jobs meghalt, Steve felkereste a biológiai anyját és a testvérét. Schieble-t érzelmi sokként érte a találkozás. Sokszor bocsánatot kért fiától, amiért örökbe adta őt, és azt mondta, csak családi nyomásra írta alá az adoptálási papírokat. Onnantól kezdve Jobs és anyja tartották a kapcsolatot, néha együtt is karácsonyoztak.

Amikor megtörtént a találkozás, Jobs már ismert és sikeres techipari vállalkozónak számított, de Schieble-nek persze fogalma sem volt arról, hogy Steve Jobs az ő gyereke. Ahogy erről nem tudott Jandali sem, és Steve arra kérte az anyját, hogy ez maradjon is így. Nem akart találkozni a biológiai apjával, mert tartott attól, hogy Jandali esetleg visszaél azzal, hogy fia vagyonos és híres ember lett. Illetve talán más is volt a háttérben, mert mint később egy interjúban elmondta:

„Megtudtam róla egy keveset, de nem tetszett, amit megtudtam.”

Mona Simpson viszont felkereste a biológiai apját, és megismerkedett Jandalival. A testvéréről egy szót sem mondott neki, de egyik találkozásukon Jandali megemlítette a nevét. Éppen arról beszélt a lányának, hogy egy időben egy mediterrán éttermet üzemeltetett San José mellett, ahol a techvilág több ismert alakja ebédelt. „Steve Jobs is sokszor járt ott, aranyos ember volt, és nagy borravalókat hagyott” – mondta az apja Monának.

A lány elmesélte ezt Jobsnak, aki megerősítette a sztorit. Emlékezett az étteremre, emlékezett a kopaszodó szír tulajdonosra, akivel többször találkozott az étteremben, és kezet is fogott vele. De a férfi ezután sem akart találkozni az apjával, Mona Simpson pedig tiszteletben tartotta a kérését. Jandali viszont 2006-ban egy blogbejegyzésből mégis tudomást szerzett arról, hogy Steve Jobs a fia.

Mona Simpson 1987-ben – Fotó: Susan Wood / Getty Images
Mona Simpson 1987-ben – Fotó: Susan Wood / Getty Images

Ekkor ő is úgy döntött, hogy nem keresi fel a fiát. 2011-ben, nem sokkal Jobs halála előtt Jandali elmondta az okot a New York Postnak: „Reménykedem, hogy felveszi velem a kapcsolatot, mielőtt túl késő lenne. Steve-nek kell megtennie az első lépést, mert az én szír büszkeségem ezt nem engedi. Nem akarom, hogy azt higgye, a vagyonára pályázom.” Jobs azonban nem kereste az apját, így az a furcsa helyzet állt elő, hogy amíg nem tudtak az apa-fiú kapcsolatról, többször is találkoztak, de utána már sohasem.

Az alma nem esik messze a fájától: Jobs élete során hasonló dilemma elé került, mint az apja. Ő is 23 éves volt, amikor barátnője, Chrisann Brennan terhes lett. 1978-ban megszületett lányuk, Lisa, de Jobs tagadta, hogy a lány az ő gyereke lenne. Amikor Lisa kétéves lett, egy DNS-teszt megerősítette, hogy Jobs az apa, de a férfinak ezután is kétségei voltak. Abba mindenesetre belement, hogy havi 500 dollárral támogassa a lányt nevelő Brennant. Ez abban az időben történt, amikor Jobs éppen milliomossá vált, de ő a gyerekétől akkor csak egy dolgot akart: a nevét. Az Apple akkor fejlesztés alatt levő gépét ugyanis Lisának nevezte el.

1986-ban aztán Jobs megenyhült, sőt többször is bocsánatot kért Brennantől a korábbi viselkedéséért. Amikor Lisa kilencéves lett, Jobs belement abba, hogy Lisa Brennan-Jobsra változtassák a nevét, és onnantól kezdve részt vett a lány nevelésében, még akkor is, amikor 1989-ben megismerkedett későbbi feleségével, Laurene Powell-lel, akivel aztán három közös gyerekük lett.

Brennan a memoárjában Mona Simpsonnak tudta be a Jobs viselkedésében beálló változást. A férfi akkortájt került szorosabb kapcsolatba a testvérével, aki szeretett volna segíteni abban, hogy apa-lánya viszony alakulhasson ki Lisa és a férfi között. Ez végül csak részben sikerült – Lisa későbbi könyvében „udvariassággal vegyes kegyetlenségnek” írta le a viszonyukat –, de Jobs így is közelebb került a lányához, mint az apja hozzá. Mielőtt meghalt, még bocsánatot kért a lányától, amiért nem törődött vele eleget.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!