1988. június 11. szerencsétlen nap volt Stevie Wondernek. A világsztárnak más ismert zenészek mellett a londoni Wembley Stadionban kellett volna fellépnie egy szuperkoncerten. Meglepetésvendég volt, mert az utolsó pillanatig nem volt biztos, hogy ráér. De végül elrepült Angliába, a szervezők pedig találtak neki 25 percnyi műsoridőt, rögtön a UB40 után. Miután azonban a UB40 levonult, nem Wonder ment a színpadra, mert a zenész komoly technikai malőrrel szembesült – és ez nagyon jól jött az akkor még világszerte nemigen ismert Tracy Chapmannek.
Mialatt a UB40 játszott, Wonder és zenészei egy oldalszínpadon beálltak, és ekkor derült ki, hogy hiányzik egy merevlemez. Stevie Wonder akkor szinklavierrel készült a koncertre, ami egy korai digitális hangrendszer volt, szintetizátorral, számítógépes egységgel, mintavételezővel. A rendszer része volt egy merevlemez is, amire zenemintákat lehetett elmenteni. Wonder a 25 perces fellépésre előre felvett egy csomó zenét, és az ezeket tároló merevlemezt egyszerűen nem találták. A zenész úgy gondolta, ilyen fontos tartozék nélkül nem tud fellépni, és a helyzet miatt feldúltan, könnyezve távozott a kíséretével együtt.
A szervezőknek rögtönözniük kellett, mert a színpadon már ment egy átvezető prózai blokk (Richard Gere beszéde, majd Whoopi Goldberg stand upja), és utána valakinek zenélnie kellett. Tracy Chapman a közelben volt, mert korábban ő is fellépett a koncerten, a szervezők pedig gyorsan megbeszélték vele, hogy visszamegy a színpadra, és elénekel még pár dalt. Az énekesnő egyszerű fekete pólóban, egy szál gitárral odasétált a mikrofonhoz, kis bizonytalansággal a hangjában belekezdett a Fast Carba, a stadiont megtöltő 80 ezres tömeg pedig kicsit elcsendesedett.
A koncertet Nelson Mandela 70. születésnapjának megünneplésére rendezték, és egyszersmind tiltakozás volt az apartheid ellen. A dél-afrikai polgárjogi aktivista akkor már 24 éve börtönben raboskodott, és a világ közvéleménye egyre hangosabban követelte a szabadon bocsátását (1990-ben aztán szabadult is). Amikor Chapman először lépett a színpadra, az apropóhoz passzoló dalokat énekelt: a háborúellenes Why?-t, a társadalmi változást ígérő Talkin’ Bout Revolutiont és a mindennapok problémái iránt érzéketlen rendőrökről szóló Behind the Wallt. Amikor viszont be kellett ugrania Wonder helyett, ő is rögtönzött, és elénekelte azt a dalt, ami azóta is a legismertebb szerzeménye.
A Fast Car elégikus folk-rock ballada, aminek fő erőssége a történetmesélő szöveg. Ebben Chapman empatikusan szól a szegényekről és azokról, akik hiába próbálnak kitörni az alsó társadalmi rétegekből. A főhős egy fiatal lány, aki otthagyja az iskolát, hogy alkoholista apján segítsen, dolgozik egyik munkahelyen a másik után. A remény élteti, hogy a kedvese egyszer majd elviszi máshova a gyors autójával, és új életet kezdenek. De ez nem történik meg, mert a kedvese is arra az útra lép, amin a lány apja járt, és a remény lassan kialszik, hogy ki lehet törni ebből a nyomasztó spirálból.
Ezt a szomorú dalt nemcsak a Wembley-ben összegyűlt 80 ezer néző hallhatta, hanem az a 600 millió tévénéző is, akik a szuperkoncert élő közvetítését követték világszerte. Chapman karrierje gyakorlatilag másnap kilőtt. Az énekes 24 éves volt akkor (csak pár nappal azelőtt született, hogy Mandela megkapta életfogytiglani börtönbüntetését), és két hónappal a koncert előtt adta ki első nagylemezét. Leginkább a briteknél volt ismert, de összesen 250 ezer fogyott a lemezéből, ami folkalbumtól nem volt rossz, de még messze volt a világhírtől.
A koncert utáni második héten már több mint kétmilliónál járt az eladott albumok száma, a Fast Car kislemeze az amerikai toplistán feljutott a hatodik, az angolon a negyedik helyig, és persze a rádiók is rengeteget játszották. A következő évi Grammy-díj-átadóra Chapmant hat kategóriában is jelölték, és háromban nyert is: ő lett a legjobb új előadó, a nagylemeze a legjobb kortárs folkalbum, a Fast Carral pedig megnyerte a legjobb női popénekes teljesítmény díját.
A dalt azóta is fel-feldolgozzák, legutóbb Luke Combs countryénekes vette fel a 2023-as albumára – sőt, Chapman a 2024-es Grammy-átadón el is énekelte Combsszal közösen a dalt. Ami azért nagy szó, mert az énekesnő már csak ritkán lép színpadra. Az utolsó stúdióalbuma 2008-ban jelent meg, azóta alkalomszerűen koncertezik, és inkább aktivistaként ismert – vagy csak élvezi azt a szabad életet, ami dalbéli hősnőjének nem adatott meg.
És hogy az elveszett merevlemez története igazi boldog véget érjen: Stevie Wonder végül fellépett az 1988-as koncerten. A merevlemez nem került elő ugyan, de miután az énekes megnyugodott, ő is rögtönzött. Visszament a stadionba, ahol a zenészeinek megengedték, hogy használják Whitney Houston kísérőzenekarának felszerelését. Wonder így elénekelt két dalt, a közönség pedig őrületes ovációval fogadta őt, elvégre meglepetésvendég volt. Tulajdonképpen kétszeresen is.